La Diva – Majdnem életrajzi film Maria Callasról

Évfordulós mű Tom Volf két éve készült francia dokumentumfilmje, A Maria Callas-sztori (eredetiben: Maria by Callas) című film, melyet holnap, február 14-én mutatnak be Magyarországon. Természetesen főleg a Callas- és/vagy bel canto-rajongók örömére kapunk összeállítást a 20. század egyik legnagyobb, ha nem éppen a legnagyobb szopránjának életéről.

Maria Callas Cso-cso-szán szerepében (Puccini: Pillangókisasszony)

Maria Callas az idén lenne 96 éves, azonban a nagyvilág sajnálatára több mint negyven éve nincs közöttünk – 1977 őszén halt meg. A világ, az általa játszott szerepek fogadtatása és az operai stílus azóta alaposan megváltozott. Európából és a mából nézve tehát vegytiszta múltidézés a film – nagyon sok jó zenével és énekhanggal.

Meg persze sok szöveggel. A kétórás filmben elsősorban egy sor interjút látunk és hallunk, részben stúdióból, fekete-fehér televíziós képernyőről rögzített (digitálisan alighanem kisimított) beszélgetéseket. Ezekből valóban az eredeti cím sugárzik: Maria, ahogy Callas elmondja. Nyilván ezeknek a beszélgetéseknek a párlata a róla megjelent életrajzokban is megtalálható, de itt főképpen egy a kérdések elől ki nem térő, őszinte, éretten is vonzó asszony válaszol: önmagáről, érzéseiről, döntéseiről. Az interjúk más részében barátok, kollégák, munkatársak emlékeznek rá.

Családi képekből megismerjük valamennyire a gyerekkorát, azt a bizonyos érzelmi bizonytalanságot, ami végül is egész életét áthatotta, a szeretethiányt, amit felnőttként vélt megtalálni. Láthatjuk Callas színpadi előadásokon kívüli, civil arcát is, vállaltan gyenge minőségű, 8 és 16 milliméteres kamerákkal készített (de valamennyire feljavított) amatőr felvételeket – és ezek voltaképpen a tárgyi hátteret (értsd: gazdagságot) is megmutatják, amit a nagyszerű szoprán összehozott. Csakhogy ennek nagyon nagy ára volt. Erre maga az énekesnő is több alkalommal visszatért: a hangja, előadásmódja tette naggyá, a közönség pedig azt követelte, azért fizetett, azt akarta látni-hallani, szünet nélkül.

A film ily módon az előadások, koncertek bemutatása mellett a háttérben az önazonosság keresésének története, sőt annál is több, egy elhasználódás, kiégés története. De tegyük hozzá: ez a filmmé összevágott életút kicsit hézagos – és írhatnók, túl fényes. Itt már a díva karcsú, külsején nyoma sincs a nagy nehezen leadott, színpadképtelen kilóknak. (Kép, alul: tévéinterjú közben.)

Természetes, hogy az amerikai kirobbanásra és az azt követő európai sikerekre koncentrál, főképpen azért, mert az a látványos, azokból vannak film- és hangfelvételek. Mivel ha rögzítették az előadásokat, koncerteket, azt filmen őrizték meg. A néző elálmélkodik a koron, amikor ez a színpadi hang betöltötte a Metropolitan, a milánói Scala hatalmas nézőterét (mikroport nélkül…). Nagy drámai operasikerei közül számos áriát hallhatunk: a Tosca, a Carmen, a Traviata, a Norma, az Alvajáró részleteit, és még az elmaradhatatlan koncertzáró ráadást is, az O, mio babbino carót (a Gianni Schicchiből).

Pihen a sztár.

Nyilván bőséges mai utómunkálatok tették zajmentessé és sokcsatornás hangzásúvá az eredetileg bizonyára kevésbé perfekt módon rögzített ének- és zenekari hangot. (Mint ahogy a lemezeit is így tisztították CD-minőségűre.) Callas megszólalásait visszaemlékezéseink és leveleinek részletei egészítik ki, stílszerűen korunk nagy mezzoszopránja, Joyce DiDonato hangján.

Érdekes kordokumentum a film azt illetően is, hogyan működött akkor a nyomtatott sajtó, mennyire voltak arcátlanok a hírhiénák és a lesifotósok (Ó, azok a tüköraknás, kétobjektíves Rolleiflexek, a cserélhető izzós vakukkal…), és mily kevéssé tartotta őket távol a testőrség.

Aki a teljes és árnyaltabb Callas-sztorira kíváncsi, forduljon az érzelemmentes Wikipédiához. A filmben nagyon finom kézzel pendítették meg, hogy a munkában akadtak bizonyos konfliktusok is. (Egy olyat emeltek be a filmbe, amiben a dívának feltétlenül igaza volt: naponta cserélődő partnerekkel nehéz vagy lehetetlen művészi értéket nyújtani az operaszínpadon. Nos, ennél azért szélesebb volt a paletta…) De ha valaki tökéletességre törekszik, és ezt a világtól is elvárja – nagyon nehéz élete lesz.

A mozinéző viszont csak a ragyogásra kíváncsi.

A Maria Callas-sztori (eredetiben: Maria by Callas). Forgalmazza a Vertigo Média.