Néha mindenki lehet Bogart – Pesti Színház: Játszd újra, Sam!

Ez a január 23-i színház-látogatás, illetve a beszámoló róla tisztelgés két nagyformátumú művész-alkotó: Woody Allen és Kern András előtt. (A nyitó kép egy kocka az 1972-ben készült Játszd újra, Sam! cmű filmből.)

Woody Allen, az önmaga csúcsán lévő művész 1972-ben készített egy örökzöld filmet, amit 1974-től itthon is bemutattak (érdekességként: akkor még Woody Allen hangján Zana József szólalt meg). Kisvártatva a művet honi színházak több feldolgozásban előadták. A Pesti Színházban 1983 óta fut a Játszd újra, Sam! Kern Andrással a főszerepben, aki pár hete túljutott az 500. előadásán. Ötszáz bizony dalolva ment… – idézhetnénk Arany Jánost; de persze a Walesi bárdok történetéből maximum a múlt, s a helytállás méltósága adekvát.

Kern András.

Korai „temetni” a mozit és a színházat, ám van jó ok idézni ezek javából és gyengeségeiből. Mérvadó mellékszál: a film a legjobbak 100-as listáján a 44. helyet foglalja el. Szerintem a Pesti előadása egy százas listán ezt alulról súroló helyet érdemelne. Az IMDb online információs adatbázisnál 7,6 ponttal mérik a filmet. Kevesebbet (szerintem 6,5-öt) megér Kernék előadása is.

A főcímem a Játszd újra, Sam! című „romkom” (romantikus vígjáték) egyik kulcsmondatát idézi. A fantázia világából segítőnek, tanácsadónak elővarázsolt virtuális Bogart mondja ezt az elhagyott, meghasonló kisember Allan Felixnek. Annyit tesz, hogy akár te is lehetnél, ha akarnál Bogart: Kertész Mihály Casablanca-jának Rick-je. Ellenben kár, talán hiba is, hogy ez a kulcsmondat: a mű eszenciája kimaradt a színházi előadásból.

A depresszió és a szorongás, s ezek által manifesztálódott örökös lélektani hullámvasutazás (kisszerűség és nagyzolás) legyőzhető. Olykor csak annyi kell, hogy a szemébe nevessünk a saját és közös idiotizmusainknak. További filmes és élő, színi ellentétpárok is következnek.  

Hegyi Barbara és Kern András.

A Casablanca filmbeli beillesztése parafrázis; bocs’ a szójátékért, de a színen zseniálisan eljátszott para van; frázis ritkábban adódik, ismert beszólások formájában. Hadd idézzek néhány mondatot a percenként robbanó bonmot-k és csattanó poénok köréből! Vívódásai közt pár tiszta pillanatában Allan (aki neve szerint tényleg FÉL-IKSZ) magát biztatná így: Hát kit csapok be ezzel; nem vagyok én ilyen; a film az film. (Ezt sem volt szerencsés kioperálni az élő előadásból: így egyoldalú irányba billeg a karakter. Woody Allen sosem volt egysíkú.) Nővel remélt találkozás előtt repes: azt hiszem, ma minden fogamat megmosom. Rögtön utána: 6 Aszpirin a káros szenvedélyem. És a fő klasszikus: verekedtem két emberrel; az egyiket az állammal öklön ütöttem, a másiknak a térdét bevertem az orrommal.

Ez megvan.

Mindeközben a moziban Chaplin mélységű helyzetkomikumok keltenek rokon- és ellenszenvet (rizsevés, otthoni vendéglátás, tánc közben) a bumfordi amorozó iránt. Csakhogy, ma a Pesti színen, a beszűkült térben ezek fergeteges pillanataiból vajmi kevés látszik. Verbális frissítések pótolják a kimaradást. Keretbe foglalja ezt a Casablanca film elől-hátul idézett zárójelenete, illetve zenéje. Eljátssza a nagyvonalú elbocsátó szerelemes gesztusát a mozibolond férfi, ám még ez is álságos ott és akkor tőle. Ám mintha ennek a megkomponáltsága is fáradtságot tükrözne már a színpadon. Világos női üzenet hatna kijózanítólag az alsónadrágján Szerda jelet viselő emberkének: te csak nézője vagy az életnek! Nincs pardon, nincs hepiend! Ez ennyire nyilvánvalóan nem hangzik el a Pestiben.

