Katia Glod Minszkben született, három éve Londonban él a családjával. A belorusz ügyek szakértője, akinek van viszonyítási alapja. Augusztusban végigasszisztálta a választásokat – egyébként számos volt szovjet tagköztársaságban az EBESZ választási megfigyelőjeként is dolgozott az utóbbi években. A londoni Chatam House, a Külpolitikai elemző Központ (Foreign Policy Research Institute) és az amerikai CEPA, az Európai Politikai Elemzések Központjának a kutatója. Gyerekkoráról őrzött emlékei és a mai viszonyok között óriási lehet a különbség. Lukasenka is sokat változott az elmúlt 26 év alatt, amíg az országot irányította. (Nők tüntetnek Beloruszban; kép: Financial Times.)
Katia Glod; kép: Foreign Policy Research Institute
– Valójában ő nem ugyanaz, aki volt 26 évvel ezelőtt. Sokkal inkább autoriter uralkodó, aki egyre több hatalmat követel magának, egyúttal ugyanazokat a taktikákat követi, mint elnöksége kezdetén, amikor viszont valóban támogatta a többség, és legitim volt a hatalma. A mostani választások azonban megpecsételték a sorsát, nem legitim elnök többé és most már a többség is ellene van.
– Előtte, Sztanyiszláv Suskevics elnöksége alatt azonban nyitottabb volt az ország.
– Valóban, akkor kezdődött el a Nyugat felé nyitás, a liberalizmus és a demokratikus átalakulás. Lévén fizikus, tudós ember. Akkor látogatott hazánkba Bill Clinton – ő volt az első amerikai elnök, aki hozzánk látogatott. Akkor sokan bíztak abban, hogy a kelet-európai államokkal együtt hazánk is az Európai Unió tagja lesz. Eközben viszont 1991-ben Lukasenka Borisz Jelcinnel írta alá a szövetségesi megállapodást és az orosz megítélés alapvetően megváltozott, s ennek köszönhetően is jutott 1994-ben hatalomra. Rögtön referendumokkal kezdte és alkotmánymódosítással, amelyeknek köszönhetően az orosz is nemzeti nyelv lett, addig ugyanis csak a belorusz volt az. Az igazságszolgáltatást az elnöki hatalom alá rendelte, s jelenleg a legeldugottabb falucskában is elnöki rendelettel kormányoznak. Nem beszélve az úgynevezett rendeleti kormányzásáról: ha valami nem tetszik neki, akkor azonnal rendeletet ad ki ellene. De az eltelt időszak alatt az értelmiségen kívül más nem nagyon foglalkozott a rendeleti kormányzással, mert az életszínvonal fokozatosan emelkedett.
– Igen, ezt akartam is kérdezni, hogy relatíve magas az életszínvonal Beloruszban, s ha eddig elégedettek voltak, akkor most miért nem érik be ennyivel?
– Valóban, 1996-tal kezdődően egyre jobb lett az életszínvonal ahhoz képest, hogy a Szovjetunió összeomlását követő gazdasági válság és a hiperinfláció után Lukasenka mindent megtett a gazdasági növekedésért. A Kreml óriási támogatást nyújtott az energiaeladásokkal, amit Belorusz a világpiacon piaci árakon tudott értékesíteni, és sok kedvezményes hitel is jött Moszkvából. Az állami vállalatok termékeit az oroszok mindig felvásárolták, amíg magas volt az olaj- és a földgáz piaci ára. 2010-ben azonban sok minden megváltozott, az oroszok nem tudták finanszírozni a megszokott 7 százalékos növekedést, ami 1,1%-ra zuhant. Noha Luksenka 500 dolláros átlagbért ígért, azonban a lakosság 10–15%-a érte el ezt el, az átlagkereset 200–300 dollár országosan.
– Mekkora most Lukasenka támogatottsága?
– Nem ismerjük a pontos számokat, mert 2016-ban az elnök megvonta a jogosítványt az utolsó független közvélemény-kutató intézettől is. Egy orosz felmérés adatait kaptam meg, amit a napokban fognak publikálni, ezek szerint 5, legföljebb 10 százalék kehet az ő támogatottsága…
– Hogyan áll Putyiné a két elnök tárgyalásai után? Megváltoztak az emberek Oroszország iránti érzelmei?
