Hogyan tudja megakadályozni az Európai Parlament Orbán Viktor EU-elnökségét? – kérdezi Jaap Hoeksma holland jogfilozófus az EUObserver című brüsszeli portálon megjelent cikkében. A szerző árulásnak minősíti a magyar kormányfő tavalyi pekingi találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és azt mondja, hogy az Európai Parlamentnek erre úgy kellene reagálnia, hogy elejét veszi annak, hogy a júliustól esedékes soros uniós elnökséget Magyarország lássa el. (A nyitó kép aláírása ez is lehetne: „Azt csinálod, amit én parancsolok, különben megnézheted magad…”)

Bár az Európai Parlament jogi eszközei korlátozottak az Európai Tanács belső eljárási rendjének a befolyásolását illetően, Hoeksma szerint létezik olyan stratégia, amellyel célt lehet érni, és az Európai Parlamentnek már a júniusi választás estéjén meg kellene mutatnia, hogy képes harapni.

Felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 236. cikke felhatalmazza az Európai Tanácsot – a tagországi csúcsvezetők testületét –, hogy minősített többséggel megváltoztassa a féléves tanácsi elnökség betöltésének a sorrendjét. Az Európai Parlament első számú stratégiai célja tehát az lehetne, hogy rávegye a tagállamokat a magyar elnökség felfüggesztésére. Evégett nyomást kellene gyakorolnia a tagállami kormányokra és törvényhozásokra. Ha pedig ez a stratégia nem érné el a kívánt eredményt, akkor az Európai Parlament ahhoz a mindeddig példátlan – Hoeksma megfogalmazása szerint úgymond „nukleáris” – opcióhoz folyamodhatna, hogy megtagadja az együttműködést a Tanáccsal.

A cikk szerzője azzal érvel, hogy egyetlen rohadt alma nem teheti tönkre az egész ládányi gyümölcsöt, a csaknem harminc demokratikus tagállamot nem szabad kitenni egyetlen illiberális autokrata szeszélyének.

Jaap Hoeksma emlékeztet arra, hogy Magyarország önként, szabad akaratából csatlakozott az Európai Unióhoz, és hogy 2007-ben aláírta a Lisszaboni Szerződést, amely kimondja: az Európai Unió a tagállamok és a polgárok értékek által vezérelt szervezete. Azóta a tagállamoknak ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteniük a demokrácia és a jogállamiság terén, amelyek magát az Európai Uniót is kötik. Márpedig Orbán – hangsúlyozza a holland jogfilozófus – az illiberális demokráciáról szóló, hírhedt 2014-i beszéde óta a konfrontációt keresi az EU-val, és mivel az EU, mint demokratikus államok demokratikus uniója összeegyeztethetetlen az „illiberális demokráciával”; a magyar kormányfő azt állítja, hogy az EU pusztán államok szövetsége. Saját kedve szerint óhajtaná költeni az EU pénzét „Brüsszel bármifajta ellenőrzése nélkül”.

Az ilyenkor szokásos, „mit várhatunk a most kezdődő évtől” jellegű cikkek sorában az európai ügyekkel foglalkozó portálok megkerülhetetlen témája a már az imént is említett júniusi (Magyarországon, miként a legtöbb uniós tagországban, június 9-i) európai parlamenti választás. A Politico amerikai portál áttekintése Magyarországot illetően kitér arra, hogy ugyanazon a napon önkormányzati választást is tartanak. Mint a cikk olvasói megtudhatják, Orbán Viktor miniszterelnök kormánya elzárta az országos és az uniós támogatásokat azoktól a városoktól, ahol ellenzéki a polgármester, és ezzel gyakorlatilag világossá tette, hogy ha nem a Fideszre szavaznak, akkor nem lesz pénz a helyi infrastrukturális projektekre.

Budapest és más városok szavazóinak el kell majd dönteniük, hogy kitartanak-e az ellenzéki polgármesterek mellett, vagy inkább a forrásokhoz való akadálytalan hozzájutást jelentő kormánypárti jelölteket támogatják.

És most nézzük az ukrajnai háborút! Mi lenne a győzelem Ukrajna számára? – erre keresi a választ Mark Leonard, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa elnevezésű agytröszt igazgatója, a Project Syndicate nemzetközi médiaszervezet révén számos orgánumban, köztük az osztrák Der Standardban megjelent cikkében.

A szerző emlékeztet arra, hogy az EU máig érvényes Ukrajna-stratégiája három pillérre támaszkodik. Az első: addig kell támogatni az országot, amíg maradéktalanul vissza nem szerzi az oroszok által a háború kezdete óta elfoglalt területeket. A második: Oroszországot gazdasági szankciókkal nemzetközileg el kell szigetelni. A harmadik: a hidegháború lezárulta óta nem látott mértékben újra megnövekedett Európa függése az amerikai támogatástól.

Leonard szerint az EU-nak új Ukrajna-stratégiára van szüksége mindhárom pillér tekintetében. A harcmezőn patthelyzet állt elő, ami Oroszországnak kedvez, az irreális várakozásoktól övezett ukrán ellenoffenzíva nem érte el célját. Ennek folytán azt, hogy mi lenne az ukrán győzelem, nem kizárólag az Oroszországtól visszahódított terület alapján kellene meghatározni, hanem az is fontos, milyen jellegű lesz a háború utáni Ukrajna. Ha életképes demokráciává válik, és NATO-, valamint EU-tagságot nyer, az látványosabb győzelem lenne a konkrét területnyereségnél – érvel az elemző.

Emellett megkérdőjeleződött a szankciók hatékonysága is. Miután pedig valószínűtlen, hogy a háború végén Putyinék a vádlottak padjára ültessenek Hágában, az EU-nak meg kell teremtenie a csatornákat ahhoz, hogy megértse a Kreml szándékait is – fogalmaz Leonard.

Végül a harmadik pillért illetően az elemző úgy véli, hogy függetlenül attól, ki ülhet majd be a Fehér Ház ovális irodájába 2025 januárjában, Európának csökkentenie kell függését Amerikától, többet kell fordítania önmaga védelmére.