Merre tart az Európai Unió? – Orbán nem tudta jobbra elhúzni a Néppártot

Erre a kérdésre keresték a választ az Inotai András által működtetett Európa Klubban lezajlott beszélgetés résztvevői és a többnyire elkötelezett Európa-párti hallgatóság. A májusi európai választások és az EU új vezetőségének felállása után a kérdés több mint jogos, és természetesen annak fényében még inkább, hogy bennünket igazán Orbán Viktor euroszkeptikus nacionalizmusának esélyei érdekelnek ebben az új helyzetben.

Nos, a beszélgetés három résztvevője – Bíró-Nagy András, az (immár csak volt) akadémiai társadalomkutató intézet munkatársa, Gergely Márton (HVG) és Magyari Péter (444) újságíró EU-szakértő – inkább kétkedőnek, mint derűlátónak mutatkozott a tekintetben, hogy az EU az Ursula von der Leyen irányításával működő következő Bizottság kezdeményező szerepére támaszkodva az integráció mélyülése felé venne irányt, föderalista elkötelezettséggel, és nem csupán egyfajta technokrata irányításra vállalkozik, a „laza integráció” folytatására.

Abban egyetértettek, hogy a szuverenista-populista jobboldal várakozásai nem jöttek be – nemcsak hogy a remélt áttörést nem sikerült elérniük többségez jutva az új parlamentben, de a döntéshozatal közelébe sem jutottak. Orbán terve – az Európai Néppárt elhúzása jobbra – ugyancsak kudarcnak értékelhető. Az új Európai Bizottságban a szociáldemokraták, a néppártiak és a liberálisok kaptak helyeket. Ráadásul a májusi választás óta Olaszországban Európa-párti kormány váltotta fel az acsarkodó Európa-ellenességet képviselő előzőt.

Ennek ellenére – legalábbis Magyari Péter szerint – Európa jobbra tolódott. Ursula von der Leyent a csúcsjelölti rendszer félre tételével választották meg, vagyis a szuverén nemzetállami kormányok visszavették kezükbe a döntést. A migrációs válság a bevándorlás-ellenes jobboldali erőket megerősítette. A közvélemény-kutatások arról tanúskodnak: az emberek nem bíznak a rendszerben, a politikusokban.

Abban is egyetértés mutatkozott a beszélgetők között, hogy Ursula von der Leyen megválasztása német siker. Az általa összerakott Bizottság ügyes „mestermunka” – mindenki úgy érezheti, kapott valamit. A kerékkötőket ügyesen bevonták azzal, hogy felelősséget kaptak: például a költségvetési szigor felügyelete részben az olasz biztos feladatköre lesz (miközben Olaszország a túlköltekezés lehetőségét igényli magának), vagy (feltehetően)

a jogállamiságot sértő Magyarország képviselőjének jut az a feladat (bővítési biztosként), hogy a jogállamiságot számon kérje a balkáni csatlakozni szándékozókon.

Ezzel együtt az UvdL-bizottság inkább ígérkezik „technokrata” testületnek és nem föderatív politikát csinálónak, amilyen – legalábbis a panel résztvevői szerint – a Juncker-bizottság volt. Kétségeiknek adtak hangot a tekintetben, lesz-e határozott politikai irányultsága az új európai vezetésnek. Sokkal inkább a merkeli pragmatizmus jegyében fog ténykedni – vélték.

Miközben a kihívások óriásiak. Az Európai Uniónak a közeli jövőben megoldást kell találnia a brexit megfelelő kezelésére, össze kell raknia a hétéves költségvetést az 2020–27-es időszakra, mégpedig kevesebb forrásból az eddigiekhez képest (a brexit miatt). Ki kell találnia egy ellenőrző mechanizmust a jogállamisági normák megtartatására, az eddiginél hathatósabb lépéseket tenni a migrációs válság kezelésére. Továbbá tényleges lépéseket kell tennie a környezetvédelem, a klímavédelem területén, megerősítenie az euró-övezetet, a kül- és biztonságpolitikát annak nyomán, hogy az Egyesült Államok befelé fordul és kiszámíthatatlanná vált Trump elnöksége által.

Számíthatunk – hangoztatták a résztvevők – egy „Green New Dealre” a környezetvédelmi politika hangsúlyossá válására, amint arra is, hogy kevesebb pénz jut Keletre (tehát nekünk) és több Délre (ahová a migránsok érkeznek).

A szociális ügyek viszont inkább háttérbe szorulnak, aligha lesz például európai minimálbér (noha Ursula von der Leyen megígérte, amikor mindenkinek igyekezett ígérni valamit megválasztása előtt). – Nincs víziója a von der Leyen vezette bizottságnak – állították a beszélgetésben részt vevő szakértők meglehetősen egybehangzóan.

Ennek függvényében Orbán Viktor esélyei akár jók is lehetnek. A V4-ek lobbiereje közel sem akkora ugyan, mint azt a magyar miniszterelnök elhitetni igyekszik, és egysége hamar meg is bomolhat, amint az euró-övezet kérdései terítékre kerülnek. Ezzel együtt Orbán országának súlyánál jóval nagyobb befolyással bír Európában, hiszen a szuverenisták nemzetközi ikonjává vált. Trócsányit megszorongathatják ugyan, de akár benn is maradhat a testületben.

Az Európai Néppártnak ki kellene zárnia a Fideszt, ha hű akar maradni jogállamiságra vonatkozó elveihez, de az opportunizmus akár felül is írhatja ezt a forgatókönyvet.

Mindez világos és szakszerű okfejtés – amihez magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá: Ursula von der Leyen sok mindent megígért, de ha ígéreteit komolyan veszi és tesz lépéseket a megtartásukra, ezek a lépések mégis egyfajta vízióvá állnak össze és föderatív irányba mozdíthatják el az uniót. Működőképes maradhat-e az EU egyedülálló modellje az új nemzetközi körülmények között, amikor a nagyhatalmi önzés lépett a multilaterális, egyezményeken, szervezeteken alapuló együttműködés helyébe? – Ez valóban nagy kérdés, ez az alapkérdés. Európának ebben egyetlen esélye van csak: az integráció mélyítése. Ezt Emmanuel Macron francia elnök, aki Merkel hanyatlásával egyre inkább a földrész meghatározó vezetőjévé válik, világosan látja és hangoztatja.

Ha pedig így van, Orbánnak nem sok esélye marad hosszú távon.