(Oslói tudósítónktól) Vasárnap óta állnak az autóbuszok a norvég fővárosban, Oslóban és vonzáskörzetében. Elégséges szolgáltatás sincs. Az autóbusz-vezetőket képviselő négy nagy szakszervezet kész az egész országra kiterjeszteni a sztrájkot, ha nem sikerül megegyezni a buszos cégekkel. (A nyitó kép forrása: Aftenposten.)
A sztrájk ideje alatt teljes körűen szünetel az autóbusz-közlekedés az érintett norvég városokban. Sztrájktörésre nincs lehetőség – ezt a sztrájkőrség hivatott megakadályozni. A leállás idejére az autóbuszvezetők nem kapnak fizetést az őket alkalmazó cégektől, ellenben: ha szakszervezeti tagok, akkor az heti 3850 koronát utal nekik, illetve további 500-at minden 18 év alatti gyermek után, ha igazoltan a gyermekét egyedül nevelő szülőről van szó. Négy héttel számolva ez elmarad a megszokott havi bértől, így egyeseket súlyosan érinthet.
Még rosszabbul jártak azok, akik nem tagjai egyik szakszervezetnek sem. Ők erre az időre „permittert” státuszt kapnak, ami gyakorlatilag munkaviszony alól való felfüggesztést jelent – az viszont még nem tisztázott, hogy állami segélyért folyamodhatnak-e erre az időszakra. Ezt a munkaügyi hivatalnál kell kérvényezniük. Egyes pénzintézetek az ilyen és hasonló krízishelyzetekre lehetőséget adnak a meglévő hitelek átalakítására.
A norvég rádiókban óránként többször elhangzik egy fizetett hirdetés, amelyben az autóbusz-vezetők nevében türelmet és megértést kérnek azoktól a potenciális utasoktól, akiknek az életét megnehezíti a sztrájk, és röviden elmagyarázzák, miért történik mindez. A szakszervezetek az öt pontban foglalják össze az okokat és követeléseiket:
1. A munkaadók nem voltak hajlandóak leülni tárgyalni a szakszervezetek bérezésre és a vállalható munkakörülményekre vonatkozó követeléseiről, pedig a koronavírus kitörése miatt márciusban közös megegyezéssel őszre halasztották ezeket a tárgyalásokat.
2. Az autóbusz-vezetők évek óta nem kaptak tisztességes bérkompenzációt (amit például az infláció megkövetelt volna). Tizenhárom éve várják, hogy a bérek megközelítsék az ipari ágazatban dolgozóékét.
3. Több időt követelnek a járművek biztonsági ellenőrzésére, hogy azt a sofőröknek ne a szabadidejükben kelljen elvégezniük. Jelenleg nagyjából 6 perc fizetett idő áll rendelkezésre műszak előtt a busz átvételére.
4. Azt akarják, hogy a megállapított munkaidőn túl az esetleges késésekből adódó túlórát is kifizessék. (Ezt sok cég már most megteszi, de helyenként csak 10 perc feletti késés esetén.)
5. A turistabusz-vezetőknek is tisztességes bérezést követelnek, amely figyelembe veszi a meglévő szakmai képesítéseiket.
Szó volt róla, hogy a sztrájkot felsőbb utasításra beszüntetik a koronavírus miatti fertőzésveszélyre hivatkozva, de úgy látszik, az állam mégis csak legalizálta. Akár hetekig is elhúzódhat, és fokozatosan az egész országra kiterjedhet a sztrájk. Információink szerint a buszos cégek részéről elég nagy az ellenállás, sok még tárgyalóasztalhoz sem hajlandó ülni a másik féllel, inkább a médián keresztül üzenget, a szolidaritás hiányával vádolja a szakszervezeteket, miközben azok minden eddiginél elszántabban küzdenek.
Norvégia – miként a világ többi országa is – egyre nagyobb hiányt szenved autóbusz-vezetőkből: évi ezer új sofőrre lenne szüksége. Egykoron Norvégiában is megbecsült, professzionális szakmának számított autóbusz-vezetőnek lenni, az idős sofőrök ma is elképesztő hivatástudattal végzik a munkájukat. Zömük a nyugdíj-korhatár elérése után is. Azonban így is egyre többen mennek nyugdíjba, miközben a norvég fiatalok számára sem vonzó jövőkép már az autóbusz-vezetés, inkább valamilyen kényelmesebb, jobban fizető állást szeretnének elégséges szabadidővel és kisebb felelősséggel.
Bizonyára nagyban közrejátszik az értékrendek változása is, ami a társadalmi megbecsültség mind nagyobb hiányát okozza a szakmunkák irányába anyagi és egyéb értelemben egyaránt – így van ez az egész világon, Magyarországon is.
A skandináv országban (is) egyre inkább bevándorlók (köztük lengyelek és magyarok) vezetik a buszokat, és mivel nincs megfelelő utánpótlás, az utóbbi években elkezdték kiképezni a menekülteket is erre a szakmára – állami támogatással szerezhetnek vezetői engedélyt, és részben az állam állja a bérüket is, így a cégek motiváltak az alkalmazásukban.
Csakhogy közülük kevés érkezik vezetési tapasztalattal, Norvégiában viszont nehéz és veszélyes körülmények között kell helytállniuk a buszvezetőknek, ezért a frissen kiképzettek többsége akár heteken belül abbahagyja ezt a munkát, mert nem vállalja/bírja a vele járó stresszt. Hozzá kell tenni, hogy a közlekedési kultúra hanyatlása is mind nagyobb nehézséget jelent az autóbusz-vezetők számára, sokuk a rendőrség és a közlekedési hatóság hatékony fellépését szorgalmazza a gyorshajtókkal és egyéb agresszív szabályszegőkkel szemben.
A szakszervezetek azt remélik, hogy tisztességes bérezéssel és vállalható munkakörülményekkel újra vonzóvá lehet tenni az autóbusz-vezető szakmát mind a norvég fiatalok, mind a külföldről érkező képzett munkaerő számára, így megoldódik az egyre kritikusabb sofőrhiány.