– Az oroszbarát érzelmek mindig is erősek voltak Beloruszban. Azonban Putyin 2014-i ukrajnai beavatkozása és a Krím annektálása után Lukasenka felmérte, hogy Putyin nemzetközi megítélése látványosan romlott. Például a korábbi, a jelcini–lukasenkai szövetségi szerződés 60%-os támogatottsága harmadával esett. Akkor tényleg a Nyugat felé fordult. Sőt, az Európai Unió felé, így jelenleg a lakosság 32%-a támogatja az unióhoz való csatlakozást. Putyin támogatottságáról, sajnos, nincs konkrét adatom.
– Mi az olvasata ön számára a Szocsiban tartott Putyin–Lukasenka-találkozónak?
– Putyin nem annyira erősítette meg támogatásával Lukasenkát, mint amennyire ez utóbbi számított. Mivel 4 órán át tartott a két elnök tárgyalása, nyilvánvaló, hogy valamiben komoly nézetletérés lehetett közöttük. Hivatalosan csak annyit tudunk, hogy másfél milliárd dollárnyi hiteltámogatást kapott Belorusz tőle, annyit, amennyi éppen az ország Kremllel szembeni államadósságának az összege. Nyilvánvaló, hogy retteg Putyin egy igaz népforradalomtól, aminek már látjuk a jeleit. Retteg attól, ami Habarovszkban látszik, ahol vége Putyin népszerűségének. Lukasenka pedig elég furmányos ahhoz, hogy nagy fordulatot tegyen a Nyugat felé, amitől szintén retteg az orosz elnök. Szerintem arra kérte, 2–3 éven belül mondjon le és jelölje ki az utódját is, pontosabban Putyin már keresi az utódját, de még elismerte hivatalosan is törvényes elnöknek Lukasenkát. Azzal is tisztában van Putyin, hogy a mostani ellenzék soraiból nem talál magának megfelelő utódot, mert a tüntetők nem oroszpártiak, az biztos.
– Két-három év? A tüntetők türelme aligha tart addig. Elég meggyőzőek, hogy ők most akarnak rendszerváltást. Van realitása a követelésüknek?
– Nem gondolom, hogy a közeli jövőben van realitása egy ilyen horderejű politikai változásnak. Épp az említett rendeleti kormányzás miatt. Minden intézetben és hatóságnál autokratikus, erősen monolit állami bürokrácia uralkodik, tagjai egyelőre nem tudnak azonosulni a tüntetőkkel. Ugyanakkor kétségkívül nagyon elszánt az utcai tömeg. Azt mondják, a végsőkig kitartanak, mert nemcsak az a baj, hogy autoriter rendszerben élnek, de nem látják az ország gazdasági növekedésének a jövőjét sem. Az emberek azt érzékelik, hogy ugyanaz a helyzet most, mint az 1970-es években volt. Ugyanakkor sajnos nem látható olyan életképes stratégia az ellenzék részéről, amellyel feloldhatnák a mostani patthelyzetet, amibe beszorult mindkét oldal. Ha Lukasenka nem ül le az ellenzéki konzultációs tanáccsal tárgyalni – mint ahogy látjuk, ez a jelen pillanatban nem áll szándékában –, akkor a patthelyzetre nincs megoldás. Lukasenka nyilván arra számít, ha beköszönt a rossz idő, alábbhagy a tömegek lelkesedése is. Az ellenzéknek minél gyorsabban ki kellene dolgoznia a megígért alkotmányos reformokhoz a saját javaslatait, hogy legalább ezzel asztalhoz tudják ültetni. Lehet még bízni a 2022-i helyhatsági választások utáni esetleges változásokban is, de az még messze van.
– Nem látja annak jeleit, hogy a Lukasenka-féle gépezet egyes elemei – intézmények, hatóságok, rendőrség, katonaság egy része – átállnak az ellenzék oldalára?
– Ha van is, nagy arányban nem látjuk. Azt látjuk, hogy a tüntetőkkel egyesek szimpatizálnak, de rendszerszintűnek a jelenséget semmiképpen nem tudnám leírni. Ugyanakkor az is látszott a legutóbbi tüntetésen, hogy nem tudnak feloszlatni a hatóságok ekkora tömeget, gyakorlatilag képtelenek velük megbirkózni. Bár amennyire ismerjük az ellenzéket, egyelőre nagyon türelmes és ki is van adva a jelszó, nincs erőszak, és a tervei között sem szerepel egyetlen állami intézmény bevétele. De azt konkrétan tudjuk, hogy a biztonsági szolgálatból egyre többen mondanak le. van, aki nyilvánossá is teszi a lemondását és ezzel az átállását is, de sokan egyelőre csak titokban, észrevétlenül. Például lemondtak jó néhányan azután, hogy az úgynevezett „kíberpartizánok” elnevezésű hekker-csoport meghekkelte a biztonsági szolgálatnak a tüntetők ellen tervezett akcióját. Itt neveket is nyilvánosságra hoztak a hekkelők, majd kis idő elteltével azt láttuk, hogy a kíberpartizánokhoz tartozó alapítványnál egyre többen jelentkeztek a biztonsági szolgálatba, akikről viszont kiderült, hogy a távozó állami egyenruhások voltak.
