Honfitársaink meghatározó többsége továbbra is patikából, egy kisebb része pedig drogériából szerzi be a gyógyszerét. Az interneten rendszeresen vásárlók negyede, az egyáltalán nem vásárlók 60%-a tart a hamis gyógyszertől. A lakosság tizede viszont nem is hallott arról, hogy léteznének egyáltalán hamis gyógyszerek – derült ki Hamisítás Elleni Nemzeti Testület és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek a hamisítás elleni világnap alkalmából megrendezett közös sajtóeseményén. (Nyitó képünk forrása: mdr.de)
Újságírók előtt elhangzott a többi között, hogy a szellemi munkán, kutatáson alapuló iparágakban évente közel 470 ezer munkahely válik „fölöslegessé” a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami 19 ezer milliárd forintot, vagyis az érintett ágazatok értékesítésének 7,4%-ára rúg. Magyarországon ez a veszteség a közvetlen értékesítés tekintetében átlagosan évi több mint 12%, ami körülbelül évi 290-300 milliárd forintnak felel meg, továbbá mintegy tízezer munkahely bánja a kárát.
Csak a szellemi tulajdonjogok által védett technológiának van a társadalom számára is hozzáadott értéke, ezért az illegális gyártás és kereskedelem a fogyasztóknak okozott súlyos egészségügyi károk mellett a legális piaci szereplőknek is súlyos gazdasági fejtörést okoznak a gyógyszeriparban is. A múlt években fontos intézkedések történtek az ellátási lánc hatékonyabbá és biztonságosabbá tételére, ami jótékony hatással van az innovációra is.
A lakosság gyógyszerhamisítással, valamint az illegális gyógyszer-kereskedelemmel kapcsolatos ismereteit összegző tanulmányból kiderül: a lakosság 95%-a gyógyszertárból szerzi be orvosságát, ugyanakkor a termékhez nem engedélyezett weboldalakon vagy ismerősön, rokonon keresztül is több mint tíz százalék jut hozzá. Divatos a piaci gyógyszer-beszerzés, az internetes és valós piacokon pedig a betegek 6%-a vásárol gyógyszert. Emellett 91% hallott arról, hogy létezik egyáltalán a gyógyszerhamisítás.
A beszerzési forrással kapcsolatban egy felmérésből kiderül: a megkérdezettek negyede vásárolt már gyógyszert internetes forrásból. Viszont: 17 százalék még csak nem is hallott erről a lehetőségről.
A válaszadók kétötöde szerint eleve kockázatos a gyógyszervásárlás az interneten. A világhálón vásárlásról a többség azért idegenkedik, mert fél, hogy hamis(ított) gyógyszert kapna, ami eleve rontana egészségi állapotán. Éppen ezért a nagy többség eleve a patikákban vásárol gyógyszert.