Na, akkor köpjünk egyet!

Soha nem jártam Kínában, de tudom, hogy nagy ország, lakói sokat köpködnek, nyálukból egy év alatt megtölthető lenne a Duna medre, kommunistából több mint 74 milliója van, ezeket a nagygyűléseken emlegetik, ahogyan Dobrev Klára magyar miniszterelnök-jelölt családjából a 4-5 elvtársat. (Nyitó képen: Peking, Tienanmen tér, 1989.)

A 74 millió többsége névtelen, arctalan, közülük, már csak a Dobrev-ősökkel kortárs Mao Ce-tung a trendi, pedig a kínai kommunisták ennél többet érdemelnek, történelmi nagyságukat maga Orbán Viktor ismerte el, amikor kereken négy esztendővel ezelőtt, 2017 május 13-án Pekingben, személyesen koszorúzta meg a Tienanmen téri Népi Hősök emlékművet. A helyszín eredetileg a Mennyei Béke tere, 1989. június 3-4-én előbb diáktüntetők, aztán a hadsereg katonái lepték el, az utóbbiak gumilövedékkel nem vacakoltak, lánctalpasokkal jöttek, legalább ezer halottat hagytak maguk mögött, és az ígéretet, hogy ha a lakosság jól viselkedik, akkor valamikor nemzeti konzultáció is lehet.

Magyar ésszel semmi rendkívüli sincs, a mennyei béke és a hadsereg vérengzésének összemosódásában, mi aztán tudjuk, hogy a migráns kerítés a letelepedési kötvénnyel, a Soros-ösztöndíj a Soros-plakáttal, a demokrácia Magyarország Alaptörvényével, és a virágzó gazdaság az éhező gyermekekkel, nyugdíjasokkal szépen megférnek egymás mellett. A történelem olykor bekavar, a Tienanmen téri vérengzéssel szinte egyidőben, Budapesten, Nagy Imre egykori miniszterelnök újra temetésén, egy loboncos, csillogó szemű, ifjú szónok arról beszélt, hogy vége a kommunizmusnak, lejárt a nagyhatalmak kora.

Azóta sok idő telt el, a temetési szónokból kormányfő lett, már nem haragszik, mondja is, hogy nem kell figyelni arra, hogy mit mond. A híradások szerint, épülünk, szépülünk, hamarosan lesz kínai vasutunk, kínai egyetemünk…

…és elképzelhető, hogy egy Pekingből érkező illetékes elvtárs majd megkoszorúzza a Szabadság téri egykori tévészékházat, érdemrenddel jutalmazza 2006 októberének garázdáit, a magyarságkutató intézetben pedig felfedezik a hét vezér kínai őseit, és Mária országának lakói úgy fognak köpködni, ahogyan a rokonaik.