Nem azon múlik majd, ki fideszes, ki ellenzéki

(Kárpáti Iván jegyzete) Aki figyeli a környezetét, az pontosan tudja, hogy ismerősei egy része talán még évekig fog maszkban járni, mert ők most már ezt így érzik jónak, másik részük pedig a lehető leghamarabb beleveti magát az életbe. Ez óhatatlanul feszültséget fog okozni, nem kicsit.

Ha politikai értelemben egy szakadék választja el egymástól a magyar társadalom két részét, akkor hirtelen, nem is tudom, milyen képzavarral tudnám leírni, azt, ami hamarosan ránk vár. Az elmúlt most már több mint egy év, amit kizárólag a járvány határozott meg, kialakított egy (?) újabb választóvonalat.

Kezdjük messzebbről. Gazdasági értelemben hihetetlen aránytalanságokat produkáltak a lezárások. Vannak szektorok, amelyek nullára lettek írva, vannak, amelyeket különösebben nem érintett, és még olyanok is, amelyek szárnyalni kezdtek. De mindez nem pusztán statisztika, itt emberek életéről, egzisztenciájáról van szó. Bár szimbolikusan mindannyian egy hatalmas karanténban vagyunk, változó szigorúságú korlátozásokkal, ez az egyének szintjén elég heterogén. Van, aki az elmúlt egy évet otthonról dolgozta végig, még a boltba sem nagyon járt le, mindent házhoz rendelt. Sokan ezt nem tehették, mert nem olyan munkájuk, nehéz a nappaliból betonozni, buszt vezetni, embert gyógyítani. És ők is csak egy szeletét képviselik ennek a rendkívüli helyzetnek. Százezrek maradtak munka, jövedelem és bármiféle támogatás nélkül. Ezek után nyilván nem meglepő, hogy az enyhítések ütemezése, az iskolák megnyitása, a közéri maszkviselés értelmének megítélése drasztikusan eltér egymástól.

Most vegyük az optimista verziót és tételezzük fel, hogy mondjuk, a nyár közepére elvonul a járvány, fellélegezhet az egészségügy, lehet menni nyaralni, meginni egy kávét zárt térben is. Aki figyeli a környezetét, az pontosan tudja, hogy ismerősei egy része még talán évekig fog maszkban járni, mert ők most már ezt így érzik jónak, másik részük úgy fogja belevetni magát az életbe, ahogy a minap a britek egy jelentős része tette, a nálunk szigorúbb korlátozások feloldása után. Ez óhatatlanul feszültséget fog okozni, nem kicsit.

Nem kell még várnunk sem ezekre az összecsapásokra, napokon belül az egyik tábor potenciális gyilkosnak fogja nézni, azt, aki iskolába engedi a gyerekét. A másik oldal pedig nem érti, hogy mit nem értenek az árok másik oldalán, hiszen felmérhetetlen károkat okoz, hogy a gyerekek nem lehetnek valódi közösségben, nem kapják meg a megfelelő szintű tudást, ami az egész életüket meghatározhatja. Nem szükséges ennyire szofisztikált magyarázatot sem adni, lehet, egyszerűen nem tudják tovább megoldani, hogy 50 négyzetméteren 3 gyerek legyen jelen a nap 24 órájában. Elfogytak a tartalékok, minden értelemben.

Ezek a különbségek, már-már világnézeti viták, még durvábbak vagy hasonlóak lesznek, mint a politikai megosztottság, azzal bonyolítva a helyzetet, hogy nem feltétlenül ott a törés, ahol az érintettek politikai elkötelezettsége. Egy fideszes is érezheti úgy, hogy óvatosabbnak kell lenni és egy ellenzéki szavazó is dobná már el a francba a maszkot. Vagy fordítva. Rámegy még néhány évünk, mire ezt is kibogozzuk.