Közel negyven perces dokumentumfilmet sugárzott a 3sat német–osztrák–svájci tévécsatorna a választásokra készülő Magyarország politikai viszonyairól, annak elsősorban kulturális vetületéről – a művészet, a színház és az egyetemek világában zajló vitákról. A filmet február elején, vagyis még jóval az Ukrajna elleni orosz agresszió előtt forgatták. – Budapest, február eleje. Tizenkét év óta először van reális esélye a magyarországi ellenzéknek arra, hogy leváltsa Orbán Viktor kormányát.
A riportban megszólal a német szociáldemokrata Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke, aki Orbán Viktort az Európai Unió legkorruptabb kormányfőjének tartja. Márki-Zay Péter, Orbán kihívója, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmaz: Orbán most fasiszta diktatúrát épít. Egypárti államot. Először kommunista volt, aztán liberális, aztán konzervatív. Most csupán egy korrupt diktátor, aki építi a birodalmát, és annyi pénzt lop, amennyit csak lehet.
Kovács Zoltán, a külföldi kommunikációért felelős kormányszóvő ugyanakkor azt állítja: ha valóban korrupció és lopás lenne, akkor nem tartanánk ott, ahol vagyunk.
Színház, egyetemek, média. Orbán egymás után foglalta el saját embereivel a magyar társadalom fontos intézményeit. Vissza lehet-e még tekerni az órát?
Bagossy László rendező, a FreeSZFE részéről azt mondja, számukra nem marad más lehetőség, mint hogy harcoljanak. Molnár Áron színész-aktivista szerint: ha Orbán nyeri ezt a választást, akkor sok fiatal el fogja hagyni az országot.
Magyarországon teljes erővel dúl a kultúraharc. Április harmadikán sorsdöntő választás lesz.
Most pedig egy napi aktualitás. A Fidesz vezetője mindent propagandára használ fel, még a háborúval is ezt műveli – emeli ki az Il Foglio című olasz lap Márki-Zay Péter nyilatkozatából, amelyet az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje külföldi újságíróknak adott. Európa – hangsúlyozta Márki-Zay – egységesen lépett fel az orosz fenyegetéssel szemben, és leginkább Magyarország vonakodik csatlakozni a nyugati szövetséghez. Orbán Viktor bizonyos kérdésekben köti az ebet a karóhoz, így például nem enged át az országon Ukrajnába tartó fegyverszállítmányt, de azt megértette, hogy egy bizonyos vörös vonalat nem léphet át.
Itt jegyzem meg, hogy a cikk megjelenése óta az Orbán-kormány irányt váltott, ilyen szállítmányok mégis áthaladhatnak az országon, de csak egy másik szövetséges országba. A nemzetközi sajtóban azonban már így is gyökeret vert az eddigi ellenkezés.
Az EU nem tűri Orbán Putyin-közeliségét – írja a konzervatív bécsi Die Presse. A tudósító, Thomas Roser szerint a magyarországi választási kampányban is bumerángként üt vissza a miniszterelnökre a Moszkva iránti hízelgés, vagyis nem csupán az unióban, hanem sok magyar szemében is egyre inkább kimerültek a tartalékai az ukrajnai háború kapcsán tapasztalt budapesti különutasság támogatásának.
A szerző idézi Manfred Webert, az Európai Parlament néppárti frakciójának – a Fidesz volt pártcsaládjának – a bajor Keresztényszociális Unióban politizáló vezetőjét, aki szerint Orbánnak el kell döntenie, hol áll. Weber – még annak nyomán, hogy a NATO-tag Magyarország eddig nem engedte át saját területén az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányokat – azt hányta a Fidesz szemére, hogy hihetetlen kettős játékot űz.
Mint az osztrák Die Pressében olvasható, Orbán az ukrajnai magyar kisebbség sorsa miatti aggodalommal indokolja ugyan, hogy ismét kilóg az ukrajnai háború kérdésében egyébként most szokatlanul egységes uniós sorból, ám bel- és külföldi bírálói úgy sejtik, hogy a valódi ok a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel évek óta fennálló nagyon szoros viszonya. A tudósító felhívja a figyelmet Donald Tusk volt lengyel miniszterelnöknek, az Európai Néppárt volt elnökének – előzőleg az Európai Tanács elnökének, még előbb Lengyelország miniszterelnökének – a Twitter-bejegyzésére, amely szerint Orbán és külügyminisztere, Szijjártó Péter többet érdemelne Putyintól, mint egy puszta érdemrendet: a Gazprom elnökségében kellene helyet kapniuk, ez lenne lojalitásuk méltó jutalma.
