Informatikatörténet: ritkaságok Szegeden

Újra várja látogatóit új kamarakiállítással, még sosem látott műtárgyakkal, nyári táborokkal és tematikus szombati programokkal a Neumann Társaság által vezetett Informatikai Múzeum a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában/Szegórában. (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.)

Ünnepélyes eseménnyel nyitott újra a minap az Informatikai Múzeum: a Neumann Társaság a múzeum egykori alapítója, dr. Muszka Dániel kibernetikus születésének 90. évfordulójára emlékezett.

A nyári robotikai táborok résztvevőinek is érdekesek azok a korai és világhíres robotok, amelyeket Muszka Dániel alkotott meg. Az emblematikus, a pavlovi reflexet bemutató szegedi Katicabogár robot mellé most odaállították az önmagát kikapcsoló „Haszontalan gépet” is. Géppel a haszontalanság megtervezése is nagy feladat: Marvin Minksy, a mesterséges intelligencia pionírjának filozofikus ötlete alapján az információelméletet megalapozó Claude E. Shannon alkotta meg a most már múzeumi gép előzményét. A nagyszerű feltaláló, Muszka Dániel az ő munkájukat gondolta tovább, ez az ő utolsó és szintén működő, de nem 100 százalékig kidolgozott, így befejezetlen alkotása.

A gyűjtemény is egy alkotás, a megemlékezés és a múzeumok éjszakája jó apropó volt arra, hogy a család és a Neumann Társaság kezdeményezze: a múzeumalapító, gyűjtő személye is megjelenjék a múzeumban. Muszka Dániel az év folyamán emléksarkot kap majd a múzeumban, amelynek összeállításához a Neumann Társaság az itmuseum@agoraszeged.hu címen várja egykori munkatársai, tanítványai emlékeit: tárgyakat, képeket, dokumentumokat.

A szegedi Agora nyári táborokat is fogad a következő hónapban: a diákok ECDL-foglalkozásokon erősíthetik digitális kompetenciáikat és robotika-programokon is részt vehetnek.

Emellett szombati tematikus nyitvatartási napokon is várják a látogatókat: július 11-én Ördögh Zoltán szegedi magángyűjtő kollekciójából mutatnak be kuriózumokat a régi mobiltelefonok világából. Az ős-számítógépek mellett a múzeumban a nyáron kamarakiállításként több mint száz legendás mobilkészülék is megtekinthető a Retromobil című, Ördögh Zoltán gyűjteményéből összeállított tárlaton.

Azért is érdemes most újra felkeresni a szegedi informatikatörténeti gyűjteményt, mert egy másik ismert magángyűjtő, Nagy Károly jóvoltából egy ős-PC-vel is bővült a kiállítás. Ez egy különleges példája a hazai műszaki leleménynek, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján magánszemélyek által épített, részben ipari-műszaki, részben hobbicélú számítógépeknek. A kereken negyven évvel ezelőtt épített egyedi számítógép kisképernyős televízióval használt, fém műszerdobozra emlékeztető készülék, amely az Intel 8085-ös lapkáján alapul és gépi kódban programozható.

Az egyedi gép Wodicska Mihály, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG) egykori részlegvezetője kreativitásának köszönhető.