A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket úgy, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak – ezt az üzenetet emelte ki a Reuters Orbán beszédéből a Fidesz tisztújító kongresszusán.
A magyar pártvezetők között a közvélemény-kutatásokban magasan vezető kormányfő minden bizonnyal harmadszorra is nyer, méghozzá földcsuszamlásszerű győzelmet aratva. Szavai szerint: a „Soros-birodalom” fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. Ezért a „Soros-terv” végrehajtása végett egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat, ideértve bennünket is.
Kifejtette: Soros NGO-i behálózták az európai döntéshozatal összes meghatározó fórumát, jelen vannak egyes magyar pártok hátországaiban is, és úgy viselkednek, mint egykor a szovjet kommunista párt agitációs és propagandaosztályának aktivistái, de mi, vén csatalovak már szagról megismerjük őket.
Az osztrák Nachrichten Orbán menekültellenességére kihegyezve azt idézi: az európaiak tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért.
„Európa fehér lesz” és „tiszta vérű”, ilyen táblákkal vonultak a fehérek felsőbbrendűségét hirdető rasszisták a hétvégén Varsóban, akiknek számát legalább 60 ezerre becsülték. A Think Progress úgy tudja, hogy a függetlenség napját ünnepelő rasszisták és fehér keresztény nacionalisták tömegét szép számban gyarapították a Magyarországról, Szlovákiából és Spanyolországból is érkezettek. A neonáci demonstrációt a Radikális Tábor mozgalom szervezte, amely nevét a 30-as évekbeli fasiszta mozgalomból kölcsönözte. A The Wall Street Journal helyszíni beszámolója szerint a tagok közül sokan nem tartják ugyan magukat újfasisztának, de szerintük az ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel semmi gond. Támogatják Trump politikáját, és nem ismeretlen előttük egykori tanácsadójának, Steve Bannonnak a neve sem, aki gondoskodott a gyűlöletmozgalom kelet-közép-európai népszerűsítéséről. A lengyel állami híradások úgy számoltak be a tüntetőkről, hogy ők a migránsellenes igazi patrióták. Ellentüntetők is voltak, de a „Mi vagyunk a lengyel zsidók” mozgalom mindössze 2000 fővel képviseltette magát az 1918-i függetlenségi győzelem ünnepén.
És ha már Steve Bannon, akkor idekívánkozik a nemrég irányítása alatt álló, de ma is az ő ideológiáját visszaböfögő Breibart News cikke, amelyben a The Washington Postról lehúzza a keresztvizet, amiért az a magyar kormány Soros-ellenes kampányát gyűlöletkampányként elítélte. Sőt, arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyoldalú The Washington Post épp egy olyan civil szervezet véleményére alapozta a saját álláspontját, amelyet Soros György alapítványa támogat.
A karpatalja.ma pedig arról számol be, hogy ukrán szélsőségesek maszkban tüntettek szombaton az ungvári magyar főkonzulátus előtt, vasárnap pedig Beregszászon. A „Nem! – a magyar sovinizmusra, Igen! – az ukrán–magyar nemzeti testvériségre” feliratú plakátot tűztek ki a Karpatszka Szics szervezet tagjai a hivatal falára.
Divat és stílus rovatában a kelet-közép-európai divattervezőkkel, így lengyel és magyar fiatal tehetségekkel foglalkozik a The New York Times. A sikeres divatdiktátorok nemcsak a nyugati cégek alá dolgoznak be, hanem azt is kitűzték célként maguk elé, hogy a saját hazájukban – még ha szerényebb és egyszerűbb formákat alkalmazva is – legyenek ismertek és megteremthessék a maguk hazai stílusát, a saját megkülönböztető márkájukat. Ahogy mondják, Párizs és Milánó mellett nehéz labdába rúgni, de mégsem panaszkodnak. Az utóbbi három évben megduplázódtak az eladásaik, mert Ázsiából megindult a kereslet. Bevételük 60%-át Japán, Kína, Dél-Korea, Hong Kong divatláncainak köszönhetik, ahol most már nem ismeretlen a magyar márka sem. Ez persze az olcsó munkaerőnek is köszönhető, hisz’ nálunk kevésbé költségigényes a termelés, mint például Londonban vagy Párizsban.
A szexuális zaklatás és erőszak Amerikából indult botránysorozata annyi kanyart téve Magyarországon is feldúlta a közéletet, és most már a magyar hírek csorognak vissza az amerikai médiába – például a pennsylvaniai Pittsburgh News lapba. Sőt, ez már a második kör, mert Marton Lászlóról tudósítva most Kerényi Miklós Gábor ügyét, kirúgását az Operett Színházból szellőztették meg. A történetek így teljesen körbeérnek.