Újabb nemzetközi filmes siker: Ladányi Jancsó Jakob Élő kövek című rövidfilmjét fölvette hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. A Berlinale a világ egyik kiemelkedően rangos filmfesztiválja, ahol évről évre a legjelesebb alkotásokat mutatják be. (A nyitó képen: Kizlinger Lilla az Ezüst Medve-díjjal 2021-ben; foto: Andreas Rentz.)
A történet: egy fiatal nő és terapeutájának gyógyító találkozásai egy várostól távoli rehabilitációs központban. A nő kezdetben nehezen nyílik meg, a terápiás alkalmak lassúak és nehézkesek: az elfojtott álmok és emlékek csak töredékekben jönnek felszínre. A férfi szakember végül egy lovasterápia által nyeri el a lány bizalmát, aki olyan feltétlen elfogadásra és tiszta kapcsolódásra talál az állatban, ami addig teljesen idegen volt számára. Amint a lány megnyílik, elmosódnak a határok a terapeuta és páciense között, és kapcsolatuk egyre intimebbé válik.
A film főszereplői a Berlinalén a legjobb mellékszereplő díját már elnyert Kizlinger Lilla, és az elismert színházi rendező, Schilling Árpád. A film vezető producere Tarr Béla.
Kizlinger Lilla egy tünemény a magyar filmek világában. A Valami madarak, a Semmelweis, a Magyarázat mindenre, a Rengeteg – Mindenhol látlak nemcsak megismertette a közönséggel, de meg lett győzve elemi tehetségéről. Most szoríthatunk ennek az új rövidfilmnek a sikeréért, amihez méltán fűzhető remény, hiszen a rendező Ladányi Jancsó Jakob 2022-ben készült rövidfilmje, „Az elveszíthető dolgok szeretete” elnyerte a Legjobb Rövidfilm díját a 10. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon. Első játékfilmes tervét 2023-ban beválogatták a Talents Sarajevo Pack & Pitch programjába, tavaly pedig Cristian Mungiu forgatókönyv-fejlesztési programjába is.
Évek óta közreműködik Tarr Béla alkotó foglalkozásain; jelenleg Ruben Östlund svéd rendező készülő játékfilmjében dolgozik, mint szereplőválogató munkatárs.
Várjuk hát, hogy mit hoz a Berlinale a filmnek, és természetesen a főszereplőnek. A Berlinalét az idén február 13–23. között rendezik.
Február 6-tól a magyar mozikban is látható a Borbély Alexandra főszereplésével készült „Emma és a halálfejes lepke” című film, amit Szlovákia Oscar-díjra nevezett,.
Az Európai Filmakadémia-díjat nyert Borbély Alexandra („Testről és lélekről”) visszatér egy felemelő alkotás főszereplőjeként. A gyönyörű színésznő cseh, szlovákiai és magyar művészek – Újlaki Dénes, Molnár Piroska, Monori Lili – közreműködésével forgatott „Emma és a halálfejes lepke” a második világháború alatt játszódik és egy magára maradt nő (Borbély Alexandra) és egy bujkáló kisfiú megható történetét meséli el. A második világháború és a háborús szlovák állam viharos esztendőiben a magyar özvegy, a varrónő Marika egy zsidó fiút rejteget a szlovák–magyar határon menti házában, miközben két férfi – egy szlovák hlinkagárdista százados és egy német náci tiszt – figyelmének kereszttüzébe kerül. A rendező-író, Iveta Grofova szavai szerint: „Egy olyan nő történetét akartam elmesélni, aki láthatatlan akar lenni, de képtelen erre, és ez nagyon nehéz feladat egy színész számára. Úgy gondolom, hogy Alexandra ezt a feladatot nagyon sikeresen megoldotta.”
Minden bizonnyal sokan várják már, hogy magunk is meggyőződhessünk erről a moziban.