Szeretnénk ráirányítani a kormányzat figyelmét, azokra a területekre, ahol még van mit tenni, anélkül, hogy az költségvetési pénzbe kerülne, ám a hitelesek gondjain lehetne enyhíteni.

Végrehajtási költségek állami szintű szabályozása

Még áprilisban szóba került, hogy a végrehajtási költségeket a felére csökkentik. A végrehajtói pálya manapság az országban talán a legjövedelmezőbbnek mondható. A végrehajtók foggal-körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz, és a végrehajtói lobbi rendkívül erős. Az adósságtömeg 20–30%-kal is csökkenthető lenne, ezáltal az adósok terhei is ugyanennyivel csökkennének, ha a kormány le tudná törni a végrehajtói lobbit.

Egy átlagos értékű, 8 millió forintos ház végrehajtása, illetve árverése esetén az összes költséggel együtt akár 1,5 millió Ft-ra is rúghat. Ezért az irgalmatlan összegért a végrehajtó mindössze annyit tesz, hogy kikér egy adó- és értékbizonyítványt, összeállít egy árverési hirdetményt, az árverések számától függően árverési jegyzőkönyvet, esetleg egy elosztási tervet, és még van néhány kisebb adminisztrációs teendője. Összességében ezt egy hozzáértő adminisztrátor akár néhány órai munkával meg tudja tenni, amelynek értéke a 10 ezer Ft-ot sem éri el, ehhez képest a milliós nyereség nem értékarányos az elvégzett munkával.

A leírtak nem azt jelentik, hogy lebecsüljük a végrehajtó munkáját, hiszen a végrehajtás az ország gazdasági életében és a pénzügyi fegyelem megteremtésében nagy szerepet játszik, illetve a vele együtt járó felelősség is nagy.

Az állam kidolgozhatna egy könnyítési lehetőséget. A végrehajtási jutalék 2%-ban történő meghatározása lenne reális. Ezen felül az állam egyszeri kedvezményként könnyítést adhatna az adósok részére ezekre a költségekre.

 

A pénzintézetek szabályozása

A Banki Etikai Kódex összeállításakor nagyon sok körülmény elkerülte a döntéshozók figyelemét. Ennek következménye, hogy manipulálhatók a hitelszerződések. Sem a kormány, sem a pénzügyi vezetés, sem a PSZÁF nem dolgozta ki azokat a működési normatívákat, amelyek eleve kizárnák a manipulációkat. A végrehajtási eljárások menetét a bankok nem szabályozzák részletesen és konkrétan. Bizonyos szabadságot adnak maguknak, hogy saját üzleti érdekük alapján járjanak el.

Egy példa: 40 milliós ingatlanra az ügyfél 13 millió Ft hitelt vett fel, amely bedőlt. A bank több, mint egy évig várt a szerződés felmondásával. Utána felmondta ugyan a szerződést, de a végrehajtási eljárást még hosszú ideig nem kezdte el. A késedelmi kamatokat, amelyek a költségekkel együtt elérték a 35%-ot, folyamatosan érvényesítette. A bank csak akkor kezdete el a hatékony és gyors végrehajtási eljárást, amikor a tartozás már felélte az ingatlan értékét, sőt, az ingatlan árverezése után még jó néhány millió forint fennmaradt, amelyet aztán az ügyfél –figyelembe véve a késedelmi kamatokat – akár élete végéig fizethet. A bank 13 millió forint kihelyezéssel nyert egy értékes ingatlant, amelyet a fennálló hitelhez képest veszteséggel is érdemes értékesíteni, elsősorban bennfentes befektetői csoportok irányába. Maradt egy adósa, aki továbbra is fizetni kényszerül a hitelt, az eredeti törlesztőrészlethez képest majdnem azonos összeggel. Az ilyen és hasonló esetek a bedőlt hitelek meglehetősen nagy számára érvényesek.

Ebből a példából is kiderül, miért nem érdekeltek a bankok a „tiszta lappal történő kezdés” lehetőségének bevezetésében. Természetesen a banknak is vannak kockázatai, de a legnagyobb kockázata a saját nem megfelelő működéséből adódik. Ha csak úgy helyezett volna ki hitelt, hogy előre tudja, csak a fedezet értéig hajthatja be tartozásait, akkor a saját önszabályozásából adódóan minden bizonnyal sokkal körültekintőbben járt volna el az ügyfelek hitelminősítésében. Aligha tévedünk, ha megkockáztatjuk a véleménynyilvánítást, amely szerint a hitelválságért számottevő mértékben a bankok felelősek.

Mit tehetne a kormány hasonló esetben? Utasíthatná a PSZÁF-ot, hogy dolgozzék ki olyan kötelező érvényű szabályozást a pénzintézetek részére, amely megfelelő normatívát tartalmaz, és amelytől eltérni csak az ügyféllel megállapodva lehetne, felhíván a figyelmet az esetleges hátrányos jogkövetkezményekre.

Utasíthatná a PSZÁF-ot arra, hogy az árfolyamkockázat-nyilatkozathoz hasonlóan tájékoztassa az ügyfeleket azokról a kockázatokról is, amelyek egy végrehajtási eljárás esetén az ügyfélre nézve hátrányosak lehetnek. Ez már „eső után köpönyeg” ugyan, de a még fizető ügyfelek részére célszerű lenne egy banki marketing-levél mellé csatolni.

