Csaknem harminc évvel ezelőtt, 1992 júliusában a magyar sajtótörténet első, „komoly bulvárlapjának” szerkesztő rovatvezetőjeként vehettem részt az Eutelsat II F4 és az INSAT 2A műholdjának felbocsátásán az Egyenlítőtől nem messzi, Brazília, Suriname és az Atlanti-óceán által határolt Francia-Guyanában.
Majd’ fél évezreddel ezelőtt Alonso de Hojeda vezetésével spanyol felfedezők léptek először Dél-Amerika északkeleti partvidékén a szárazföldre. Később kincsekért koslató kalandorok már az őserdőbe is bemerészkedtek, hogy megleljék képzeletük aranyországát, eldorádót.
Ami nekik nem sikerült, arra néhány évtizeddel ezelőtt a franciák rátaláltak. Igaz, nem eldorádónak hívják, hanem a térség legendás indiánvezére után Kourounak. Húsz évvel azután, hogy fölszámolták a guayanai fegyenctelepet (emlékezzünk csak Dreyfus kapitányra meg Henri Charrière-re, a Pillangóra!), a nemzeti hős De Gaulle tábornok-elnök a börtönül használt Üdvösség-szigetekkel szembeni partszakaszon lerakta a CSG (Guayanai Űrkutatási Központ) alapkövét. 1968. április 9-én indították innen az első, Veronique-típusú űrrakétát, 1981-ben startolt Kourouról az első, a minap pedig az 51. Ariane-rakéta. Ezen az eseményen vehetett részt első magyar újságíróként a Mai Nap munkatársa.
„Púpos”, azaz az Air France Boeing 747-es óriásgépe Párizsból egyvégtében teszi meg a nyolc és fél órás, mintegy 7500 kilométeres utat az Atlanti-óceánon át Dél-Amerika partjáig. Az egykor elképesztően szegény és elmaradott gyarmat ma Francia-Guayanaként tengerentúli megye. Terepjáróval száguldozó csendőrök őrzik az őserdő és a tengerpart között az űrrakéta-kísérletek és jól jövedelmező üzletként űzött műhold-felbocsátások céljára kijelölt 900 négyzetkilométert.
Szakemberek szerint ideális helyet találtak itt a franciák kezdetben saját, majd (nyugat-)európaivá minősített űrkikötőjük számára. Kourou közel van az Egyenlítőhöz, a Föld itt viszonylag gyorsabban forog, mint másutt. Ez különösen jótékony hatású a rakéta elrugaszkodásakor. Fontos továbbá: ezt a térséget nem sújtják földrengések, forgószelek, és ez a világ egyik legritkábban lakott területe. Francia-Guayana mindössze 120 ezer lakosú. Kourouban, ebben a kis mezővárosban alig 12 ezren élnek; a fehérek többsége a támaszpont francia, brit, német, belga, olasz, svájci, dán, spanyol, ír, holland, osztrák, svéd szakembere. Az ő hazájuk nemzeti zászlaja lobog a többszörös biztonsági gyűrűvel, árammal telített szögesdróttal körülvett CSG (Guayanai Űrkutatási Központ) bejáratánál.
Meghívóink – az EUTELSAT (nemzetközi űrtávközlési kormányközi szervezet), az Arianespace és az Aérospatiale (az Ariane-rakétákat összeszerelő és fölbocsátó kereskedelmi-ipari vállalkozások) – nem kímélik a látnivalóktól ámuldozó, a trópusi hőségtől és százszázalékos páratartalomtól ájuldozó vendégeiket.
Még az 51. Ariane-rakéta fölbocsátása előtti percekben is annál a kilövőállványnál és silónál magyarázzák kozmikus végtelenbe szárnyaló terveiket, amelyről az amerikai NASA megbízásából lövik föl a Topex-Poseidon óceánkutató műholdat augusztusban. Az Arianespace-nek máris további 31 startra van érvényes szerződése.
