Budapesten megkezdődött a középiskolások legrangosabb nemzetközi kutatói fizika-csapatversenye, az International Young Physicists’ Tournament-et (IYPT). Az idei, és az eddigi legnagyobb megmérettetésre 39 ország több mint 350 résztvevője érkezett. A rendezvény vendége Krausz Ferenc Nobel-díjas és Kiss László Széchenyi-díjas fizikus, valamint Rubik Ernő.
Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén sok országból érkezett tehetségek mérik össze tudásukat és kutatási eredményeiket, rendhagyó módon számot adva kreativitásukról és kommunikációs képességeikről is. Az angol nyelvű csapatverseny nemcsak a fizikaoktatást és kutatást inspirálja, de a jövőbeli nemzetközi tudósközösség kiépülését is szolgálja.
A versenynek az ELTE lágymányosi kampusza ad otthont, csakúgy, mint a holnapi Science Talk rendezvénynek. A tudományos programon Kiss László Széchenyi-díjas fizikus, akadémikus és a tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Krausz Ferenc is részt vesz, előbbi „Where is everybody? The Fermi paradox and the hunt for extraterrestrial life” címmel, utóbbi „Sub-atomic motions: from capturing electrons to protecting human health” címmel tart előadást.
A döntőre július 16-án a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon kerül sor, ugyanott hirdetnek eredményt is.
„A magyar csapat felkészítését minden évben az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézet munkatársai és hallgatói végzik, a hazai versenyzők 2017-ben aranyérmet, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban ezüstérmet, 2018-ban és 2019-ben bronzérmet szereztek a nemzetközi megmérettetésen” – mondta el Hömöstrei Mihály, az ELTE TTK mesteroktatója, az IYPT2024 Helyi Szervezőbizottságának vezetője.
„A fiatalok a jövő innovátorai. Nagy szükség van az ifjú tehetségekre, hiszen közülük kerülhetnek ki azok a tudósok és szakemberek, akik innovációikkal előre viszik a világot. A Boschnál hiszünk a fiatalokban, és számos programmal segítjük a középiskolás korosztályt is. Örömmel támogatjuk a nemzetközi fizikusversenyt, mely fontos állomás lehet a versenyzők szakmai fejlődésében” – jelentette ki Kemler András, a Bosch csoport létesítménygazdálkodásért felelős vezetője.
Az IYPT azzal emelkedik ki a tudományos diákversenyek sorából, hogy ezen a fiatalok a papíralapú versenyzés helyett adott kutatási problémákat mutatnak be és vitatnak meg az előadó, az opponens és a bíráló szerepében. A versenyen a felvetett problémák megértése mellett kiemelkedő szerepet játszik a gyors észjárás és helyzetfelismerés, a meggyőző érveléstechnika, az angol nyelvtudás és a csapatmunka is.
Ahhoz, hogy valaki bejusson az ötfős nemzeti csapatba, előbb a hazai fordulón kell sikeresen szerepelnie, majd több hónapos kísérleti és elméleti kutatómunkát, kommunikációs tréninget, edzőtáborokat is magába foglaló intenzív felkészülési időszak során kivívnia a részvétel jogát.
A csapat tagjainak csaknem egy évük van arra, hogy a kiadott nyílt végű kutatási problémákon dolgozzanak. A kitűzött feladatok bonyolult fizikai rendszereket tartalmaznak, és nem létezik publikált megoldásuk. A versenyzők dolga a jelenségek minél pontosabb megértése, kutatási módszerek keresése, hipotézisek megfogalmazása és vizsgálata, legvégül minél tágabb érvényességű közelítő formulák és elméleti értelmezések felállítása. Mindezeket a diákok egy tudományos vitán védik meg.
Az elemző gondolkodást kívánó 17 vizsgálati probléma között az idén olyanok szerepelnek, mint például dobozba helyezett tárgyak mennyiségének becslése a doboz rázásra nyomán keletkező hanghatás alapján; üvegfelületre helyezett vízcsepp optikai tulajdonságainak vizsgálata; kifeszített, majd elengedett gumiszalag repülési távolságának optimalizálása; nagy, vékony és rugalmas lemez hajlítása közben keletkező hanghatások magyarázata; mágneses fogaskerekek vizsgálata; vagy áramlástani vizsgálatok szívószálból készített vízszivattyúban.
A különleges világverseny az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttműködésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a magyarországi Bosch-csoport, a Grundfos, a Jane Street és számos további partner támogatásával valósul meg.