Nagyvizit: egy kitűnő retro-darab

Szarvas Attila és Gregor Bernadett.

Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, tanult szakmáját tekintve pszichológus. Írt verset és drámát, regényt, novellát, esszét és publicisztikát, és nagyon értett ahhoz is, hogy hogyan irányíthatja magára a figyelmet, hogyan lehet a középpontban annak ellenére, hogy nem tartozott a politika kegyeltjei közé sem származását, sem alkotói attitűdjét tekintve. Az 1972-ben írt, 78-ban megjelentetett Nagyvizitet például – társadalomkritikai áthallásai miatt – Aczél György nem engedte ki a firenzei színházi fesztiválra.

A Nagyvizit egy keserű, fekete komédia és egy bohóctréfák sorozatából kirakott puzzle drámai elegye két részben. Gyurkovics, ez a csörgősipkás, hol moralizáló, hol meg csak abszurdan blődliző bohóc, aki nem egyszer maga is kapható volt arra, hogy felmenjen a színpadra eljátszandó valamelyik maga által írt szerepet, most, 2014-ben, mint egy huncut bohóc-angyal le-lekacsint valamelyik felhő széléről: na, milyen darabot írtam nektek? Aztán belecsobban a tóba, hogy nagy békabrekegéssel nevessen velünk együtt a világon és az életen, amely olyan volt, amilyen, és sokban még ma is olyan.

Igen, a békák, ezek a titokzatosan jelen lévő jelképek, amelyek az első perctől az utolsóig belebrekegnek az előadásba, kinek a természet hangjait, kinek az őrületbe kergető kételyt jelentve: mit keresnek ezek itt, egy kórházban? A béka, mint kétéltű megél szárazon és vízen, dunsztosüvegben létrára mászva jósol a várható időjárásról, ha megcsókolják, akár királyfivá is változhat, de ha úgy vesszük, életszínvonalbeli mérce is, főleg a fenekét tekintve. S ha már a jelképeknél tartunk, az előadás plakátján egy nagyjából a Duna vonalában kettéhasadt lázlapot látunk, rajta Magyarország lázgörbéjével. No, igen, az előadás is nagyjából valami ilyesmiről szól, egy kettészakadó ország egészségügyi lázlapjáról, kórtüneteiről, abszurd állapotáról.  

A kórház (miként Csurka István Döglött aknák című darabjában is) olyan közeg a jó drámaírónak, mint a bezárt szoba a krimi írójának. A véletlenszerűen egy légtérbe pottyant betegek világa egyrészt beszűkül, besűrűsödik, a betegségükre koncentrálódik, másrészt a kórházi személyzet és az alkalmi látogatók révén a külvilág is akarva, akaratlanul beszüremkedik, de nem egészen. A betegeknek rengeteg idejük és alkalmuk van arra, hogy beszélgessenek egymással, megszeressék, vagy megutálják, s legfőképpen elviseljék egymást. Ki-ki a vérmérsékletétől függően színt vall, lemeztelenedik, nyílik meg, vagy zárkózik el, s közben előjönnek jó és rossz tulajdonságaik is.

Ebben a sebészeti kórteremben például a főorvos által operált négy betegnek kell elviselnie egymást, akár olyan apróságokban is, hogy az egyik ki akarja nyitni az ablakot, a másik meg ez zavarja. Badari Zoltán és Cziegler Béla a súlyosabb betegek, Badari (Csurka László) pl. fel sem tud kelni, ezért is olyan mulatságos, hogy folyton az ő lúdtalpáról beszélnek. Tizenöt-húsz éve özvegy, egészségesen valami kisebb gyári beosztott vezető volt, aki még az előléptetését is hiába várta, itt viszont a szoba „motorja” az állandó szövegelésével, ahogyan Fazekast ugráltatja, kihasználja, vagy, hogy többször elmondhatja, hogy őt kétszer ki akarták végezni. Ugyanakkor van benne valami jószívűség is, pl. ahogy Fazekasnak állást próbál szerezni. Őt szinte élteti ez a közeg, ahol fontosnak tűnhet föl, talán boldogabb is itt, mint odakinn.