Végre egy kis hűvös: az ezeregy izgalmat megért parancsnoki terem. Kettős üvegfal mögül leshetjük a szemközt sorakozó óriás képernyőket. Az elsőn: az állványa mellett időnként „szusszantó” pompás alakú, négy hajtóműves, 58 méter magas, 480 ezer kilós Ariane 44L rakétát, amelynek orrában az indiaiak IN- SAT 2A és az európaiak Eutelsat II F4 jelű műholdja lapul. A másikon a countdown „negatív másodpercei” peregnek; a visszaszámlálás június 28-án, a D-9. nappal kezdődött, most éppen 01 óra 33 perc 17 másodperc van. A harmadik képernyő a fölbocsátott rakéta térbeli pályáját mutatja, a negyediken a megfigyelő-állomások – Kourou, Natal, Ascensión, Libreville, Hassán – jelzőfénye villog, az ötödiken egészen közelről láthatók az Arianét a kilövőállvánnyal összekötő kábelek és hajtóanyag-vezetékek. Közben gyorsan lejegyzem Yves Guerin az Arianespace soros misszióigazgatója és Jean Gaillard, az űrközpont kooperációs vezetője szavait. Azt magyarázzák, hogy nem a kilövés az igazán kényes pillanat, hanem a rakéta építése és a műhold összeszerelése, ami viszont hónapokig is eltarthat. Egy amerikai újságíró megjegyzi: 1990. február 23-án a kilövés utáni 101. másodpercben semmisült meg a japánok innen fölbocsátott Tűzmadár műholdja, mert valamelyik csőben bennfelejtettek egy rongydarabkát…
Egy emelettel följebb, a sajtóközpontban az ír állampolgárságú, soknyelvű Vanessa O’Connor, az EUTELSAT (és a szakma egyik legbájosabb) sajtófőnöke magyarázza: helyi idő szerint 19 óra 34 és 20 óra 14 közöttre időzítették az Ariane 44L startját. E negyven percen át van nyitva Kourou fölött az az „égi ablak”, amelyen át a rakéta kiszökkenhet űrbéli pályájára. Figyelembe véve az Ariane sebességét, terhét, a Föld forgását, helyzetét a világűrbéli pályáján, ez az a rövid időszak, amikor a legkedvezőbben és legpontosabban lehet elhelyezni a Földdel egyenlő sebességű és bolygónktól állandó távolságban lévő pályáján az indiai és az európai műholdat. Rádiós és tévés kollégáim kezében a mikrofon, hogy a méregdrágán bérelt vonalakon elsőként jelenthessék a következő percek történéseit.
Egyszerre kiált-szisszen föl a tudósítócsapat: megállt a countdown órája! Mi történhetett? A főkomputer valami apró igazítanivalót talált. Hat percig ugyanazt a negatív időt mutatja a digitális óra, aztán újraindul. Mindenki a képernyőket szuggerálja. Most! Begyújtódnak az irdatlan energiák fölszabadítására képes rakétahajtóművek. A pillanat törtrészéig még mozdulatlan a korán és hirtelen beköszöntő, koromfekete trópusi estén fényszórókkal megvilágított Ariane, aztán méltóságteljesen gyorsuló iramban, mindent betöltő dübörgéssel, sárgásvörös lángcsóvát húzva maga után tör a magasba
Idő: 19:42:19.
Egymást nem kímélve rohanunk az erkélyre, hogy saját szemünkkel is láthassuk, követhessük a tőlünk néhány kilométerre emelkedő Arianét. Száguld egyre kisebbedik, dübörgését előbb visszhangozza, majd elnyeli a nyíllövésnyire merészkedett dzsungel és a csillagos messzeség.
Három és fél perc múltán leválik az első fokozat hajtóműve, ezzel majdnem egyidejűleg gyújt a második. Az ötödik perc 44. másodpercében a rakéta elhagyja a második fokozatát is, ezután a harmadik tolja mind följebb, mind messzebb. Már csak a saját szapora lélegzetünket és az őserdő állatainak riadt rikoltozását halljuk.
