|
Az ülés megnyitásakor az EP elnöke aggodalmát fejezte ki az emberi jogok újabb törökországi megsértése miatt és az EU jövőjéről szóló vitáról beszélt. Az EP-nek 30 évvel a Szaharov-díj első odaítélése után is védelmébe kell vennie a díjazottakat, hiszen vannak, akiket még most is üldöznek. A díj 1995-i nyertesét, Leyla Zanat a napokban távolították el posztjáról a török nemzetgyűlésben, Antonio Tajani elnök pedig a Parlament nevében a szolidaritását fejezte ki a neves jogvédővel. „Elfogadhatatlan, hogy az emberek által választott tisztviselőt így eltávolítsák” – mondta. Tajani elnök aggodalmát fejezte ki az emberi jogok törökországi sorozatos megsértése miatt, amely nem csupán az ellenzéket, de a civil társadalom képviselőit, így újságírókat és akadémikusokat is sújt. Az EP a jövőben is támogatja az igazságért és szabadságért folytatott harcukat – tette hozzá. Szerda reggel a bolgár uniós elnökség tervei után új, izgalmasabb formátumban kerül sor az EU jövőjéről Leo Varadkar ír kormányfővel folytatott vitára. Érkező képviselő: Michael Detjen (S&D, Németország); távozó képviselő: Jutta Steinruck, (S&D, Németország). Bizottsági kérelmek intézményközi tárgyalások elindítására: az eljárási szabályzat 69c pontja értelmében a parlamenti szakbizottságok ilyen kérelmei a plenáris weboldalán megjelennek. Ha a kérelemről kedd éjfélig senki sem kér plenáris szavazást, az adott szakbizottság elkezdhet tárgyalni a Tanáccsal és a Bizottsággal.
|
Vita az EU-csúcsról Tuskkal és JunckerrelKedd reggel kezdi meg a plenáris ülés a Brexit-tel foglalkozó decemberi uniós csúcs eredményeit, amit a Tanács és a Bizottság elnökeivel vitatnak meg a képviselők. Az uniós vezetők éppen egy hónappal ezelőtt, december 15-én arra jutottak, hogy történt annyi előrelépés a Brexit-tárgyalásokon, hogy az Egyesült Királyság és az EU megkezdje a jövőbeli kapcsolatokról szóló második szakaszt. Az állam- és kormányfők üdvözölték a védelmi politikában az állandó strukturált együttműködést (PESCO) és megtárgyalták az európai gazdaság ellenálló képességének növelését célzó intézkedéseket is. A holnap reggel 10-től 11,40-ig tartó vitát Antonio Tajani EP elnök nyitja és zárja. |

