A Magyar Újságírók Országos Szövetsége folytatja a kül- és biztonságpolitikai szakosztály nagy sikerű visszaemlékezés-sorozatát, amely a rendszerváltoztatás folyamatát, az akkori viszonyokat a tudósítók tapasztalatai alapján, az ő szemszögükből láttatja.
A december 9-én délután négy órakor kezdődő eseményen szó lesz a rendszerváltoztatás fejleményeiről, ezúttal azokban a térségekben, amelyekkel az előző három rendezvényen még nem, vagy csak érintőlegesen foglalkoztak a történelmet testközelből megélt jeles kollégák.
Téma lesz a baltikumi köztársaságok elszakadása, Ukrajna függetlenségi törekvései, a Gorbacsov elleni puccs, és a Szovjetunió megszűnése.

„Szakmázni” is fognak a felkért előadó vendégek: beszélnek majd a tudósítói munka módszereiről és eszközeiről, hiszen három évtizeddel ezelőtt még nem volt sem mobiltelefon, sem internet, a tudósítók nem használhatták a helyi lapszerkesztőségek műszaki-távközlési eszközeit. A kapcsolatteremtés, a bizalmi légkör kialakítása, a személyiség meghatározó mivolta mindennél többet számított.
A rendezvény közönsége számára minden bizonnyal élmény
lesz annak nyomon követése is, hogy miként vette át lassanként az interjú és a
véleményírás a helyszíni tudósítás, a riport, a hírmagyarázat szerepét. Külön
téma lesz a fotó és a fotósok szerepe az események bemutatásában.
Érdekes kérdéskör, hogy miként boldogult külföldön a magyar sajtótudósító a
szocialista rendszerben, amikor elvben minden szabályozott és lefojtott volt,
és hogyan tört rá a (részben a rendetlenségből fakadó) nagy szabadság? Mik
voltak ennek az előnyei és a csapdái? Mennyire volt képes a bizonyos pártállami
hagyományokat akkor még őrző Népszabadság befogadni az új típusú újságírást,
mennyire tudott megbékélni a változásokkal? Hogyan tudott megújulni az akkori
legfontosabb napilap, hogyan lett a pártlapból tömeglap, hogyan következett be
az a fordulat, amely értelmiségi fórummá, referencialappá tette a Népszabadságot
és ebben milyen szerepet játszottak a külföldi tudósítók?
A történelem tanúiként is megszólaló egykori tudósítók tehát december 9-én délután négy órára várják az érdeklődőket a magyar sajtó (a MÚOSZ) szék házába (Budapest, VI., Vörösmarty utca 47/a.). A beszélgetés házigazdája az ugyancsak számos helyről tudósító Kárpáti János, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese.
Az ám, ne feledjük: ez alkalommal M. Lengyel László, az MTI, a Népszabadság és az Ország-Világ egykori moszkvai tudósítója és Kereszty András, a Népszabadság volt washingtoni tudósítója, a majd a lap főszerkesztőjének első helyettese, később felelős szerkesztője. A helyszín korlátozott befogadóképességére tekintettel kéretik a részvétel szándék jelzése december 2-ig szerkesztőségünk központi e-mail-címén: infovilag@infovilag.hu.

