Környezetbarát állatkert – fejlesztések és új programok Budapesten

Felsorolni is nehéz, mennyi környezetbarát fejlesztést valósítottak meg néhány év alatt a fővárosi állatkertben. A fűtést termálhő alapúvá alakították át, újrahasznosítják a csapadékvizet, száműzték a PET-palackokat… A környezettudatos szemléletformálás további elmélyítése végett most szombattól jövő vasárnapig a hulladékcsökkentéssel kapcsolatos programok és látnivalók is várják a közönséget.

A környezetbarát fűtés területén a legnagyobb előrelépés 2011–12-ben következett be a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Akkortól 29 épület fűtésére főként a szomszédos Széchenyi Fürdő termálvizének hulladék hőjét használják föl. A kondenzációs kazánokat csak segédrendszerként használják azokban az időszakokban, amikor a kivételesen alacsony külső hőmérséklet miatt a termálhő energiája önmagában nem lenne elegendő.

További fontos mozzanat a környezetvédelmi fejlesztéseket illetően a látogatói terekben keletkező hulladékok kezelése. A pesti állatkertet évente mintegy egymillióan keresik fel. A forgalom következtében sokféle hulladék keletkezik, mennyisége a főszezoni napokon átlagosan 2,4 köbméter, de kiemelt rendezvények után megesik, hogy kilenc köbméternél is több hulladékot raktak a sétautak mentén elhelyezett hulladékgyűjtőkbe egyetlen nap alatt. A hulladékgyűjtő edényeket – szemétkosarakat és kukákat – mindenfelé elhelyezték, azaz a látogatók néhány lépésenként találnak egyet.

A következő feladat a hulladék újrahasznosítható részarányának növelése volt, amit az állatkert több mint húsz esztendővel kezdett el. Az intézmény azt is fontosnak tartja, hogy lehető legkevesebb hulladék keletkezzék. Ezért már évekkel ezelőtt kitiltotta területéről a PET-palackokat: a büfékben és az éttermekben csak üveges vagy fémdobozos italokat lehet vásárolni. A további korlátozás az eldobható tányérokat és evőeszközöket érintette.

Még hosszan lehetne sorolni az állatkertben megvalósult zöld fejlesztéseket. Közülük érdemes kiemelni a vízellátását: a takarékosság jegyében a városi vezetékes víz helyett számos célra a kert saját kútjainak a vizét használják, illetve a csapadékvizet is hasznosítják.

November 16-án és 17-én (szombaton és vasárnap) a Holnemvolt Várban játékos programok várják a családokat, közös kézműveskedéssel, újragondolt kreatív tárgyakkal, öko-dizájn kiállítással olyan tárgyakból, amelyeknek alapanyaga kidobásra szánt hulladék volt. Kiderül az is, hogy szemetelnek-e az állatok, és hogy egy tenger nélküli ország lakóiként mit tehetünk a világtengerek szennyezésének csökkentéséért, s ezen keresztül a tengeri élővilág védelméért.