Mit szólna Franco és Pinochet néptárs?

(Szerző: Lendvai Ildikó) Azt már egy ideje tudjuk, hogy az Orbán-kormány, a politikai éleslátás minimumát is elvesztve, az amerikai választásnál mindent egy lapra: Trump győzelmére tett fel. (A nyitó képen Pinochet chilei diktátor; forrás: Daily Maverick.)

A napokban azt is látjuk, hogy mentvén a renoméját, a teljes sajtóját ahhoz a kórushoz csatlakoztatta, amelyik szerint az elnök bukása csakis választási csalásnak „köszönhető”. (Ami azt illeti, inkább kamarakórusról van szó: magán Trumpon és általa felhergelt hívein kívül szinte csak a NER garnitúrája lép föl benne.)

A Magyar Nemzet még ezen a kóruson belül is eredeti szólamot adott elő. Először csak az ismert kottából játszott, „amerikai gigacsalást” emlegetve. Ők nyilván jobban tudják, mint az Egyesült Államok összes bírósága. Aztán rátért a magyar párhuzamokra: „Joe Biden formális, demokratikus legitimitása nem nagyobb, mint a magyarországi kékcédulás választásokon a kommunistáké, sőt. Az 1947-es csalás gyermeteg játszadozás volt ahhoz képest, amit Bidenék most műveltek”.

Vagyis a kormányközeli lap azt állítja, hogy az Egyesült Államok új elnöke nem legitim. Gondolom, akkor nem ismerjük el. Ugocsa non coronat.

De az igazi meglepetés a megfellebbezhetetlen tekintély, akit a cikk legfőbb bizonyítékként idéz: ő (a szintén Trump-hívő) Gonda László, az ú.n. Kossuth tériek vezetője, azoké, akik 2006-ban nyilvános vécévé gyalázták a teret. Innen indult egy csoport a tévészékház ostromára is.

„Ahogy a Kossuth téri néptribun, Gonda László fogalmazott egyik facebook-bejegyzésében, az Egyesült Államokban nemcsak Donald Trumpot váltották le, hanem magát a demokráciát.”

Hát, ő csak tudja… Elvégre olyan csoportok élén volt „néptribun”, amelyekhez hasonlóak most a Capitolium ostrománál jeleskedtek. Ha valaki, hát ő illetékes az erőszakos kísérletek és a demokrácia viszonyának megítélésében.

Esetleg még a Franco és Pinochet nevű demokratákat kellene megkérdezni, nekik is volt pár élményük egy törvényes kormány erőszakos megdöntéséről.