Juan, még emlékszem a névre, mindig a hatodik utas volt az ötszemélyes autóban. A kocsi megtelt, de ő, még belefért. Juan Ricardo Alsamora León perui indián volt, csatár, apró termetű, földrajzot tanult, a főiskolán, sokat nem tudott Magyarországról, de Juhász Gyula életét ismerte.
Nem volt ebben semmi stréberség, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola focicsapatába kevesebbel is be lehetett jutni, de Juan nemzetközi ösztöndíjasként büszkén hirdette a származását, és mert mással nem tudott fizetni, a névadó iránti tisztelettel hálálkodott. Olykor ő mesélt a békési, szabolcsi srácoknak arról, hogy Juhász Szeged poétája volt, itt született, itt halt meg, olykor az ország más részeiben is felbukkant, írt, tanított, köszöntötte a vörös forradalmat (a Tanácsköztársaságot), egyszerre foglalkozott a magyar lélekkel és az öngyilkossággal.
A perui indián nem olvasta Babitsot, Kosztolányit, de azt tudta, hogy ezek az emberek barátai voltak Juhásznak, a kardlappal vert, a bíróság elé állított, a Baumgartner-díjjal kitüntetett költőnek. Egy-egy rosszul sikerült meccs után, amikor minden lehetséges helyzetet elpuskázott, Juan a búfelejtő sör társaságában felsorolta, hogy Juhász Gyula Pesten a Dunába akart ugrani, aztán felvágta az ereit, próbálkozott pisztollyal, míg végre méreggel tudott végezni magával, tehát összejött az öngyilok, és ha ez sikerült neki, akkor ő, Juan is bízik a maga góljában, előbb-utóbb csak meglövi.
Juan aztán hazatért, sokáig nem gondoltam rá, de amikor Szegeden megbolondult a világ, eszembe jutott. Akkoriban jöttek rá a város messzire, pozícióba került egykori diákjai, hogy útra bocsátó gimnáziumuk névadója terrorista volt, egyetemük egy kommunista költőről kapta a nevét, és ezzel a szörnyűséggel nem élhették tovább.
Ságvári Endre, József Attila ment a süllyesztőbe: Novák Katalin, Répássy Róbert, Balla György, Sonkodi Balázs, Czombos Balázs, Várhelyi Olivér megnyugodhatott, a nemzet továbbra is egységben, és amnéziában működhetett együtt. Juan egyébként már nem jött vissza a városba, ismert polgára, közszereplője lett Perunak, de a kíváncsiság olykor csábíthatja a szegedi alma mater falai közé.
Talán arról is hallott, hogy Gulyás László professzor, a Magyar Érdemrend tulajdonosa, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának előadójaként azt mondta, hogy utálja a cigányokat, az idegeneket, az amerikai alelnök pedig egy feka ribanc.
Mindenkinek szíve joga hülyeséget beszélni, focimeccsekre utazva, mi is gyakran ökörködtünk, pedig közülünk néhányan később pedagógusok lettek. Csak a történeti hűség kedvéért, Gulyás Lászlót nem ismertük, nem hívtuk, pedig – ha jön – befogadjuk, akár hetediknek is az ötszemélyes autóba.
De nem jött, maradtunk hatan, közúton a zsaruk soha nem intettek le, ezért nem is gondolkodtunk el azon, hogy fölösleges személyként kit vághatnánk ki magunk közül, csúnyán mondva, mint a macskát szarni.