Woody Allen írta, rendezte és Allant (több tekintetben a problémahalmaz önmagát?!) eljátszva vitte világsikerre ezt a filmjét. (Woody Allen: akinek óriási bemondásai, öngúnyt hordozó mondatai taroltak az interneten az utóbbi 30-40 évben.) A honi színpadi megjelenítés – a jó dumák ismertsége miatt – már eleve déjá vu érzéssel párosul; a szöveg javát ismerjük, akár velük együtt is mondhatnánk; így valami többletet kell hozzá tenni a színen, hogy működjék.

Hegyi Barbara.

Kern és Hegyi rátalál erre a fortélyra. Kern András – saját poénokkal is színesített – blazírt, merengő előadásmódja nyílt színi tapsokat kapott. Minőségi azonosság áll fenn. Inkább hasonlattal élek a jelen produktuma és anno a Heti Hetesben „elfogott” leveleinek eredetisége, üdesége, eszes humora, s a megjelenítés szimpatikus profizmusa tekintetében. Hasonló a hasonlónak örül!

Hegyi Barbara is decens, intelligens játékot produkál: a karakterében színvonalasan, humorérzékkel jön elő minden, ami fontos. Egyszer botló házastárs, kijózanodó feleség, családi barát, társkeresésben lelkiismeretes „programozó”, szellemi ellenpont és együttérző „tanítója” a szánni való pasinak; úgy jó a színen, ahogy van. A további szereplők is jók, bár olykor túlságosan erős gesztusokkal játszanak; úgy, mint Balázsovits Edit, Kőszegi Ákos, Kovács Nóra, Holl Zsuzsa, Dobó Enikő, Tarr Judit, Mics Ildikó és Sajgál Erika.

Olvasható a neten egy névsor mindazokról, akik – Kernen kívül még 26 női és férfiszínész – az elmúlt bő 30 év alatt játszottak a produkcióban.

Valló Péter régimódiasan, egyszersmind lényeges eredeti részeket, mondatokat mellőzve rendezte meg ezt a darabot. Időnként sajnos van tempóvesztés, elnyújtott szín-váltás: egytónusú zenével. A Casablanca mozi részeinek gyakori vetítése a háttér-vászonon jó ötlet lenne: ám az eredeti angol hang gyenge, az ismert magyar szinkron helyett lévő feliratozás jószerivel olvashatatlan. Az emlékezésre bízni a jolly jokert nem fair.

Kérdés, hogy az alapból másfél órás produkció miért tart a Pestiben bruttó két óra 20 percig. A háttérben lévő barna szakadt függöny a színészek kilépő folyosóján nem kellékes jelkép; az észre nem vett leromlást bizonyítja.

Kern András.

A közreműködők meghagyták a szín eredeti miliőjét máig, egészen ama „casablancás” jelmeznek számító esőkabátig és kalapig. Ez stílusos.

Egészében véve a darab, a rendezés, a színészi játék és a színház, mint közeg nem mindig tükröz példás egységet. Élményt kaptunk, de képiesebb megjelenítés, szolgálatkészebb „staff” bizony elkélne.

Kifelé jőve a színházból bejött egy nézői poén: az idén ez volt eddig a legjobb dolog; egy rekesznyi belga barna sört nem számítva. Na, tessék?!

Főbb alkotók és közreműködők: Játszd újra, Sam! romantikus vígjáték; Woody Allen azonos című filmjének alapul vételével készült; rendező Valló Péter; fordította Földényi F. László; díszlet Éberwein Róbert, jelmez Jánoskúti Márta; zene Seregély István; a két főszereplő Kern András és Hegyi Barbara. – Az írásunk illusztráló felvételeket Szkárossy Zsuzsának köszönjük.