Cziegler Béla (Nagy Zoltán) is megélte a háborút, de ő, mint zsidó munkaszolgálatos jött haza a Dontól, 2000 kilométerről. Állandóan elégedetlen, mérges. A sógora látszólag segítőkész, de azért pálinkával itatja, ami nyilvánvalóan nem tesz jót neki, és Cziegler is látja, hogy a szalámi meg a zakó mögött az is ott van, hogy lássák, életben van-e még? A főorvos kétszer műtötte a gyomrát, szerinte ezzel el is fuserálta, mert neki nagy fájdalmai és állandó félelmei vannak, igazi családja viszont nincs. Vízióiban újraéli a múltat, de ezekben a pillanatokban egyetlen „társa” van, a Borbély (Mihályi Győző). Ez a talán valós figuraKoncz Gábor rendezésébenúgy jelenik meg, mint egy elképzelt, mitikus kísértet-szellem, kasza helyett „borotvás halál”, itt, a halottaskamra képzelt előszobájában, s akit Badari mindig a masszőrnek hisz. A Borbély csak Czieglerrel társalog, nem véletlen, hogy ő az, aki meg akar halni, érzelmek és érintések nélkül, mindig váratlanul jön és tűnik el. Igaz, a vége felé van egy betét párjelenet, ami a Borbély és Mária között zajlik, de az szürreális, szinte nonszensz párbeszéd, amit csak ők értenek, még a néző sem.

Ha már családról van szó F. Tóth Lajos sofőr (Vass György) szinte egész idő alatt azzal van elfoglalva, hogy a felesége nem látogatja, de amikor az asszony bejön, semmi értelmeset nem tudnak egymásnak mondani, csak marakodnak. Igaz, Ibi (Timkó Eszter) valószínűleg nem a házastársi hűség mintaképe, az öltözködése, tetszeni vágyása jobban foglalkoztatja, mint férje operált fenekének az állapota, és ha hinni lehet a sejtésnek össze is melegedett már Istvánnal, Cziegler sógorának a sofőrjével, aki rávette őt a beteglátogatásra.

Nők dolgábanFazekas Péter(Szarvas Attila) a negyedik pólus. Ez a pillanatnyilag állástalan kaszkadőr ugyanis csak a nőkön járatja az eszét, még mikor képekkel üzletel, akkor is madonnákban gondolkozik, állandóan különféle nők látogatják és nagy valószínűség szerint az egyik éjszaka le akarta fektetni Klárit (Gregor Bernadett), a csinos nővért is. Igaz, hogy a nővér a főorvos felé is kacsintgat, de azért van ő annyira szabad szellem, hogy egy kis éjszakai pásztoróra az ügyeleti szobában, pláne a delikvens visszautasításával, beleférjen a munkaidejébe. Azt nem egészen érti az ember, hogy Fazekas miért engedi szó nélkül, hogy Badari ennyire csicskáztassa őt, vagy, hogy se szó, se beszéd, eltávozhat a városba, de ezzel is lehetőséget ad arra, hogy a többiek kibeszéljék őt a háta mögött. Az a négy férfi a főszereplő itt, ahol mindenki a magáét fújja a maga módján, ahol a kapcsolatok felszínesek önérdek-központúak és legfőképpen elfuseráltak.

A külső társadalom leginkább Cziegler sógorának, Dezsőnek (ifj. Jászai László) a megjelenésével tör be ide. Dezső valamiféle minisztériumi fejes, roppant elfoglalt ember képét mutatja, aki a baranyai problémáktól sógorának zakójáig, a Badarinak felajánlott lúdtalpbetétig és F. Tóth feleségének a behívásáig mindent el akar intézni. De ennek is van valami felszínes, torz jellege, mint szinte minden kapcsolatnak itt, mégis pokolian mulatságos annak, aki átélte, ismeri ezeket az elvtársi bratyizásokat, s talán azoknak a fiataloknak is, akik most ismerkednek a múlt árnyaival.

