Az amerikai irodalomtörténet kiemelkedő alakjait feldolgozó filmben Thomas Wolfe üvölti világgá írói hitvallását a Géniusz cím által. Erre reagál Max Perkins kijózanítólag: „Felébredsz majd, s megtanulod, mi is az élet!”
Főként kettejük szellemi, alkotói, morális fejlődéstörténetét; kínlódással teli, mégis sikerre majd eltávolodáshoz vezető kapcsolatát mutatja be magas művészi színvonalon ez a mozi.
Jelen van ugyanakkor a „színen” F. Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway is. Az IMDb-én 17 ezer filmbarát mindössze 6,6 pontra értékelte; nálam ugyanez 8,1 pont lenne. Talán itt mutatkozik meg a „hőfokbeli” különbség a mezei néző, az irodalombarát és az írás kínjait is megélő érdeklődő között.
A minap megjelent dvd-lemez fülszövege már jelez útmutatást. Így: „Minden idők leghíresebb könyvszerkesztője, Max Perkins olyan kiváló szerzők műveit felügyelte a Scribnernél, mint Thomas Wolfe, Ernest Hemingway vagy F. Scott Fitzgerald. Az ő életén keresztül bepillantást nyerhetünk az irodalom születésének kulisszái mögé; A. Scott Berg többszörösen díjnyertes könyve nyomán.”
A film döntő „sztorija” 1929-ben kezdődik, s játszódik. Kulcsa T. Wolfe új könyvének: Az időről és a folyóról című műnek a formálódása. Így kezdődik a történet: egy fiatalember ácsingózva toporog a híres Scribner Kiadó előtt; kézirata jó fogadtatásához nem fűz már reményt. Odafent eme írás kapcsán szerkesztői párbeszéd folyik. Egy bizonyos Aline Bernstein nevű hölgy nyomására foglalkozzanak-e a boyfriend anyagával, melyet minden más kiadónál visszautasítottak. M. Perkins megadóan kérdi: „Legalább jó a könyv?” Kollégája: „Nem, de egyéni!”
Colin Firth, mint Max Perkins
Legyen szabad személyes vonatkozással előhozakodnom. A honi Európa Kiadó 1968-ban Göncz Árpád műfordításában megjelentette itthon is „Az időről és a folyóról” című két kötetet. Egyetemistaként a majdnem 1100 oldalas nagyregényt megvásároltam, de anno kiolvasni nem volt erőm. Talán az idén nyáron nekirugaszkodom.
Drámai csúcs a filmben e munka ajánlása, melyet az alapműből ide másolok. „Maxwell Ewarts Perkinsnek ajánlom ezt «Az időről és a folyóról» szóló írást, a nagy szerkesztőnek, a bátor és becsületes embernek, aki kitartott e könyv írója mellett a keserű reménytelenség és a kétségek idején, nem engedte a kétségbeesésben meghátrálni, remélem, hogy a mű egészében talán érdemes az önzetlen odaadásra, türelmes gondra, melyet az elszánt, rendíthetetlen jó barát minden részének szentelt, mert enélkül abból semmi meg nem születik.”
Méltóságteli megjegyzéssel fogadta Max Perkins a filmben ezt az ajánlást, mondván: „A könyv a maga tulajdona: az én dolgom, hogy a legjobb formában hozzam…A szerkesztő névtelen. Fennáll a veszélye, hogy eltorzítom a művet.”
Wolfe nem adja meg könnyen magát. Szerinte az egész Amerika benne lesz a könyvben. Perkins óvatosságra intené: nagy eszméket kevesebb szóval érdemes megírni. Ezeknél a vitáknál kettős vetületben jön elő a géniusz kifejezés, minősítés: illik az a szerzőre, de magára a szerkesztőre is.
Így bizonygatja Wolfe a sokszor védhetetlen dagályosságát a szerkesztői ceruzával szemben: „A fa gyökere sem hal el, ha fent kiirtják a felső ágát!”
Már kezdetben sem igazán érti, hogy nem erről van szó: munkája folyton túl hosszú, túl terjengős, elkalandozik és átkötései el is vesznek. Wolfe hullámvasutazik a kétség(beesés) és a túltengő önbizalom ösvényén. Tolsztojjal példálózik, bár önmagát nem tartja annak, de odaszúr Perkinsnek: „Hála az égnek, hogy Tolsztoj nem találkozott teveled, különben lenne egy könyve: Háború és semmi címmel!” Később mégis jön egy öntelt, túlzó replika Wolfe-től: „James Jones szeretne ilyen jó lenni!”