Orbánnak az a krédója, hogy Magyarországnak nem szabad belekeverednie a háborúba, kívül kell maradnia, hogy ne a magyarok fizessék meg a háború árát. Ám az Európai Unió türelme egyre inkább fogy az oroszokkal kapcsolatos magyar különút iránt – írja a bécsi lap.
Orbán megpróbálja lemosni magáról Putyint
(szerző: helyben.hu) Orbán Viktor a választások miatt dönteni kényszerül Európa, illetve Oroszország között, ám ő továbbra is inkább egyensúlyozni próbál. Paul Lendvai szerint Magyarország arra példa, hogy még a NATO-tagság sem szavatolja a demokráciát.
Az orosz–ukrán viszály miatt vízválasztóhoz érkezett Orbán Viktor, aki a választások közeledtével igyekszik semlegesíteni mindazt a dicshimnuszt, amit bő 10 év alatt mondott Putyinról. A politikus sokáig igen örült annak, hogy az EU-ban ő számított az orosz elnök egyik legközelebbi barátjának. De a háború miatt kénytelen felülvizsgálni álláspontját, próbál lépést tartani a szavazópolgárokkal – írja a Financial Times.
Bírálta Oroszországot és némi szolidaritást tanúsít Ukrajna iránt, azaz az ellenzék és elemzők szerint burkoltan beismeri, hogy a konfliktus sebezhetőbbé tette. Ugyanakkor a Fidesz sok híve messze nem lelkesedik annyira Moszkváért, mint a kormányfő. László Róbert a Political Capitaltől úgy látja: Orbán nem számolt azzal, hogy ennyire nehéz helyzet áll elő a kampányban, ami határozott kockázatot jelent. De hát sok idősebb magyarban még él a szovjeturalom emléke, ezért érzékeny a keletről jövő fenyegetések láttán.
Az ellenzéki tábor igyekszik tőkét kovácsolni a nagy Kreml-barátságból, azt mondja, hogy az ország átjáróház az orosz kémek számára. Viszont a miniszterelnök még most is védi Paks 2-t. A Fidesz ugyanakkor próbál egyensúlyozni Moszkva és a Nyugat között. Török Gábor úgy ítéli meg, hogy a háború nagy fejfájást okoz a párt számára, mert nagyon nehéz összeegyeztetni a szoros orosz viszonyt, illetve a NATO- és EU-tagságot.
De szakértők szerint Orbán még nem szorult a sarokba, mert sokan elfogadják érvelését, tehát hogy a békét szolgálja, amikor nem enged át fegyvereket Ukrajnába, illetve ellenzi Kijev csatlakozását a katonai szervezethez. Ezzel együtt sokan megzavarodtak és mint László Róbert mondja, a retorika hirtelen módosulásával a párt irányt vesztett. Hiszen idáig azt szajkózta, hogy nem lesz háború és megmarad az olcsó energia. Az üzenet olyan erős volt, hogy most nemigen lehet hirtelen átváltani az ellenkezőjére. Ez pedig kikezdi a Fidesz hitelét.
Paul Lendvai az osztrák Der Standardban örömmel állapítja meg, hogy Ausztria nem Magyarország, mert a semleges osztrákoknál működik a jogállam. Így minden nappal csak még világosabb lesz, mekkora jelentősége van a Szabadságpárt akkori vezéréről készült ibizai titkos videófelvételnek. Hiszen mi lenne akkor, ha még mindig a Kreml propagandistájának számító Karin Kneissl lenne a külügyminiszter? Vagy ha továbbra is Kurz volna a kancellár, noha csodálja az olyan erős embereket, mint Putyin és Orbán.