A kórházi személyzethez tartozik még az említett Mária, a helyettes takarítónő (Esztergályos Cecília), aki a kutyájának gyűjti az ebédmaradékot és kisebb szolgálatokat tesz a betegeknek borravalóért. Bár állítólag sok a dolga, állandóan itt lebzsel, beleszól a dolgokba, színfoltja ennek a zárt világnak, amelyben Cziegleren kívül csak neki van párbeszéde a Borbéllyal. Ha lehet úgy mitizálni, hogy a Borbély a halál, akkor Mária a lelkeket átszállító révész, Káron megfelelője, bár lehet, hogy ez már túlzott beleérzés.

A főorvos jelenete, a címül szolgáló nagyvizit ugyancsak ragyogóan megírt bohóctréfa. A kissé szórakozott főorvos (Koncz Gábor)most jött meg nyugat-európai útjáról, teljes önelégültséggel számol be a körülötte szervilis hallgatóságként nyüzsgő Kisdoktornak (Jánosi Dávid) az élményeiről, így a betegek csak másodlagos epizódszereplőkké degradálódnak itt, miközben ő az algebráról, a mór stílusról, meg a látott luxus betegágyról tart kiselőadást. Pedig a betegek itt kezdik elmondani a panaszaikat, amire a főorvosnak csak felszínesen terjed ki a figyelme, kivéve, mikor szóba kerül egy lehetséges másik főorvos, mert akkor rosszul lesz, maga is ágyba kerül, amelyből nem tudnható, felkel-e még?

És ekkor következik el az a humánus, szinte szeretetteljes pillanat, amikor Czieglert készülő öngyilkosságától a felkelni képtelen Badari tartja vissza, mert már ő is hozzátartozik az életéhez. Látszólag kibékülnek, de ez is egyfajta se veled, se nélküled állapot, az élet teljességéhez a barát és az ellenség egyaránt hozzátartozik.

Meg kéne békülnünk, igen, ebben a kettészakadt országban, de lehet, hogy csak azért, hogy aztán legyen tovább kivel marakodni. Lehet, hogy ezért is brekkent olyan nagyot Gyurkovics békája a darab végén.

Gyurkovics a Nagyvizitben kitűnő szerepeket írt, és a színészek láthatóan lubickolnak a játék adta lehetőségekben, különösen, hogyKoncz Gábor,mint színész-rendező meghagyja nekik a játék lehetőségeit akár a reális, akár az irreális síkon. Csurka László, mint Badari, pályájának egyik legszínesebb alakításához ért el. Ágyából ki sem mozdulva egyszerre tudja láttatni ennek a kisstílű embernek a hatalomvágyát és lelki összetettségét, ahogyan manipulálja betegtársait. Fazekast leginkább inasaként ugráltatja, vagy milyen remek jelenet, ahogy az ebédjét kicsalja tőle! Érezni, mennyire lételeme ennek az embernek a kórház, ahol még lehet valaki, ha már az élet nem sok „hősi” pillanatot adott neki. Egyszerre agresszív, ügyeskedő és fontoskodó, szószátyár és önelégült, mindezt valami erős életösztönnel teszi. Csurka testi és lelki értelemben ragyogóan építi fel minden hangsúlyát, mozdulatát, színét ennek a szerepnek.

Nagy ZoltánCzieglerként sokkal kevesebb „ziccert” kapott, mégis neki a lírai tragikus jelenetekben sikerült emlékezeteset alkotni. Nagyszerűek egyrészt a Dezsővel felépített jelenetei, amikor rá akarnak erőszakolni dolgokat, amikor szinte marionett-bábként lóg a kapott zakóban, vagy amikor kifakad belőle az igazság. Másfelől a Borbély-jelenetek légies, mégis súlyos pillanatai juttatják az ember eszébe, hogy milyen törékeny esendőek vagyunk, ha magunkra maradunk. Nagyon jónak érzem ezt a szerepmegoldást is.

