A háborúk kevés (egyetlen!) előnye, hogy remek filmeket lehet csinálni róluk. Egykor a történelmi kosztümösök, aztán a szovjet honvédő történetek, a holokauszt borzalmai, majd jött Vietnám (1955–75), a szórakoztatóbb Rambo…
… és persze A Szarvasvadász, a maga öt Oscar-díjas elismerésével, mert a kritikusok, az esztéták, mindig azt érezték, hogy a fegyveres viszály felidézése egyfajta izgalmi állapot, és ehhez nyugtatóként kell a vörös szőnyeg, valami szobrocska, és a kollégák irigységgel teli kézfogása, ölelése.
Most, születése után 44 évvel már másként látjuk a pennsylvaniai barátok tragédiáját, ahogy a mesékben világgá az emberek, ők úgy mentek a háborúba a kocsmából, a szerelemből, a vadászatról, ha tudják, hogy mi vár rájuk, soha el nem indulnak.
Az egykori nyomasztó képeket a jelen homályosítja, a film legdrámaibb jeleneteiben a vietnamiak halálos orosz rulettra kényszerítik amerikai foglyaikat, ma pedig pénzdíjas pókerversenyeken békésen ülnek, falatoznak egymás mellett az egykori ellenfelek, ha kell, nyújtják a papírszalvétát, hogy a másik letörölhesse szájáról a majonézt vagy a ketchupot.
David Pham, a három Nguyen: Men, Scotty és Qui dollármilliomosok, Kaliforniában élnek, mert arrafelé a jó lapjáráshoz a napsütés is hozzátartozik, az ő felhúzott ravaszuk az all-in, azaz minden tét megadása. Megváltozott a világ, és erről a tükör is tudna mesélni.
Meryl Streep, Robert De Niro és Christopher Walken még a múlt század negyvenes éveiben születtek, a szakma ismerte őket, külön-külön már voltak sikereik, de pályafutásukban az igazi áttörést A Szarvasvadász hozta el. Sokan állítják, hogy a rendező, az elviselhetetlenségig maximalista Michael Cimino hajszolta bele a halhatatlanságba a stábját, ő mindenkivel, még az akkor már Oscar-díjas operatőrrel, a magyar származású Zsigmond Vilmossal is képes volt összeveszni. Cimino a forgatás közben növelte a költségeket, változtatott a már megtanult szövegen, és amikor az akadémikusok az év legjobbjának hirdették ki a film vágását, akkor azt mondta, hogy az is az ő munkája volt.
Később A Szarvasvadászt mindenki nézte, de bevallottan kevesebben szerették. A vietnámiak barbárságának ábrázolása miatt a kubai és a szovjet kritikusok De Nirót fenyegették, a világ nagyvárosainak követségein pedig az amerikai kulturális attasék azt tanácsolták a helyi filmforgalmazóknak, hogy keressenek, és biztosan találnak is jobb filmet Michael Cimino őrületénél.
Igazából csak találgatni lehet, hogy miért kellett felújítani, digitalizálni az eredeti formájában is remekműnek számító alkotást. A háború képei nem élesebbek, a bombák, gránátok most is úgy robbannak a nézőtér székei mellett, mint negyven évvel ezelőtt, a múlt nem lett tisztább, csak megmaradt emléknek. Ha valaki mégis keresne magyarázatot a látszólag felesleges pénzköltésre, az a már említett pókerpartikra gondolhat. Eszébe juthat az, amit a francia Didier Caron ábrázolt a Hamis hang című, fasizmusra emlékeztető drámájában, hogy nem kell feledni, de eljött az idő, a kibékülésre, az árkok betemetésére. És ahhoz, hogy megértsük az egymással viccelődő kártyásokat, látnunk kell a halállal játszadozó orosz rulettezőket is. Őrület és dicsőség, a barbárság és a civilizáció a választék: legyen könnyű a döntés! Vagy mégsem?
A Szarvasvadász nemcsak az egyik legjobb, hanem a leghosszabb játékfilm is mozik kínálatában. Még leírni is sok, három óra, szünet nélkül, és ehhez most egy kisfilm is párosul, a magyar forgalmazó, a Pannonia Entertainment, a hazai animációs filmeket népszerűsítendő, A Szarvasvadász kísérőjeként adja a Sajnálom című alkotást. Szórakoztató, nem nagy teher, de máshol, máskor, talán könnyebb lenne cipelni…
A szarvasvadász/The Deer Hunter amerikai háborús filmdráma, 183 perc, 1978. Rendező:Michael Cimino, író: Michael Cimino, Louis Garfinkle, Quinn K. Redeker, Deric Washburn, forgatókönyvíró: Deric Washburn, zeneszerző: Stanley Myers, operatőr: Zsigmond Vilmos, díszlettervező: Ron Hobbs, Kim Swados, producer: Michael Cimino, Michael Deeley, John Peverall, Barry Spikings, vágó: Peter Zinner. Főszereplők: Robert De Niro, Christopher Walken, John Casale, John Savage, Meryl Streep, George Dzundza.
Díjak: Oscar-díj (1979), Legjobb film (Michael Cimino, Louis Garfinkle, John Peverall, Barry Spikings), Legjobb rendező (Michael Cimino), Legjobb férfi mellékszereplő (Christopher Walken, Legjobb vágás (Peter Zinner), legjobb hang (Richard Portman, William L. McCaughey, Aaron Rochin, C. Darin Knight). Jelölések: Legjobb férfi főszereplő (Robert De Niro), Legjobb operatőr (Zsigmond Vilmos), Legjobb női mellékszereplő (Meryl Streep), Legjobb eredeti forgatókönyv (Michael Cimino, Deric Washburn).