Az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás (röviden: párizsi egyezmény) óta eltelt három évben 195 ország az aláírásával is hitelesítette, hogy bolygónk legnagyobb veszélye a klímaváltozás. Az idén 30 éves KPMG, Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága azt a célt tűzte ki, hogy egyetlen mérőszámmal, a CRI-vel (change readiness index – index a változásra való felkészültségről) fejezze ki, mennyire vagyunk felkészültek a várható fenyegetettségre, a világméretű felmelegedés elleni összefogásra és az egyezményben vállalt olyan, cselekvésekre, amilyen például a károsanyag-kibocsátás mérséklése.
A KPMG a felmérésben részt vevő tudományos, gazdasági és társadalmi szervezetek részéről átadott adatokat három kategóriában összesítette, azt vizsgálja, hogy egy adott országban az állam, a vállalatok és a magánszféra (lakosság és civilek) mennyire képesek hatékonyan reagálni a változásokra. A klímaváltozás a kutatás értelmezése szerint nem csupán természeti katasztrófákban testesülne meg, hanem a klímaváltozással kapcsolatos társadalmi, demográfiai, esetleg pénzügyi kihívásokban is.
Egyetlen helyezésben természetesen nehéz egy állam felkészültségét ábrázolni, így több különböző megközelítésben is létrehoztak mérőszámokat. Néhány példa a vizsgált összetevők közül:
- A kormányzat részéről vállalható célkitűzések köre a legszélesebb: lehet a tervezési és előrejelzési képesség, a bürokrácia és az adminisztráció korszerűsítése, a környezetvédelmi szabályozás kérdése, továbbá az élelmiszerbiztonság, a talaj és a vizek megóvásának képessége;
- a vállalatokon múlik az épített infrastruktúra egy része, a pénzügyi közvetítőrendszer minősége, a gazdaság nyitottsága, a technológia fejlettsége, az innovációs képesség fenntartása, a vállalati szféra sokszínűségének és ezáltal a diverzifikáltságban rejlő előnyöknek az erősítése;
- a lakosság és a civil szféra felelőssége a kiállás az emberi jogokért, az információ-szabadságért, az egészséges életmódért, az egyéni szintű fenntarthatóság fontosságáért, vagy a humán tőke gondozásáért.
Az idei lista éllovasai elsősorban olyan országok, amelyek rendre élen végeznek a „pozitív” versenyképességi, tőkeellátottsági, képzettségi rangsorokban. Svájc, Szingapúr és Dánia lett dobogós, a többiek észak-európai országok. Ezek a társadalmak jellemzően nem csak, vagy nem kifejezetten a magas egy személyre jutó GDP-ben erősek – igaz ez is meghatározó, hiszen a CRI első 30 országából 28 a legfelső jövedelmi kategóriájú – hanem az olyan „puhább” indexekben is, mint a boldogság, az oktatás minősége, az egészségügyi ellátás, esetleg a szociális háló erőssége, azaz a minél alacsonyabb különbség a társadalmi osztályok jövedelmei között.
A lista dobogósai mellett kiemelhető még Svédország, amely „csak” a 4. az összesített sorrendben, de a lakosság és a civilek felkészültségét tekintve vezeti a rangsorolást. Érdekes megfigyelni, hogy miközben egyes államok (Szingapúr, Egyesült Arab Emírségek) kiváló helyezése a „jó állam” felelős programjainak köszönhető, aközben a dél-európai államokban (Portugáliában, Spanyolországban) inkább a lakosság vizsgázott jól, és a kormányzat szerepelt rosszabbul.
Joggal feltételezhető, hogy egy adott ország gazdasági lehetőségei meghatározzák a felkészültséget; csakhogy a KPMG tanulmánya összeállította a jövedelmi helyzetükhöz képest leginkább felül- és szégyenszemre alulteljesítő államok listáját is. A GDP-jükhöz képest is kiugróan jók között van Svájc, Dánia, Svédország, Új-Zéland és talán némi meglepetésre Ruanda.
A magas jövedelmi helyzetükhöz képest viszont kiábrándítóan szereplők többségében a feltörekvő olaj országok (Líbia, Angola, Algéria és Irán), és rosszul szerepelt Argentína is.
Érdekesség, hogy a megelőző évi listához képest legtöbbet javítók listáján Tonga mellett Oroszország az éllovas, előbbi 36, utóbbi 29 helyet javított a pozícióján.
A 140 ország listájának a végén a legszegényebb, sokszor államisággal sem igen rendelkező országok találhatóak, a 140. például Szomália. Láthatóan nagyon erős a korreláció a politikai bizonytalanság és a klímaváltozással kapcsolatos felkészületlenség között, Latin-Amerikában Haiti, Észak-Afrikában Líbia, Ázsiában Afganisztán végzett a legrosszabb helyen. Mindegyik megosztott, polgárháború sújtotta ország, ahogyan a nyugat-európai sereghajtó, Görögország is súlyos államcsődön van túl.
Magyarország a vizsgálat során összesítve a 48. helyezést szerezte meg, a vállalati rangsorban a hazai cégek a 45., a lakosság és a civilek a 47., a kormányzat a 65. helyen végzett. A közvetlen összehasonlításként adódó országok közül a visegrádi négyek ezúttal megelőztek bennünket (Csehország 27., Lengyelország 33., Szlovákia 37. lett), Szerbiához, Romániához, vagy Ukrajnához képest visont jól vizsgáztunk, ők mögöttünk végeztek.