Vass GyörgyF. Tóth Lajosként kiharcolja a maga pillanatait. Szerepe szerint eléggé kevéssé van megírva ez a jellem, mégis nem lehet nem odafigyelni rá, mikor Vass az ebéd-jelenetben szerencsétlenkedik, vagy amikor a pálinka hatására megfordul az ágyban valamiféle lehetetlen komplikált mozdulatsorral. Érdekesek a feleségével töltött pillanatai is.

Szarvas Attila játéka nekem kilóg ebből a sorból, mert bár tisztességgel elmondja, lemozogja az alkatilag neki való kaszkadőr szerepét, de semmi több, amitől emlékezetes maradna ez a figura. Gregor Bernadett ismét szereposztási telitalálat Klári nővér megformálására, mert egyrészt nőként igen vonzó, másrészt ebben a szerepfelfogásban sok olyasmi is árulkodik az egészségügyben foglalkoztatottakról, ami általánosabb akár a leterheltségüket, kissé elfásultságukat, akár a munka alól való kibújást, vagy az érzelmi magányukat illetően. 

Esztergályos Cecília a nagy nevettetők minden fegyvertárát ismerve mozogja le és mondja el a helyettesítő takarítónő, Mária szerepét. Hol penetránsan trampli, hol ügyeskedően szolgálatkész, kíváncsi, néha azt az érzést kelti a  a nézőben, hogy akár egymaga elvinné hátán az osztályt. Kitűnő clown ő is ebben a Gyurkovics-cirkuszban.

Ifj. Jászai László tökéletesen érzi annak a minisztériumi funkcionáriusnak, Dezsőnek a sablonokba merevedő karakterét, aki a mozgalom zsargonjaival, manírjaival szinte maga is elhiszi önnön fontosságát. Pokolian mulatságos viszontlátni ennek a jellemnek az őszinte és torzult vonásait, amelyek nem csupán a darab születése körüli, de a mai társadalom sok hasonló tisztségviselőjének a mozdulatait és hanghordozását egyformán jellemzik. Ahogy fraternizál a betegekkel és a saját sofőrjével, ugyanakkor a saját hangját véleményét, „észosztását” veszi csak figyelembe, ahogy végszavaztat önmagának, ragyogó megfigyeléseken alapuló, hiteles játék. Mellette Bicskey Lukács a „kontrás”, akibe mindig belefojtják a szót, és aki mégis szervilis lóti-futiként tűri mindezt. Azért persze ez a karakter se hagyja ki, ami neki leesik az asztalról. Nagyon jól szórakoztam rajtuk.

Esztergélyos Cecília, Vass György. Bicskei Lukács, Csurka László.

Mihályi Győző hangsúlytalan mondataival, lassú nyugodt mozgásával – és persze a világítással – válik démonikusan sejtelmes szereplővé. A valóság és a képzelet határán lebeg ez a szereplő, ebben a rendezésben inkább az irracionalitás felé elmozdulva, ami jól beleillik Gyurkovics világába. Timkó Eszter izgatóan vonzó és irritálóan butácska Ibit jelenít meg, aki lényegében nem boldog a férjével, ezért vásárolgatással, flörtöléssel „jutalmazza” magát.

Koncz Gábor főorvosábankissé félelmetes az, ahogyan ezt az osztályt vezeti szórakozott-figyelmetlenül, és így teremt a darabon belül is kiváló kabaréjelenetet. Mellette Jánosi Dávid szervilis asszisztálása hoz újabb kellemes színt a darab ezen részébe.

Jó, hogy a Nagyvizit nemcsak a maga korában, de ma is aktuális áthallásokkal, ironikus humorral, helyzetkomikumokkal, remek dialógusokkal szórakoztatva tart görbe tükröt a magyar társadalom elé. Bár a színház kissé kényszerű helyzetben tűzte most műsorára a darabot, nagyon jó, hogy Gyurkovics írói tehetségét tovább élteti, mások számára felfedezteti. Nem nehéz megjósolni, hogy a közönség szeretni fogja ezt az előadást.

 

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.