Az 1848-49-i szabadságharc leverése után nem volt gyűlöltebb személy Magyarországon Haynau táborszernagynál. Az ország katonai kormányzójaként bevezetett túlzó és indokolatlan terrorját Európa számos vidékén harag és megvetés kísérte; az osztrák császári házhoz közelebb álló tájakon (Ausztria, Poroszország) viszont rokonszenveztek vele.
Julius Jacob von Haynau (1786–1853) már 15 esztendősen beállt a császári hadseregbe, ahol fényes karriert futott be, a táborszernagyi rangig vitte. Önfejűsége és kétségbevonhatatlan harci erényei mellett kegyetlenségéről vált híressé: az itáliai Bresciában betegágyukon gyilkoltatta meg a sebesült forradalmárokat, asszonyokat korbácsoltatott meg nyilvánosan. Akkor érdemelte ki a „bresciai hiéna” gúnynevet.
1849 májusának végén vette át a magyarországi seregek főparancsnokságát, és rögtön új, tudatosan megalázó és kegyetlen büntetési módszereket vezetett be. Visszaállította és alkalmazta a magyar oldalon harcoló császári tisztekkel szemben az akasztást, és nem kímélte a civileket sem: papokat, lelkészeket, elöljárókat küldött a halálba. Nevéhez kapcsolódik «az aradi tizenhármak», illetve Batthyány Lajos miniszterelnök 1849. október 6-i kivégzése is. Néhány hónapos tombolása alatt százakat fosztott meg életétől, ezreket ítéltetett lassú halállal felérő várfogságra. Szadizmusa idővel a császár számára is kellemetlenné vált, így 1850. július 8-án leváltotta az addig teljhatalommal bíró generálist.
A 64 éves Haynau visszavonult a jutalompénzén vásárolt magyarországi (!) birtokára, közben utazgatott. Bécsben díszpolgári címmel tüntették ki, Berlinben ünnepelték, Brüsszelben viszont a nők megkorbácsolását vetették a szemére, Párizsban pedig csak a hatóságok készültségének köszönhetően kerülte el a verést.
Bihari Dániel, aki alapos ismerője a Haynau körül történteknek, egy 1903-i Vasárnapi Újságból részleteket idéz az 1850-i londoni ‘igazságszolgáltatásról’: „Egy sörgyári látogatás során a munkások felismerték, és „Ezt Aradért kapod!” felkiáltással nekiestek. Legelőször egy zsupp szalmát, vagy egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy «Down with the Austrian butcher!» (Le az osztrák mészárossal) Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de ismét vesztökre, mert odakünn már mintegy 500 főnyire becsült csőcselék várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók (coal-heavers), utczai gyerkőczök és még asszonyok is, kik szitkolódva káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurczolták még végig a Bankside nevű úton, mely a Themse partján húzódik végig.
A tábornok esze-veszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a George public house-hoz, melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné, Mrs. Benfield, nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. […] Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrségért.” Az eseményt emléktábla örökíti meg a helyszínen, a Park Streeten.
A táborszernagy egy régebbi fejsérülése miatt többször elvesztette az eszméletét. Ez történt 1853. március 14-én is, amikor előkelő barátaival épp az észak-itáliai forradalom leverését ünnepelte. A bálon agyvérzés érte, a halál beálltát már ott megállapította a kiérkező orvos.Köszönöm Szabó József barátom segítségét.