Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az Európai Unión belüli szabad mozgást korlátozó intézkedések összehangolásáról szóló tanácsi ajánlás aktualizálására. A kérdéses intézkedéseket a koronavírus-járványra válaszul léptették életbe a tagállamok.
Tekintettel arra, hogy a járványügyi helyzet EU-szerte javulóban van, és a lakosság beoltása is egyre nagyobb ütemben halad a tagországokban, a Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok fokozatosan – és összehangolt módon – enyhítsék az utazási korlátozásokat, különösen az uniós digitális covid-igazolvánnyal rendelkező utazók esetében. A digitális dokumentum használatára várhatóan július 1-jétől unió-szerte sor kerül majd. A Bizottság a földrajzi területek kockázati besorolására vonatkozó egységes kritériumok aktualizálását is szorgalmazza, és „vészfék-mechanizmus” bevezetését javasolja az aggodalomra okot adó, illetve a figyelmet érdemlő új vírusvariánsok jelentette kockázatok elhárítása céljából.
A Bizottság elsősorban – de nem kizárólag – az alábbi módosításokat szorgalmazza az EU-beli utazási intézkedések összehangolására vonatkozó ajánlás aktualizálására:
# A teljesen beoltott személyeket – 14 nappal azt követően, hogy a teljes védettség eléréséhez szükséges utolsó védőoltást is megkapják – mentesíteni kell az utazással kapcsolatos tesztelési és karanténkötelezettségek alól. A Bizottság javaslata értelmében ugyanilyen mentességben kell részesíteni azokat a koronavírus-fertőzésből felépült embereket is, akik már megkapták az első adagot valamelyik kétdózisú vakcinából.
# A covid19-fertőzésből felgyógyult személyeket a pozitív PCR-tesztet követő 180 nap folyamán mentesíteni kell az utazással kapcsolatos tesztelési és karanténkötelezettségek alól.
# Az érvényes tesztigazolvánnyal rendelkező (de korábban koronavírus-fertőzésen át nem esett) személyekre vonatkozóan a Bizottság egységes érvényességi időszak bevezetését javasolja, melynek időtartama a PCR-tesztek esetében 72 órát, az antigén gyorstesztek esetében pedig (ott, ahol ezeket a tagállamok elfogadják) 48 órát tenne ki a javaslat értelmében.
# Azért, hogy az együtt utazó családtagok együtt maradhassanak, a szülőkkel utazó kiskorú gyermekeket mentesíteni kell a karanténkötelezettség alól, ha szüleiknek nem kell karanténba vonulniuk (például azért, mert már megkapták a védőoltást). A 6 éven aluli kisgyermekeket az utazással kapcsolatos tesztelés alól is mentesíteni kell.
A fentieken túlmenően a Bizottság arra kéri a tagországokat, hogy tegyenek további erőfeszítéseket az uniós digitális covid-igazolvány gördülékeny bevezetése végett. A Bizottság azt szorgalmazza, hogy a tagállamok lehetőség szerint már az uniós rendelet július 1-jei hatályba lépése előtt kezdjék meg az uniós digitális covid-igazolványok kiállítását.
A szabad mozgásnak a covid19-világjárvány miatti korlátozására vonatkozó koordinált megközelítésről szóló tanácsi ajánlás módosítására irányuló bizottsági javaslat; A szabad mozgásnak a covid19-világjárvány miatti korlátozására vonatkozó koordinált megközelítésről szóló tanácsi ajánlás jelenleg érvényes változata; 2021. május 20-i sajtóközlemény az uniós digitális covid19-igazolványról
Mielőbb meg kell kezdeni az uniós digitális covid-igazolványok kiállítását