Karanténszegő nyaralókra vadásznak a spanyol rendőrök

Karanténszegőkre orrol Spanyolország. Az emberek 90 százaléka megtartja a kijárási tilalom szabályait és március 15-e óta csak szükség esetén lép ki otthonából. (Foto: Levante EMV)

Vannak azonban renitensek, főleg a közeledő húsvéti hétvége miatt. A tengerparti városok lakói arról számolnak be, hogy megszaporodtak a kocsik az utcákon és a szupermarketekben is felbukkannak olyan emberek, akikkel rendszerint húsvétkor illetve a nyári időszakban szoktak találkozni. Közben az elmúlt 24 órában ismét emelkedett az elhunytak és az új betegek száma is.

Sosem volt még ilyen jó és gyors utunk” – erről beszélgetett két madridi turista Jávea (Alicante) egyik szupermarketében. A város egyik lakója számolt be a hallottakról a Diario Informacion-nak illetve természetesen a rendőrségnek is. Hozzátette: hallotta, amint a pár azt ecsetelte a kasszánál, hogy milyen szerencse, hogy hajnalban indultak el, így sikerült kikerülniük az összes rendőri ellenőrzést és még forgalom sem volt a pályán, melynek köszönhetően gyorsan megérkeztek jáveai nyaralójukba.

Hasonlókról számolt be a valenciai Oliva illetve az alicantei Santa Pola több lakója is. Ezeket az autósokat utóbbi városban büntették pár nappal ezelőtt.

(Fotó: Policia Nacional – Santa Pola/Facebook)

A rendőrség megerősített szolgálatba kezdett ma a hosszú hétvége közeledte miatt. Most már éjszaka és hajnalban is kint lesznek az utakon, ugyanis sokan tényleg a sötétség leple alatt jutottak el második rezidenciájukra. A csendőrség 150 fix ellenőrzőpontot telepített az ország különböző útszakaszaira, melyek mától szünet nélkül működnek.

Déniában (Alicante) egy házaspárt bírságoltak meg, akik fiukkal együtt utaztak. Elismerték, hogy tengerparti apartmanjukba érkeztek, de hogy megússzák a büntetést azt próbálták meg elhitetni az egyenruhásokkal, hogy „vissza akarnak menni eredeti lakóhelyükre„, mert csak „egy gyógyszerért jöttek el a nyaralóba„, amire sürgősen szükségük volt. Több alicantei város, köztük Orihuela, Pilar de la Horadada, Guardamar del Segura és Torrevieja lakói is arról számoltak be, hogy megnövekedett a parkoló autók száma az utcákon illetve több a vásárló a boltokban, néhol alig lehet parkolóhelyet találni. Egy neve elhallgatását kérő torreviejai lakó úgy fogalmazott „nem özönlötték el egyszerre a várost, ahogy az lenni szokott, de napok óta csordogálnak be lassan a nyaralók” a Costa Blanca üdülővárosába. Benidorm is lezárta több útszakaszát, a legforgalmasabbakon pedig rendőrök ellenőriznek egész hétvégén, csakúgy mint Santa Polában. Utóbbi polgármestere az OndaCero rádiónak úgy nyilatkozott: „elképesztően büszke a városlakókra, akik példaértékűen betartják a karantén szabályait„, de tisztában van vele, hogy sajnos érkeznek azok a bizonyos turisták, akikről a lakók a Facebook csoportokban beszámolnak. Azt mondta nem zárhatják le a bevezető utakat, hisz sokan járnak ki-be a munkájuk miatt, de a kontrollt mindenképpen megerősítik.

A közlekedés-felügyelet minden tweet-jében igyekszik hangsúlyozni az összefogás szükségességét. Az autópályák kijelzőin most nem a megszokott feliratok jelennek meg, helyettük a „Maradj otthon!” illetve a „Csak akkor utazz, ha elengedhetetlen!” figyelmeztetést írják ki.

Fotó: DGT/Twitter

A katalán Mossos is félreállít szinte minden sofőrt. A közúti ellenőrzések mellett helikopterek és drónok segítségével követik az autóutak illetve a városok forgalmát is.

Fotó: 20 minutos

Több almeríai településen a szupermarketek bejáratánál is rendőrségi szemlére kell számítani. Az egyenruhások elkérik mindenkitől a személyi iratokat. Aki nem helybeli, hanem turistaként érkezett, azt azonnal megbírságolják.

Fotó: Mojácar (Almeria) – EuropaPress

Tarragonában kordonokkal, kerítésekkel kerítik el a nyaralónegyedek bevezető útjait, hogy senki ne juthasson el apartmanjába. Másutt betontömbökkel, homokdűnékkel kerítik el az üdülőövezeteket.

(Videó: 20 minutos)

Spanyolországban a ma déli adatok szerint ismét nőtt az elhunytak és az új betegek száma is az elmúlt 24 órában. 757-en haltak meg és 6180-an jelentkeztek a kórházakban. Így már összesen 146 690 személy fertőződött meg a Covid-19-cel.

Az egészségügyi miniszter a számok ellenére ma azt nyilatkozta sajtótájékoztatóján, hogy a tetőponton már túl vagyunk, most már az a cél, hogy a gyógyultak száma minden nap meghaladja az új betegekét. A kormányszóvivő pedig határozottan azt állította, hogy április 26-a után „mindenki elkezdi visszakapni a normális életét”.

Hogy azonban ez milyen feltételek mellett fog bekövetkezni, azt még ki kell dolgozni, addig semmi biztosat nem tudnak mondani.