Kourou nem egészen nyolc perc után átadta a küldetése felé száguldó rakéta irányítását-figyelését a brazíliai Natal állomásnak, tőle hat perccel később az óceánközépi Ascensión- sziget, aztán a gaboni Libreville veszi át. Ez utóbbi jelenti: a harmadik fokozat is levált. A képernyőkről leolvasható: most már csak a lendület viszi tovább az Arianét, amely eredeti súlyának-tömegének immár csupán töredéke. A start utáni 19. perc 40. másodpercében az indiai Hassan űrmegfigyelő állomás jelenti: a fedélzeti komputer parancsára kivált az IN-SAT 2A. A bangalore-i obszervatórium pedig 23 perc és 20 másodperckor közli: az EUTELSAT II F4 műhold is. Még két perc. és véget ér a nagy látványosság, az 51. Ariane-rakéta küldetése.
Jéghideg pezsgőtől gyöngyöző poharak csilingelnek. Előbb az indiai program szerfölött szerény, apró termetű tudós vezetője, Rao professzor méltatja kollégái, a CSG és az Arianespace – jó néhány ezer mérnök, technikus, csillagász – munkáját megemlítvén, hogy India új nemzedékű műholdja idestova milliárdos népességű hazájában a születésszabályozáshoz is hozzájárul, ugyanis megteremti a nemzeti méretű közvetlen műholdas tévé- és rádióműsor-szórást és -vételt, ezzel is segítvén az egységes egészségügyi felvilágosítást. Növekedhetnek majdan a termésátlagok, mert időjárási adatokat is továbbít, miként többszörösére bővíti a belföldi távolsági távközlést.
Jean Grenier, az EUTELSAT vezérigazgatója is sikeres küldetésről számol be: miközben az évekkel ezelőtt fölbocsátott EUTELSAT I F4 szatellitet áthelyezték a keleti hosszúság 7. fokáról a 36-ikra, hogy helyére a most föllőtt második generációs F4-et állíthassák, sokszorosára bővítették a műholdas távközlési- adatátviteli kapacitást Nyugat- és Kelet-Európa között, az összeolvadó Eurovision és Intervision műsortovábbító szervezet egy helyről szórhatja be nem csupán egész Európát, hanem Észak-Afrikát és a Közel-Keletet is, ugyanakkor új lehetőségek teremtődtek Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Litvánia, Azerbajdzsán, Örményország számára a műholdas távközlésben, tévé- és rádió-műsorszórásban.
Másnap, mielőtt újra az űrközpontba indulnánk, már arról értesülünk, hogy a tudósok és szakemberek egybehangzóan excellentnek, kiválónak minősítették a műholdas missziót, puhán és biztosan nyíltak ki a napelemes szárnyak és antennák… „Kourouban már az Ariane-rakéták ötödik nemzedékén dolgoznak. Rövidesen hozzálátunk az Ariane 5 alkotóelemeinek a teszteléséhez, két-három éven belül próbafelbocsátásra is sor kerülhet, legkésőbb 1996-ban ember is repülhet vele” – tájékoztat Caroline Vignard mérnök asszony, miközben körbejárjuk a legújabb, a 3. számú kilövőobjektumot és a húszemeletes rakéta-összeszerelő csarnokokat. Bár napjaink legkorszerűbb technikája és a tudományok legújabb vívmányai találnak egymásra itt, az Atlanti-óceán és az amazóniai dzsungel között, e szédítő távlatokat meghódító tevékenységet kiszolgáló háttér még hiányzik Francia-Guayanából. Még a villanyáramot termelő erőmű olaját is tankhajók hozzák, miként mindent az utolsó csavarig. A svájci Oerlikon-Contraves szállítja a hőálló pajzsokat, a francia Aérospatiale, a német MBB Erno a hajtóműveket, a francia Matra Marconi Space a gyorsító elektronikát… A briteknek, olaszoknak, dánoknak, osztrákoknak és a többieknek is megvannak a maguk kisebb-nagyobb szállítási kötelezettségei. A tervezés és a kooperáció tökéletes, minden úgy illeszkedik, miként elgondolták. Európa, miközben nyugati feléből mind több partnert von be az űrprogramba és űrüzletbe, megmutatja: a legbonyolultabb feladatok elvégzésére is képes.
Egy kis országnak a guayanai űrközpontban dolgozó szakembere szerint jutna hely és alkotó-irányító feladat a magyaroknak is Kourou-ban.