– Nem fél, hogy a jelenleg is bizonytalan Ukrajna sorsára jut az ország? Sem európai uniós tagság, sem NATO-partnerség. Nem látható Ukrajna demokratikus jövője sem. Vagy elképzelhető, hogy Belorusz inkább marad az orosz erők biztonsági kötelékében?
– Ezek a tüntetések, ez a népi forradalom nem mutatnak különösebb politikai hajlandóságot, elköteleződést. Nincs politikai vénája. Nem látunk uniós táblákat a tüntetéseken, csak a demokratikus Belorusz hagyományos piros–fehér zászlóját. Egyelőre csak belpolitikai célokat fogalmaztak meg, azt, hogy új demokratikus választást akarnak tartani. Külpolitikai aspirációi nem látszanak, ráadásul az ukránoknál mindig magasabb volt az unió melletti támogatás, mint nálunk. Belorusz mindig a határán volt a két civilizációnak, és az 1991-i szerződések mind a mai napig erősen kötik az országot az orosz katonai védelemhez. Azonban nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a következő hónapokban megerősödik az uniós irányzat, ha a Kreml kitart Lukasenka mellett. S ez egészen biztosan felerősíti az oroszellenes hangulatot az országban. A NATO-csatlakozás kérdése azonban még akkor sem fog felvetődni. Az átlagbelorusz szerintem eleve a semlegesség mellett áll. Ha netán demokratikusan megválasztott kormányunk lesz, akkor is inkább a svéd semlegességet fogják választani, mint elkötelezni magukat vagy az oroszok vagy a NATO felé.
– Milyen szerepe lehet az átmeneti időszakban Washingtonnak? Egyáltalán elvárnak-e bármit is a Fehér Háztól?
– Elég passzívnak mutatkozott mindeddig az Egyesült Államok, ami miatt sokan csalódtak is a Fehér Házban. Noha az utóbbi időszakban némi aktivitást tapasztaltunk az amerikai külügyminisztérium részéről, hisz találkoztak Vilniuszban Szvetlana Cihanovszkajával, az augusztusi elnökválasztás valószínűsíthető nyertesével. Másrészről megszólaltak, és nem ismerik el Lukasenkát legitim vezetőnek, és minden bizonnyal csatlakoznak az Európai Unió által kidolgozandó bűntető szankciók elfogadásához. Az olajtársaságokat sújtó, 2006 óta érvényes szankciókat hol feloldják, hol ismét bevezetik, de ez nem jó az országnak. Remélem, ezúttal nem ilyen jellegű szankciókat vetnek ki, hanem sokkal inkább a korrupcióra helyezik a hangsúlyt.
– A kép nem bíztató. Ön bízik egy lehetséges békés átmenetben?
– Nem, nem bízom a békés átmenetben, mert Aljekszandr Luksenka rendszere a velejéig korrupt. Egyszerűen nincs kiút ebből. Nincsenek olyan pontok, ahol ezt gyengíteni lehetne. Lukasenka görcsösen ragaszkodni fog a hatalmához – az utolsó töltényig. Az elmúlt bő egy hónapban öt embert gyilkoltak meg. Az elnyomás, a megfélemlítés, az erőszak csak növekedni fog, már csak azért is, mert látható, hogy másképp nem tudják megfékezni ezt a tömeget. Attól tartok, még több lesz a vérontás. Lukasenka amúgy is megígérte, beveti a hadsereget, ha – tegyük hozzá – a katonák át nem állnak a tüntetők oldalára. Ám ez csak a legalsó, esetleg középszinten valósulhat meg. A hadsereg legfelső vezetése olyan szoros családi kapcsolatban is áll az elnökkel, hogyha utóbbi tűzparancsot ad ki, akkor a saját érdekükben nem fogják azt megtagadni. Sajnos, attól tartok, eszkalálódni fog a helyzet, ami véres összetűzésekhez vezet – nyilatkozta Katia Glod Minszkben született politikai elemző, volt EBESZ választási megfigyelője, a londoni Chatam House, a Külpolitikai elemző Központ (Foreign Policy Research Institute) és az amerikai CEPA, az Európai Politikai Elemzések Központjának a kutatója.