Viszont az, hogy Moszkva újabban Ausztriát támadja, mondván, hogy az az utóbbi időben egyoldalú és felháborító kijelentést tett Ukrajnáról Oroszország ellenében, nos, az arra utal, hogy Nehammer kormányfő a megfelelő hangot találta el a megfelelő időben. Arról beszélt ugyanis, hogy aki figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jogot, az semmibe veszi a semlegességet is.
Az oroszok egyszer már hasonló érveket szedtek elő, amikor 1956 leverése után azzal vádolták az osztrákokat, hogy felvonulási terepet nyújtanak az imperialista beszivárgáshoz. Ezzel szemben napjainkban Orbán igencsak konstruktívnak bizonyul – orosz szemszögből. Még a múlt hónap elején Putyin oldalán nem győzte magasztalni a különlegesen szoros kétoldalú kapcsolatokat. Viszont a másik három visegrádi állammal ellentétben nem ítélte el az agressziót.
Látnivaló, hogy a NATO-tagság sem jelenti a demokrácia biztosítékát. Viszont a semleges Ausztriában az osztrák kormány minden gyenge pontja ellenére is érvényesül a jogállam. A sajtó leleplezi a hatalmi visszaéléseket és a korrupciót, függetlenül attól, hogy milyen magas rangú személyiségről van szó. Az orbáni Magyarország viszont az orosz diktatúra tekintélyelvű partnere.
Vannak, akik szerint egyáltalán nem jelent fordulatot, hogy a magyar kormány a korábbi nyilatkozatoktól eltérően mégis hozzájárult NATO-csapatok állomásoztatáshoz az ország területén – olvasható az Euractiv hírportálon. Hegedűs Dániel a Német Marshall-alapítványtól azt mondja, hogy először is nem tudni arról, folynak-e tárgyalások az erősítésről, illetve: hogy Magyarország kért-e volna ilyesfajta segítséget. Azonkívül a szakértő nem látja, hogy mostanra alapvetően módosult volna Ukrajna megközelítése Budapest részéről.
Mert Orbán elfogad ugyan kompromisszumokat és tesz gesztusokat a NATO, azon belül a lengyelek iránt, ám alapvetően továbbra is igyekszik egyensúlyozni és folytatja a pávatáncot.
Magyarország a kemény migrációs politikájáról híres, Orbán pedig arról, milyen közel áll Putyinhoz, ám a háború óta a magyar vezetés egy csapásra átment vendégszeretőbe – állapítja meg a Die Zeit. A magyar kormányfő pragmatikusnak mutatkozik, valójában kötéltáncot mutat be. A Záhonyból küldött jelentés szokatlannak nevezi a keleti határon tapasztalt meleg fogadtatást, hiszen délen ott áll a szögesdrótkerítés, fegyveres határőrökkel, erőszakos kitoloncolásokkal.
A migráció megakadályozása kulcselemnek számított a miniszterelnök választási programjában, de most hirtelen minden más lett. Még azok a nigériai és indiai fiatalok sem ütköztek semmilyen gondba a határátlépéskor, akik egyetemre jártak Ukrajnában. Ezek a fejlemények élesen elütnek az eddigi irányvonaltól.
De hát már négy hét sincs a választásig és Orbánnak egyensúlyoznia kell Európa, illetve Oroszország között. Egyrészről biztosította az EU-t és a NATO-t, hogy végrehajtja a közös határozatokat, ugyanakkor kijelentette, hogy az országot nem lehet belevonni a viszályba. Egyébiránt egy hónapja még Putyin mérföldes asztalánál ült. Csak arra ma már nem szeretne emlékezni, mert a nagy barátság visszaüthet a szavazóurnáknál.
A Financial Times fő külpolitikai szemleírója úgy véli, hogy Oroszország újfent visszakerült a vasfüggöny mögé, és a megrekedt háború, illetve az összeomló gazdaság miatt Putyin csakis az elnyomással tudja fenntartani hatalmát. Gideon Rachman felidézi, hogy az elnök szívesen tanulmányozza a történelmet, ám közben megfeledkezett arról, hogy a sikertelen hadjáratok rendre az adott rezsim bukását eredményezték. Így az első világháború után jött a forradalom, az afgán kudarc pedig a Szovjetunió végét harangozta be.
