Kaczyńskiék Orbán kottájából játszanak – trumpizmust lengyel módra

Bár nem egyenlő felek küzdelméről van szó, Putyin mégis láthatóan fél Navalnijtól – állapítja meg az osztrák Die Presse külpolitikai rovatvezetőjének kommentárja. Az elnök igen kemény eszközöket is bevet, noha ezzel a Nyugathoz fűződő kapcsolatokat kockáztatja. Igaz, már jó ideje nem törődik az ország érdekeivel, csak azt nézi, hogy neki mi a jó.

Oroszország évek óta akadozik, de az elnyomógépet olajozottan működik. A hétvégi rokonszenv-tüntetéseken is százakat vettek őrizetbe, noha az ellenzéki vezető igazából nem veszélyes a rezsimre nézve. Az államfő egyelőre számíthat a tömegek rezignált közönyére, a Kreml ennek ellenére érezhetően ideges, Putyin népszerűsége hanyatlik. Mint ahogy sok orosz jövedelme is. Ellenben emelkedik az állástalanok száma és a megélhetés költsége.

Navalnij a közösségi médiában tud mozgósítani, az elnök Fekete-tengeri palotájáról készült filmet kedd óta már több, mint 67 millióan nézték meg. Az ellencsapás azonban jön, alighanem hosszabb börtön formájában, a kellő bírósági bohózat után. A Kreml valószínűleg érzi, hogy követőkre találhat, ha valaki ennyire bátor. Egy tekintélyelvű uralom végének kezdetét mindig az jelenti, hogy az emberek legyőzik saját félelmüket.

Az, hogy az orosz ellenzéki politikust rács mögé dugták, arculcsapás Merkelnek, amin a kancellár nem teheti túl magát. Így minden bizonnyal csatlakozik az újabb szankciókhoz. Fokozott nyomás várható Biden részéről is. A vége pedig az lehet, hogy Putyin elszalasztja a lehetőséget, jóllehet a Nyugat az ellensúly szerepét szánja neki Kína ellenében. De hát az államfő már jó ideje a saját feje után megy, függetlenül attól, mit diktálnak az ország szempontjai.

Lengyelország a PiS uralmának csaknem hat éve alatt megszállott jobboldali populisták zsibvására lett – írja a Neue Zürcher Zeitungban Martin Pollack osztrák író, aki igazán jól ismeri a lengyel körülményeket, mert a rendszerváltás tájékán 11 évig dolgozott Varsóban tudósítóként A vendégkommentár onnan indít, hogy a lengyelek 1989 után sokáig sikertörténetet tudtak felmutatni, ám az átalakulás a felszínre hozott egy csomó dühöt és elégedetlenséget, az pedig jó táptalaj a nacionalizmus és a cinizmus számára.

Így mára már a demagógok, fundamentál-katolikusok és EU-ellenes erők vették át a terepet, akik csak Orbán Viktorhoz hasonlíthatóak. Ennek egyik oka az ellenzék krónikus széttagoltsága és gyengesége. Emellett Kaczynski mesterien mozgósítani tudja azokat a régeteket, amelyeket az előző kormány bűnös módon elhanyagolt: a fordulat veszteseit, a vidéki lakosságot, a munkásokat és a nyugdíjasokat. Velük szemben a városi elit áll.  

A rendszer szürke eminenciása folyamatosan mélyíti a társadalom árkait, erre építi a hatalmát. Az értelmiség és az elit ellen bujtogat, noha élvezi az elit minden privilégiumát. Trumpizmus – lengyel módra. Egy varsói politológus arra jutott, hogy a PiS neobolsevista ösztönöket mutat. Nem tud meglenni háborúskodás nélkül, az ellenség (és nem ellenfél!) mindig változik: bírók, újságírók, melegek, mostanában pedig a szigorú abortusztilalom ellen tiltakozó nők.

