(Berlini tudósítónktól) Ma is bizonyítottnak látom a kézipoggyászommal kapcsolatos minapi tézisemet, ami szerint Németország olcsóbb, mint évek óta rendíthetetlenül előre haladó és szuverenitását egyre harcosabban védő szülőhazám. (Átlagos betegszoba német kórházban; a kép forrása: lkz.de.)
Mondom ezt Szily László a minap a 444.hu-n közölt publicisztikája („619”) kapcsán, amiben leírja kálváriáját a magyar egészségüggyel.
A lényeg: az államilag biztosított szolgáltatásban 619(!) nap múlva nyílik lehetőség arra, hogy elvégezzenek rajta egy különben ma már egyszerű, szinte „futószalagos”, rutin sérvműtétet.
Mivel nem akaródzik neki másfél évet várni, hisz΄ bármikor életveszélyessé válhat a dolog, futott néhány kört a magánegészségügy bugyraiban. Facit:
# Sehol sem bocsátkoznak pénzügyi részletekbe, hozzávetőleges árat csakis és kizárólag személyes konzultáció és vizsgálat után mondanának.
# A nagy nehezen mégis kipréselt információ 400 ezer és 1,7 millió Ft között mozog, de hogy ezen a skálán belül végül is mennyi, az a végén derül majd ki.
# Baráti infó 1–1,3 millió közé szűkítette a sávot, noha a barát munkahelyén a lágyéksérvműtétet 550 ezertől hirdetik.
# Végül a bizalmába fogadott egyik legnagyobb szolgáltatóhoz fordult, ahol 37 ezer forintos konzultáció+vizsgálat után megtudta, hogy ott a végső számla kb. bő egymillió forint lesz.
Összehasonlításképp engedtessék meg a teljesség igény nélkül néhány mondat a szintén állandóan csepült német egészségügyi rendszerről.
A lakosság (69 300 € alatti bruttó éves jövedelemmel rendelkező) jórésze a kötelező állami betegbiztosítás (gesetzliche Krankenkasse) tagja. A havi díj a kereset 16,4%-a, amit a munkavállaló és a munkáltató fele-fele arányban köteles fizetni. Az érdekeltek egy sor biztosítótársaság között választhatnak. A szolgáltató a biztosítóval számol el az állami egészségüggyel kialkudott tarifarendszer szerint. (Utóbbi rendszeres felülvizsgálat tárgya.)
A lakosság kisebb csoportja – egyéni vállalkozók, illetve az említettnél magasabb jövedelműek – magánbiztosított. Itt az orvosi számlát a paciens kapja kézhez és benyújtja a biztosítótársaságnál, másszóval előfinanszírozza és optimális esetben a biztosítótól visszakapja a pénzt. Hogy az egészet-e vagy csak egy részét, az elsősorban a biztosítási szerződéstől függ.
Akár állami, akár magánbiztosítás, vannak szolgáltatások, amiket egyik biztosító sem fizet, vagy csak részben (szemüveg, fogpótlás, hallókészülék stb.) Pl. bizonyos nőgyógyászati vizsgálatok csak háromévente járnak ingyen, noha évente lenne indokolt. Ha gyakrabban óhajtja a paciens, akkor a többit saját zsebből kell fizetnie – hacsak nem magánbiztosított. Továbbá: ha luxusigényei vannak (egyágyas szoba, csak a főorvos operálja stb.), azt a többletköltséget a „Kasse” nem fizeti. Erre viszont köthető kiegészítő magánbiztosítás.
Az átlagembernek ugyanaz a szolgáltatás jár, mint a magánbetegnek. Utóbbihoz általában készségesebb a személyzet, esetenként hamarabb kap terminust. De tőle sem kérhet el bármennyit az orvos: A magánbiztosítóknál szintén tarifarendszer van, aminek alapja az állami tarifatáblázat. Minden egyes szolgáltatást aszerint – de valamilyen egyezményes faktorral megszorozva (1,8-3,5) – számlázhat ki.
Gond van itt is – akárcsak a nyugdíj-pénztáraknál: az elöregedő lakosságnak egyre nagyobb és hosszabban tartó az igénye az orvosi ellátásra – a munkaerőhiány miatt csökkenő kínálat és növekvő költségek mellett.
Itt jön a képbe az időközben kötelezően előírt ápolási biztosítás (Pflegeversicherung) arra az esetre, ha valaki idős korára egyedülállóvá, elesetté válnék és öregek otthonába, ne adj isten, elfekvőbe vagy palliatív ellátásra kényszerülne.
A társadalombiztosítás nagyságrendje 2024-ben a következőképp alakult:
# betegbiztosítás 14,6%
# ápolási biztosítás 3,4%
# nyugdíjalap 18,6%
# munkanélküli alap 2,6%.
Annak ellenére, hogy évente növekednek a biztosítási költségek, miközben csökkennek, illetve alapállásban romlanak a szolgáltatások, mégis az itteni egészségügyi rendszer sokkal emberségesebb és – a jövedelmekhez képest – sokkal jutányosabb, mint a magyar. De esetenként már abszolút mértékben is olcsóbb: a fenti példánál maradva a konzultációs díj – érzésem szerint – itt nem lenne több 50 €-nál, maga a sérvműtét pedig a fenti összeg fele/kétharmada. És mindkettőt fizeti a „kassza”.
Várólisták itt is vannak, elsősorban szervátültetésnél, de 619 napról még sehol sem olvastam.
Egy szó, mint száz: ha már muszáj betegnek lennem, akkor inkább itt, nem Magyarországon. Az összes romló tendencia ellenére: aki itt szidja a német egészségügyet, az még nem nézett körül Európában és nem olvasta Szily László kolléga cikkét.