Magyar Péter 80 napos, magyarországi országjárásának tokaji startjáról számos külföldi sajtóorgánum beszámolt, a Reuters tudósítását a többi között az US News and World Report is átvette. A Tisza elnökének nyitóbeszédéből kiemelte, hogy Orbán tönkretette a magyar gazdaságot, ami jelenleg stagnál és tönkretette a közszolgáltatásokat is.

Továbbá: választási szövetséget vagy koalíciót a magyar állampolgárokkal köt, nem lesznek zárt ajtók mögötti egyezségek, és abban is biztosnak látszik, írja a Reuters, hogy a Tisza egyedül, ellenzéki pártok nélkül is képes lesz legyőzni Orbán Viktort. Ezt jelzik a legfrissebb közvélemény-kutatások is. A négynapos kenuzással kezdődött kampányrajt közben azokat a falvakat, községeket, városokat keresik fel, ahol a Fidesz erős, ahol elsöprő győzelmet aratott az elmúlt négy választáson.

Szerdán Tiszaladány és Tiszalök következett Tokaj után. A tudósítás kitér a Magyar által vázolt úgynevezett New Deal-re is, ami megnevezi a nagyszabású tervek pénzügyi forrásait is, és amik között a befagyasztott uniós pénzek visszaszerzése is szerepel. Végül az írás arra figyelmeztet, hogy a kormány nagyszabású adócsökkentési és soha nem látott kedvezményes lakhatási programmal kezdett el intenzíven kampányolni.

A The Harvard Gazette azt állítja egy bennünket is érintő tudományos kutatását publikálva, hogy az uráli nyelvcsalád – benne a magyar, a finn és az észt – sokkal keletebbről származik, mint ahogy azt eddig gondoltuk, illetve tudni véltük.  David Reich, az ősi DNS-vizsgálatok szakembereként vállalkozott arra, hogy 180 szibériaitól vett DNS-mintát vetett össze több, mint 1000 rége régi DNS-mintával több kontinensen is – az emberiség történelmének mintegy 11 ezer évét átfogva. Az eredmény pedig (nagyon leegyszerűsítve) úgy hangzik, hogy a ma uráli nyelveket beszélő népek – számuk 25 millióra tehető – 4500 évvel ezelőtt Észak-Kelet-Szibériában, Jakutföldön éltek, az örök fagy és porhó világából származnak, onnan indultak el nyugatnak. Jakutföld több mint 3 millió négyzetkilométert, és területén 3 időzónát használnak.

Az először a Nature magazinban megjelent tanulmány társszerzője azt állítja, hogy sokkal közelebb éltek tehát Alaszkához és Japánhoz, mint Finnországhoz. Persze a régebbi vitákat nem mellőzi, amik szerint az ősnyelveket kutatók között most is megoszlanak a vélemények.

Közismert tétel, hogy az uráli nyelveket beszélők az Ural tájáról érkeztek, és az a térség Moszkvától 860 mérföldre lévő, minden irányba kiterjedt körzet.

David Reich társa, Tian Chen biztos abban, hogy az ő verziójuk a valószínűbb, mint az eddigiek, amit a genetikai kutatások megerősítenek. Hisz’ a nyelv sporadikussága is ezt jelzi, mert amolyan nyelvi szigetnek tekinthető a környező német, szlovák, indo-európai nyelvekhez képest a magyar éppúgy, mint a skandinávoknál a sémi.

Lejárt az ideje a 15 éve regnáló Orbán Viktornak? – kérdi a brit-amerikai-ausztrál, közös szerkesztésű The Week folyóirat. Az „örökös kormányfő” manapság a kiterjedt korrupciós ügyekre vonatkozó állításokkal szembesül, a megélhetési válsággal és az erősödő ellenzékkel. Az elemzés épít a Bloomberg, a BBC, a Japan Times elemzéseire is. Utóbbi például arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyar szét akarja verni a Fidesz maffiaállamát, viszont politikájában nem mellőz számos olyan konzervatív értéket, amit Orbán is képvisel. Az Economist szerint az az orbáni hatalmi képlet befuccsolt, amely a melegekben, a migránsokban és az EU-ban keresett bűnbakot. Idézi az utódlására vonatkozó véleményt is a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatából, ami szerint mítosz, hogy a Fideszt, csak és kizárólag ő vezetheti. Ha eljön ennek az ideje, megoldják ezt a problémát is – ütötte el a bajt a kormányfő.

A vészjósló verziót is felveti az írás az Observer alapján: előfordulhat ugyanis, hogy nyer majd a francia Marine Le Pen, Nigel Farage a briteknél, J.D. Vance pedig Trumpot váltja Amerikában. És akkor beköszönt a kormányzás új rendje.

Andor László, az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványának főtitkáraként szerepelt az Euractiv Talks podcastjában arról, mi forog kockán az előttünk álló választásokhoz közeledve. Optimista képet fest, amikor reméli, hogy lengyel mintára változik meg radikálisan a mai magyar politika, ami az EU számára is megnyugvás és megerősödés lenne. Magyarország biztató jövőjét hozná el a gazdasági fejlődést is elősegítő uniós pénzek visszaszerzése.

Nagy csapást lehet az Európai Bizottság által tegnap bemutatott új, 2028-tól hatályba lépő 7 éves uniós költségvetés Magyarország számára – írja az Euronews. Egyrészt azért, mert a jogállami jogszabálysértések miatt hazánk csak a kohéziós és az agráralap pénzeiből részesülhet, másrészt Ursula von der Leyen a költségvetési terv ismertetésekor külön nyomatékosította, hogy minden eddiginél jobban figyelembe veszik majd ezen pénzek elosztásakor is az adott ország jogállami helyzetét.

A tervezetet el kell fogadnia az Európai Parlamentnek is, utána a kormány- és államfőknek, ellenben Magyarország élhet vétójogával.