Műfaji sokszínűséget mutat a magyarok által az idén a legkedveltebbnek, közönségkedvencnek tartott tíz filmalkotás – derül ki a Magyar Filmadatbázis évzáró adataiból. Az „Agymanók 2.” volt a magyarok kedvence 2024-ben. A második a listán Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a „Futni mentem”.
Dobogós a „Vad robot” című animáció meg a Vaiana 2. is. Az ötödik helyen a „Dűne: Második rész” végzett. A már befutott folytatások elsősége most is jellemző, és persze népszerűek a családi témájú animációk.
A tízes listából kiviláglik: a hazai nézők nem csupán a „nagy durranások” miatt mentek az idén moziba: értékelik a minőséget és a tartalmi mélységet is. Örömhír, hogy két magyar film is szerepel a listán.
A Mafab.hu, azaz a Magyar Filmadatbázis által
felállított 10-es lista a filmek bevételből indult ki – az alsó határ 150 millió forint volt –, nagyon erősen súlyozva a tetszési indexszel. Erre szükség volt, mert meglehetősen nagy különbségek voltak az egyes filmek bevétele között.
Az első helyezettnek „Agymanók 2” bizonyult: 1400 millió forint bevétellel, 85%-os értékeléssel. A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immár tinédzser. A Főhadiszállás nagy átalakításokon esik át, hogy új érzelmek kaphassanak helyet benne. Felbukkan Feszkó és úgy látszik, nincs egyedül.
A második Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a 98%-osra értékelt „Futni mentem” 547 millió forint bevétellel. A film főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. „Apró probléma”, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra…
Dobogós a Peter Brown bestsellere alapján készült „Vad robot” című animáció 268 millió forint bevétellel és 96%-os értékeléssel. A film érzelmes történet arról, hogy mind képesek vagyunk „felülmúlni a programunkat”, hogy többé váljunk, mint amire a sors szánt minket.
A negyedik helyen egy másik animáció, a „Vaiana 2” végzett a Disney-től – itthon: 374 millió forint bevétellel, 90%-os tetszési index-szel. A zenés fantasy kalandfilm Óceánia távoli vidékein, rég elveszett vizeken át visz Vaiana és Maui útja ebben a sokak által várt folytatásban.
Ötödik lett a „Dűne: Második rész”. Miután Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült, az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, de döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
A hatodikként Szimler Bálint független alkotását, a „Fekete pontot” jegyzik, mely 82%-os értékelést kapott és 267 milliós bevételt generált.
A hetedik a „Deadpool & Rozsomák” lett a Marvel Studiostól, több mint 1500 millió forintos bevétellel, ám csak 69%-os értékeléssel.
A tízes lista nyolcadik helyén egy újabb animáció, a „Gru 4” áll, mely 1100 millió forint bevételt hozott és 72%-os értékelést kapott. – Hét év szünet után egy új családtagot üdvözölhetünk, ifjabb Grút, akinek feltett szándéka, hogy az apját szekírozza.
A kilencedik az érzelmes, felkavaró és fordulatos „It Ends With Us – Velünk véget ér” lett 417 millió forinttal és 75%-kal.
A „Majmok bolygója: A birodalom” zárja a tízek sorát 181 millió forintos bevétellel és 71%-os tetszési index-szel.
Mindez azt is mutatja, hogy meséket, kalandokat, romantikát, de legfőként a mindennapjainktól való teljes elszakadást preferáljuk. A mozik közönsége nem szeret az élet nagy kérdéseiről tépelődni, kínos kérdésekre válaszokat keresni, felzaklató vagy szomorú, vagy akár éppenséggel nevettető, de valódi emberi történetekkel szembesülni.
Lehet, hogy nélkülük is van bajunk elég?