Kaczynski a harcra hivatkozva lép túl minden demokratikus szabályon, üldözi a vele szemben álló köröket, amelyeket meg akar semmisíteni. Gondolkodásmódja fekete-fehér. Az egyik oldalon vannak az „isten, haza, család”-szentháromság hívei, az ellenkező térfélen az árulók, akik próbálják befeketíteni a világban a „nagy, katolikus Lengyelországot”.

Mostanában már az ellenségek közé sorolják az EU-t és mindenekelőtt Németországot, mert állítólag újra térdre kívánja kényszeríteni Varsót, akárcsak egykoron a komcsik. A hivatalos propagandának elengedhetetlen része az összeesküvés-elmélet. Továbbá, hogy a lengyeleknek fel kell emelniük a fejüket és vissza kell hódítaniuk az őket megillető helyet Európában. A Jog és Igazságosság mellesleg előszeretettel hasonlítja Brüsszelt a Szovjetunióhoz. A kirajzolódó út egyértelműen a tekintélyelvűséghez vezet.

A társadalom egyes csoportjai elleni küzdelemben a rendszer számíthat a katolikus egyházra. A papság, ideértve a püspököket, jórészt azonosul a túlfűtött nacionalizmussal, idegenellenességgel, a másként gondolkodók elutasításával. Csak éppen ezért népszerűsége csökkenésével fizet az egyház. Már csak 40% bízik benne, 42 pedig nem. De ez a kritika is összeesküvésnek minősül.

A demokrácia aláásása társul a tiltakozások brutális leverésével. A kommunisták annak idején ugyanezt csinálták, amikor helyzetük meggyengült. Kaczynski fél a néptől, amely mind inkább megtagadja az engedelmességet. Ráadásul Ziobro igazságügyi miniszter jobbról igyekszik beelőzni. Közben pedig a jobboldali populisták és soviniszták kénytelenek szembenézni a civil társadalom fokozódó ellenállásával. Az látszik, hogy a tömegeket hiába próbálják megfélemlíteni gumibotokkal és kemény büntetésekkel.

Soros György rövid időn belül már a 3. világlapban igyekszik híveket toborozni az örökkötvény ötletének, de ezúttal újabb oldalról érvel elképzelése mellett. Angol és német nyelven megjelent írása után ezúttal a vezető francia lapban, a Le Monde-ban szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok a járvány kemény gazdasági következményeinek leküzdésére adjanak ki olyan értékpapírt, amely sosem jár le, ily módon tehát csak a kamatot kell megfizetni utána, az pedig hosszabb idő átlagában a nulla felé tendál.  

A befektető ott látja a legnagyobb akadályt a terve valóra váltásához, hogy a tagállamok túlságosan is megosztottak. Magyar- és Lengyelország vétót helyezett kilátásba a közös pénzügyi csomaggal szemben, a takarékos ötök pedig inkább saját gazdaságukra összpontosítanak. A befektetők azonban csak akkor vesznek kötvényeket, ha a mögötte álló szervezet fennmaradására hosszú távon lehet számítani.

Az egyes kormányok javarészt már felélték tartalékaikat a járvány leküzdésére, de hogy előre tudjanak lépni, ahhoz sokkal több pénzre van szükségük, mint a költségvetésben és a segélyprogramban előirányzott 1800 milliárd dollár. De még ennek a felhasználását és késleltette a magyar és lengyel politika.

Ám a két országot meg lehet kerülni az alapszerződésekben szereplő kiterjesztett együttműködés segítségével. Ez esetben úgy, hogy több tagország közösen saját albüdzsét létesít, és azt finanszírozza, a közös kötvények segítségével. Ennek forrása lehet akár a 1 800 000 millió dollár is. Bizonyosan nagyobb hasznot hajt ily módon, mintha a hagyományos módon költik el.

Az pedig a szolidaritás igen szép példáját lenne, ha az egyes tagállamok a saját nevükben piacra dobandó örök kötvények mellett szavatolnák a nagy bajban lévő Olaszország hasonló piaci műveletét. És akár az EU is kiadhatna ilyen papírokat. Ennyit igazán megér a dolog.