Nélkülözés, nyomor: 175 fagyhalál a télen

A Magyar Szociális Fórum ma közzétette tél végi zárójelentését a fagyhalál áldozatainak számáról.

Eszerint 2019 szeptemberének hideg napjai és 2020. március vége között 175-en szenvedtek rendkívüli kihűléses halált. Többségükben idős, beteg emberek, akik fűtetlen lakásukban fagytak meg. Mások a szabad ég alatt hunytak el, illetve kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az előző télen 172-en szenvedtek fagyhalált. A Központi Statisztikai Hivatal „Túlságosan nagy hideg hatásai” rovatában 259 haláleset szerepel 2018-ban.

A Szociális Fórum megjegyezte, hogy kilencezerhez közelít azoknak a létszáma, akik fagyhalálban haltak meg a rendszerváltás óta. Az emberjogi fórum a tömeges kilakoltatások miatt keletkezett hajléktalanságra, a szociális bérlakások hiányára, az egészségügyi és a szociális gondoskodás, főleg az idős, elesett emberekkel való gondoskodás elhanyagolásában jelöli meg az életvesztés fő okait. A fórum lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a magyar társadalomnak mintegy harmada él anyagi és szociális nélkülözésben, kb. egytizede pedig mélységes nyomorban.

A társadalmi gondoskodás hiányát jelzi, hogy hazánkban március végéig négyszer annyian szenvedtek fagyhalált, mint ahányan eddig koronavírus-járvány miatt meghaltak – írta az MSZF.