Az Európai Parlament és a tagállami kapcsolattartó irodái az LMBTIQ-jogok melletti kiállásként szerda este kitűzik szivárványzászlót. (A nyitó kép forrása: www.taz.de)
A Parlament júniusi második ülésszakának megnyitásakor Terry Reintke (Zöldek/EFA, Németország) képviselő a magyarországi jogállamiság témájához kapcsolódó ügyrendi javaslatként kérte, hogy az Eljárási szabályzat 39. cikke alapján a Parlamentre ma este több európai középülethez hasonlóan tűzzék ki a szivárványzászlót. A zászló az alapvető jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának jelképe, tette hozzá.
David Sassoli, a Parlament elnöke támogatta az ötletet, hangsúlyozva, hogy „a Parlament mindig is szilárdan elkötelezett volt az LMBTIQ-jogok előmozdítása mellett és részt vesz az olyan kampányokban, mint például a homofóbia, bifóbia és traszfóbia elleni nemzetközi nap”.
Ma este és holnap ezért a Parlament brüsszeli épületén, az egyik főbejárat előtt szivárványzászló lobog. A Parlament a minden tagállamban működő kapcsolattartó irodáit is a zászló kitűzésére kérte. 2021. március 11-én a Parlament az Európai Uniót az LMBTIQ szabadság zónájának nyilvánította.
Az ülés megnyitásakor Sassoli elnök bejelentette: a Parlament június 10-i állásfoglalásával összhangban levelet írt az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 265. cikke alapján felszólítja a Bizottságot, hogy azonnal és teljeskörűen alkalmazza az uniós költségvetés védelmére szolgáló jogállamisági feltételrendszert.
Egyes tagállamok kirívó módon megsértik a jogállamiágot, és ezért szankciót kell rájuk kiszabni, fogalmazott az elnök. A Parlament szükség esetén az Európai Bírósághoz fordul.
Az ülés megnyitása felvételről (2021.6.23.); Magyarország: Sassoli levele von der Leyennek – a Bizottságnak alkalmaznia kell a jogállamisági rendeletet (2021.6.23.; A Nőjogokért és Esélyegyenlőségért és az Állampolgári Jogokért Felelős Bizottságok elnökének nyilatkozata (2021.6.18.