Fejlődéstörténet a mozi: mind jobban kiütköznek Wolfe emberi gyengeségei. Főként, amikor írói kortársairól: Fitzgeraldról és/vagy Hemingwayről van szó. Méltatlanul leszólja Wolfe az éppen írói válságában lévő Fitzgeraldot, mire szokatlan erővel helyre teszi őt Perkins: „Az összes szavad felér vajon Fitzgerald öt szavával?! Ma te hány szót írtál le?!”
Guy Pearce, mint F. Scott Fitzgerald
A Nagy Gatsby alkotója, Fitzgerald hűvösen jelzi: „Kellene némi gyakorlati kiválóság is.” Hemingway pedig egy horgászkaland alkalmával felvilágosítja Perkinst: „Spanyolországba megyek, ha nem lőnek le, visszajövök…közeleg a háború, éreznem kell, hogy küzdök valamiért.”
Dominic West, mint Ernest Hemingway
Távolról sem simán mentek köztük a dolgok, ennek plasztikus bemutatása a mozi erénye. Szó szerint sorról sorra, bekezdésről bekezdésre megküzdöttek egymással Wolfe és Perkins: olykor egészen szürreális vitatéma mentén. Beérkezik a szerkesztőségbe három ládányi kézirat: rémes kézírással körmölve. Wolfe retteg a várható ítélettől. Perkins kinyögi: derék munka. A méretekről: 9 hónapnyi (szerkesztői, s írói korrekciós) munka van már benne, s még mindig 5000 oldal hosszú. Wolfe öröme: „Vége a 4. fejezetnek!” Perkins: „Már csak 98 van hátra! Perkins egyik fő érve: „Nem villámcsapás, ha folyton elkalandozol.”
A film remek jellemábrázolásokat nyújt. Thomas Wolfe – ma így mondanánk – villámárvíz, tűzlabda. Azt érzi, s érezteti: az élet minden energiája előtte van.
Perkinsben a megszállottság hatalmas műveltséggel és elhivatottsággal társul; ízlés, előre látás és segítőkészség a fő erénye. Decens oktató sztorival illeti Wolfe sistergő lelkesedését. Meséli: volt egyszer az ősi idő, a törzs körül ülte a tüzet, elűzve a közelben üvöltő farkasokat; s valaki elkezdett mesélni egy történetet, hogy ne féljenek annyira a sötétben – valahogy így kezdődött az irodalom, s ilyesmi a lényege ma is.
A nagy jellemek gyakran – összecsapnak. Perkins áldozatos felesége egy ünnepi vacsorán lecsendesíti a hangoskodókat: „Mindannyiunknak illenék a korunk szerint viselkedni!” (Ma is méltó mérce lehetne ez itthon is a köz- és a magánélet dolgaiban!)
1929 New York, ingyenes kínálat képe a háttérben
Értően vetíti előre a film, hogy Wolfe otthagyja Perkinst; ám az író a kórházi ágyán a szerkesztőhöz írt búcsúlevelében megköveti mentorát. Így: „Kimondhatatlan fájdalom és megbánás gyötör… megpróbálok méltó lenni hozzád … örök híved: Tom.”
A 20. századelő Amerikájának példaadóiról igen jó mozi ad hiteles életrajzot. Három kitűnő színész produkciója különösen meghatározó: Perkins szerepében Colin Firth, Thomas Wolfe-ként Jude Law remekel, és kiváló Aline Bernsteinként Nicole Kidman is. Guy Pearce Fitzgerald, Dominic West pedig Hemingway alakításában jó.
Nagyszerűek a magyar szinkronhangok is: Csankó Zoltán, Stohl András, Györgyi Anna és Für Anikó jóvoltából. A lemez megvásárolható, egyes filmkluboknál online meg is nézhető. Thomas Wolfe bizarr kétkötetes műve megrendelhető, antikváriumok mélyén biztosan fellelhető.
Géniusz (eredeti címén: Genius) 2016-ban készült, 100 perces, amerikai irodalomtörténeti témájú, kiváló magyar szinkronhanggal ellátott életrajzi dráma. Rendező: Michael Grandage. Írta: John Logan, továbbá A. Scott Berg; ez utóbbi a saját könyve alapján. A kulcsszerepekben: Colin Firth, Jude Law, Nicole Kidman, Laura Linney, Guy Pearce és Dominic West. A képek a film hivatalos oldaláról valók, köszönet értük.