Keresztények és „keresztények”

Iványiékat változatos, kitartó módon üldözi az Orbán-diktatúra. Diktatúra. Mert mi mást lehetne mondani egy olyan rendszerre, amely egyáltalán nem törődik az emberek sorsával, ha politikai érdekei valakik kinyírását, eltaposását kívánják?

A rettentően keresztény magyar kormány, élén Orbán családfővel és Semjén fővadásszal most éppen egy igazi keresztény ügy teljes tönkretételén dolgozik. Mint az közismert, Iványi Gábor és egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, igaz keresztényként rászorulókat istápol, hajléktalanokat segít, nehéz sorsú gyermekeket próbál iskoláztatni, hogy legyen lehetőségük kitörni a mélyszegénységből, ahol egyébként ez a rendszer tartani próbálja őket.
Iványiékat változatos, kitartó módon üldözi az Orbán-diktatúra. Diktatúra. Mert mi mást lehetne mondani egy olyan rendszerre, amely egyáltalán nem törődik az emberek sorsával, ha politikai érdekei valakik kinyírását, eltaposását igénylik? Hogy most, amikor erőnek erejével el kívánják lehetetleníteni Iványiék iskoláit, mi lesz az ott tanulókkal? Kit érdekel? Mint a történelemből megtanulta a zsebdiktátor: ahol gyalulnak, ott hullik a forgács.

Amúgy a kinyírásnak több értelme is van. Az egyik persze az alantas és pitiáner bosszúvágy. Mert Iványi kitartott a keresztény értékek mellett, megtartotta hitét, és léte, szervezeteinek működése naponta figyelmezteti a rezsimet, hogy ti pedig mindent elárultatok, hiába papoltok róla reggel, délben, este. De amíg az Evangéliumi Testvérközösség létezik, megmutatja, hogy igaz keresztény törődik a rászorulókkal, és ez kínos az újgazdag rablólovagoknak. Jobb az ilyet eltörölni a föld színéről.

A másik ok, hogy azt a szegények is tanulják meg, hogy ott a sor végén senki másra nem számíthatnak, mint a jóságos uralkodóra, aki házikönyvtára plafonjának megtervezése közben is szakít egy kis időt három kiló krumpli kiosztására. És ha nincs más, aki segíthet, akkor a három kiló krumpliért lehet valamit kérni, végül is csak egy iksz. Nem sok az. Ja, meg a rabság a nyomorban a kitörési lehetőség nélkül, de ha nincs, aki szóljon, hogy lehet másként is, talán nem jut eszébe a t. népnek.

És felettébb szomorú, hogy a nagy keresztény egyházak vezetői, hívei sem állnak ki egy üldözött és elnyomott keresztény egyház mellett. (Egyedül a neológ zsidók szövetsége a Mazsihisz tette ezt meg tudtommal.) Egyes főpapokat még értek is, végül is a harminc ezüstpénz, ami hol stadion, hol luxusszálloda, hol szép nagy pénzeső képében érkezik, elhomályosítja a látást.

De a templomba járó hívek serege? Akik rendszeresen emlékeznek meg arról, mit tett Krisztus? Ők hol maradnak? Az ő lelkiismeretükbe miként fér ez, és nem zavarja őket, hogy főpapjaik ilyen morális mélységekbe taszítják őket?

A világon harminchat igaz embernek – Lamed-váv cádikim – kell lennie, hogy ne pusztuljon el. Bár senki sem tudhatja kortársként, kik ők, azért erős a gyanúm, hogy egyet biztosan ismerünk közülük. Vigyáznunk kell rá nagyon.