A mostani háború első napjaiban az orosz hadvezetés csaknem 500 katona elvesztését ismerte be, de a tényleges számok valószínűleg lényegesen magasabbak. És a java még hátra van! A legtöbb szakember azonban kizárja, hogy a Kreml jelenlegi ura rövidtávon rajtavesszen az esetleges vereségen. Ugyanakkor – hála a szankcióknak – igen gyorsan jelentkezik a kaland negatív gazdasági hatása. Hetek alatt oda lehetnek 20 év eredményei.
Az orosz városi középosztály számára vége az Ikea, az IPhone és a Visa-kártya világának, nem lesz kiruccanás Európába vagy Dubajba. Sok oligarcha egyik pillanatról a másikra búcsút inthetett üzleti érdekeltségeinek és a jachtjainak.
Egy csapásra megszűntek nehezen megszerzett szabadságjogok, illetve külföldi kapcsolatok. Sok tekintetben az ország most jobban elszigetelődött, mint a hidegháború idején. És ez alighanem így is marad, ha folytatódik a háború. Oroszország ugyanakkor totalitáriusabb, mint Kína, ám gazdasága nem működik, nincs külföldi utazás, nem jönnek be fontos fogyasztási cikkek, ez mind olyasm, ami segít megnyerni a tehetős rétegeket.
Az erősödő elnyomás elárulja, milyen nehéz helyzetben van az államfő. A diktátor ugyanakkor egyrészt támaszkodhat a vidéki átlag oroszra és a hívek belső körére. Ám a valóság folytán hamar kiderülhet, hogy a tömegtámogatás egyáltalán nem akkora, ahogy azt a felmérések mutatják. De a tüntetésekhez hatalmas bátorság kell, mert a részvevőket, összeverik, bebörtönzik, az érintettek elvesztik az állásukat.
Putyin eltávolításában leginkább egy palotaforradalom segíthet. Ám ő nagyon is ügyel arra, hogy kik veszik körül. De hogy megint vasfüggöny mögé zárhatja-e az embereket, az kulcskérdés. Ukrajna, Oroszország és világ jó részének jövője függ a választól.
Az ukrán háborúban Moszkva szívóágra került – emeli ki a The Guardian vezércikke. Mert Putyin részéről hiba volt azt hinni, hogy az ukránok fel akarnának szabadulni az orosz katonák jóvoltából, és hogy megosztottsága folytán a Nyugat nem tud segíteni Kijevnek. A mostani invázió fordulópont a történelemben, ám senki sem tudja, ki lesz a győztes, amikor az egyik korszak átadja a helyét a másiknak.
Az agresszió bűnös hibával ér fel. A megszálló egységek civileket gyilkolnak meg, akik szintén szlávok. Városokat lőnek rommá egy olyan országban, ami saját hazájuk kultúrájának bölcsője. Humanitárius válság zajlik Európa peremén. Ha a küzdelem a közvéleményért folyik, akkor Putyin máris vesztett. Moszkva látja a fejleményeket, ez magyarázhatja, hogy cinikusan megtorpedózta a tárgyalásokat a humanitárius folyosók megnyitásáról. Ez azonban máris beárnyékolja a két külügyminiszter e heti találkozóját. Az ukrán vezetés belebukna, ha elfogadná az orosz feltételeket és a békéért cserében belemenne területek átengedésébe.
Moszkvával az a fő gond, hogy szándékosan vak. Így belebonyolódott egy elhúzódó hódító háborúba a földrész legnagyobb országában. Az elkövetett bűnök aláássák pozícióit a világban.
Ugyanakkor a hadműveletek az oroszok szövetségeseit is fenyegetik a Közel-Keleten, ahol máris úgy megugrott a gabona ára, hogy arra az „arab tavasz” óta nem volt példa. A 70-es évekhez hasonlóan bedőlhet ugyanakkor az energiapiac. Ha leállnak a gáz- és olajszállítások, az azt is jelentené, hogy Putyin nem tudja finanszírozni a harcokat. Azaz az elnök rosszul választott. Együttélésre kellett volna törekednie a szomszédjaival, ehelyett próbálja leigázni Ukrajnát, ám ily módon Oroszország megsemmisítését kockáztatja.