Olimpiai (s)óhaj

Mára szinte elfeledtük: az olimpia a béke jelképeként született. Az ókori Görögországban, a Peloponnészoszi-félszigeten található Olümpia városában (innen ered az esemény neve) ennek jegyében rendezték meg az első olimpiai játékot két és fél évezrede i.e. 776-ban. (A nyitó kép forrása: Élet és Stílus Magazin.)

A játékok ezer évig követték egymást. Közben háborúk dúltak, birodalmak születtek és tűntek el a föld színéről, de győztesek és vesztesek négyévenként megjelentek a kis görög városállamban, hogy Zeusz főisten kegyhelyénél összemérjék erejüket, ügyességüket. Volt egy nagyon fontos szabály: a sportversenyeket csak békeidőben rendezhették meg. A háborúskodást tehát erre az időszakra fel kellett függeszteni, mert különben nem tudtak volna biztonságot nyújtani a versenyzőknek és a nézőknek. A monda szerint az éliszi Iphitosz, a spártai Lükurgosz és a piszai Kleoszthenész kötötte meg az olimpiai békeszerződést, ezzel a szöveggel: „Az Olümpia szent hely. Istentagadónak bélyegzik, aki arra vetemedik, hogy fegyveresen e szent helyre lépjen.”

Azt viszont szinte mindnyájan tudjuk, hogy az antik hellén olimpiák békegondolata volt az, ami a sok háborúval sújtott a 19. század végén immár az egész modern világ számára vált életfontosságúvá.  Ez ihlette meg a francia Pierre de Frédy Coubertin bárót (1863–1937) az olimpiai játékok felújítására. Ezért lett az újkori olimpiai játékok atyja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, majd érdemei elismeréseként 1896–1925 között elnöke a francia pedagógus, történész, sportvezető. És van nekünk magyar büszkeségünk ebben a tekintetben is: Kemény Ferenc magyar sportszervező, pedagógus, tanügyi író, humanista békehívő is az újkori olimpiai játékok egyik kezdeményezője, útnak indítója, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára volt.

Kevéssé ismert tény, a hitelesség kedvéért itt a helye annak, hogy lejegyezzük – a Wikipedia megfogalmazásában –, hogy „Athénban Evangélisz Zápasz, gazdag görög sportbarát kezdeményezte a klasszikus ókori olimpiai játékok felelevenítését, és ehhez anyagi áldozatokat is vállalt. Az első ilyen olimpiai játékot 1859-ben, Athén főterén rendezték meg. Zápasz vállalta a Pánhellén Stadion felújítását, és az első stadionban megrendezett olimpiai versenyt már ott bonyolították le 1870-ben, és amit 1875-ben is megrendeztek. Az érdeklődés az olimpiai játékok nemzetközi eseménnyé előléptetése iránt akkor nőtt meg, mikor egy német archeológus a 19. század közepén felfedezte az ókori Olümpia romjait. Ugyanakkor Pierre de Coubertin a porosz–francia háború (1870–71) francia vereségének okait kutatta… Arra is kereste a választ, hogyan hozhatja közelebb egymáshoz a nemzeteket, és hogy a fiatalok inkább versenyezzenek különféle sporteseményeken, mint háborúzzanak. 1890-ben részt vett a Wenlocki Olimpiai Társaság olimpiáján, és rájött, hogy az olümpiai játékok újra szervezésével el tudja érni céljait.”

A politikai feszültségektől mentesnek szánt újkori olimpiák rendezésének jogát elsőként, a történelmi múlt tiszteletéből kiindulva kapta meg Athén: 1896. április 6-án I. György görög király ennek jegyében nyitotta meg hagyományosnak szánt tárgyszerű, példás tömörséggel az április 15-ig tartott játékokat.

Ám az élet folyamatosan közbeszólt: az olimpiák, az egymást kölcsönösen tisztelő sportolók barátian versengő politikamentessége álom maradt.

Az emberiség történetének minden idők legnagyobb pusztításaival járt világháborúk miatt elmaradt a 1916-i, majd az 1940-i és 1944-i olimpia. A „nagy háború” vesztesei, köztük Magyarország, nem vehettek részt az 1920-i játékokon. Hitler náci parádévá torzította az 1936-i berlini találkozót. München 1972-ben a terror és mészárlás miatt vált emlékezetessé: a Fekete Szeptember elnevezésű palesztin terrorszervezet az izraeli csapat 11 sportolóját ejtette túszul, kettő közülüka túszejtés halálos áldozata lett. Az 1980-i moszkvai olimpiát a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt (1979. december 26.) a nyugati államok bojkottálták: 65 ország maradt távol. Dacos válaszként 1984-ben a szocialista tömbbe tartozó, illetve velük szoros gazdasági kapcsolatban lévő országok – köztük hazánk – (kivéve Romániát és Jugoszláviát) bojkottálták a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokat. Tavaly pedig az történt, ami eddig soha: a koronavírus járvány kényszere alatt elhalasztották a hivatalosan XXXII. játékoknak nevezett tokiói olimpiát.

Sir David Attenborough, a világhírű angol természettudós már a járvány kitörése után, a modern és legmodernebb technikákkal Afganisztántól a Közel-Keleten át Afrikáig vívott, helyieknek számító, ám világméretű veszélyekkel fenyegető tűzfészkek ismeretében tette közzé „a szemtanú vallomása – és látomás a világ jövőjéről” mottóval legújabb („Egy élet a bolygónkon” címmel már magyarul is olvasható) könyvét. Drámai a figyelmeztetése.

„Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell.”

Akarnunk kell!  

Hiszem, hogy ennek a jegyében tesznek elgondolkoztatóan módosított szövegű olimpiai esküt a versenyzők, az edzők és a versenybírók a tokiói játékok megnyitóján. A változtatásokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete a sportolói bizottság javaslatai alapján hagyta jóvá:

„Ígérjük, hogy a szabályokat tiszteletben tartva és megtartva, a fair play, az elfogadás és az egyenlőség szellemében veszünk részt az olimpiai játékokon. Szolidárisak vagyunk egymással, és a doppingolás, a csalás és a diszkrimináció bármilyen formája nélkül kötelezzük el magunkat a sport mellett. Tesszük ezt a csapataink megbecsülésére, az olimpizmus alapelveinek tiszteletben tartásával és azért, hogy a világot jobbá tegyük a sport által” – hangzik az új esküszöveg.

A változtatások magyarázatát Kirsty Coventry, a NOB sportolói testületének elnöke tette közzé, hangsúlyozva: az olimpikonok példaképek és nagykövetek, ezért nagy a felelősségük. „Egyetértünk abban, hogy erős üzenetet küldünk a világnak az egyenlőségről, az elfogadásról, a szolidaritásról, a békéről és a tiszteletről” – fogalmazott az úszóként olimpiai és világbajnok zimbabwei sportember.

Figyelmeztető az üzenet a világnak a covid-19 pandémia sújtotta, vesztegzárban élő Tokióból, ahol – először az olimpiák történetében – gigaméretű járványkaranténban versenyeznek nézők nélkül, üres stadionokban a földkerekség legjobb sportolói. Értsünk belőle!