Nagyon sok kérdés vetődik fel azzal kapcsolatban, hogy szabályosak-e vagy sem a meglevő hitelszerződések? A CHF-alapú hitel valóban CHF-alapú-e? Most mihez kell igazodnia? Az árfolyamokhoz vagy a svájci jegybank alapkamatához? Hogyan kell nyilvántartani? Ezek hibás termékek, vagy megállják az összehasonlítás próbáját a nálunk magasabb pénzügyi kultúrájú államok szabályozásához mérve?

Magyarországon nincs szükség pertársaságokra. Nincs szükség próbaperekre, ügyvédi eljárások folyamatba helyezésére, mert nyilván van más megoldás is.

 

Mit tehet a kormány?

Utasítsa a PSZÁF-ot, hogy ezekre a kérdésekre saját jogászai bevonásával keresse meg a válaszokat, végezzen normakontrollt a folyamatban levő hiteltermékekre, és állapítsa meg. hogy ezek mennyire szabályosak, jogosak, mennyire illeszkednek be az unió pénzügyi rendszerébe. A pénzügyi felügyelet nyilván már megadta ezekre az engedélyt és engedélyezte ezeknek a termékeknek a forgalmazását. Viszont nem vagyunk meggyőződve arról, hogy valóban kellő hatékonysággal történek ezek a vizsgálatok. Könnyelműség ezeket az ügyeket a jogi helyzetek tisztázása nélkül bíróságokra vinni. Most és haladéktalanul meg kell oldani őket.

 

A végrehajtási törvény átdolgozása

A végrehajtási törvény nem igazodik a mostani eldurvult helyzethez. Fő ismérve, hogy minden jog a végrehajtást kérőé, az adós dolga pedig, hogy eltűrje ezeket a kényszercselekményeket.

Természetesen az adósságot vissza kell fizetni, erről nem lehet vita. Nem kívánom végigvenni az összes anomáliát, ami a törvényben található, csak egyet szeretnék kiemelni, amely sajnos, mostanra általánossá vált: a jövedelmekből történő letiltás.

Egy végrehajtás esetén 33%-ot, kettő estén 50% jövedelmet lehet letiltani az ügyféltől. Ez alól nincs kivétel. A bíróság általában ezt el is fogadja, és elutasítja az ügyfelek könnyítési kérelmét azzal az indokkal, hogy a követelés csak nagyon hosszú idő múlva térül meg. Gyakorlati példák százai mutatják, hogy a családnak már nem marad pénze iskoláztatásra, élelemre, gyógyszerre, fűtésre.

A törvény szelleme szerint nem baj, ha valaki megfagy a lakásában vagy a életmentő gyógyszereit nem tudja kiváltani, vagy éppen éheznek a gyerekek. E körülményeket nemcsak humanitárius kérdésként kellene kezelni, hanem azt is meg kellene vizsgálni, hogy mennyire életszerűek. A végrehajtást kérő kockázata nem mutatkozik meg, holott az ő felelőssége is benne van a könnyelmű hitelkihelyezéssel, az elnagyolt és jelképes hitelbírálattal, de itt is csak az adóst sújtják a kockázatok.

Meg kellene állapítani egy olyan létminimumot, amely alapján letiltást eszközölni csak kellő körültekintés után lehetne, illetve jobban figyelembe kellene venni a család egyedi élethelyzetét, körülményeit. A mostani rendszer fizikálisan veszélyezteti a végrehajtást elszenvedőket.

Természetesen a végrehajtási törvénynek kellően szigorúnak kell lennie, de nem minden áron.

 

Mit tehetne még a kormány a kilakoltatottak elhelyezésében?

Kidolgozhatna egy ösztönző rendszert, egy banki eszközkezelő létrehozására (amelyhez a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája szívesen felajánlja a segítségét, hiszen a tanulmányaink már készen vannak), hasonlóan az OTP-hez, több bankot bevonva. Ez ráadásul nem kerülne költségvetési pénzekbe.

Egyre több ügyfél kerül az utcára, olyan is, aki megfelelne az eszközkezelő követelményeinek. Az ő elhelyezéséről is gondoskodni kellene.

Akik nem felelnek meg az eszközkezelő kitételeinek, azokra is kell találni valamilyen megoldást, hiszen elhangzott egy ígéret: Magyarországon senki sem kerülhet hitele miatt az utcára. Erre a banki eszközkezelő kiválóan alkalmas lehetne. Ne felejtsük el: sokan azért vettek fel plusz hiteleket hogy az árfolyamváltozás következtében megemelkedett törlesztőrészleteiket fizetni tudják. Akkor sem hagyhatók a sorsukra, ha pl. az elgondolás alapvetően hibás volt.

Összességében: a kormánynak van mit tennie ebben az ügyben, hiszen a legnagyobb mértékben a kilakoltatási moratórium közben halmozódtak fel a tartozások. A moratórium kihirdetése után az összes intézkedést legföljebb 3 hónapon belül ki kellett volna dolgozni, és ezzel a kormányzat, sajnos, késlekedett.