Nem megijedni a saját árnyéktól!

(Dési János jegyzete) Itt a remek lehetőség, hogy az együttműködő ellenzéki pártok hozzanak létre egy árnyék-kabinetet. Igen, tudom az ellenérveket, előbb legyen az előválasztás, hogy kiderüljenek az erőviszonyok, meg különben is, ha valakit kijelölünk erre a posztra, az összes többi megsértődik és áskálódni kezd.

Egy pillanatra szakadjunk ki az önsajnálatból és a minden reménytelen kényelmes érzéséből. (Mert ha minden reménytelen, akkor nem nagyon kell törni magunkat, ugyanis, ha minden reménytelen, akkor minek. Úgysem lesz semmi.)

Nézzünk szembe bátran a tényekkel: Orbán nem egy zseni, aki mindig mindent megnyer. Mert Orbán szépen tud veszíteni, lásd 1994, 2002, 2006 – és ennek a számsornak még egészen biztosan nincs vége.

A gátlástalan erőszakosság még a politikában sem teljesen ugyanaz, mint az ész.

Ráadásul, egy legutóbbi közvélemény-kutatás szerint, az ellenzéket ma többen támogatják, mint az állampártot. Ebben nyilván nemcsak az ellenzék (hmm) kitűnő teljesítménye van benne, hanem a járvány okozta helyzet botrányos kezelése, a mohó harács és lopás, az izmozás az Európai Unióval, az egyetemek, szerkesztőségek szétverése, de talán még Szájer József Monte Christo grófját idéző remek menekülése is a kijárási tilalom idején a drogos buliból.

Még egy két effajta csinos lebukás, és a Borkai–Szájer-csatársor megszerzi a hatalmat az ellenzéknek?

Ha egy picit is komolyan veszik az ellenzéki pártok ezt a lehetőséget, akkor itt az ideje, hogy megmutassák, mit és hogyan csinálnának egy esetleges győzelem esetén. Az egyik vád, amit majd a lakájsajtó nyomni fog, hogy egy efféle pártszövetség hatalomra jutása csak káoszt okozna, itt mindenki mást akar.

Akkor itt a remek lehetőség bebizonyítani, hogy ez nem igaz. Mondjuk, az együttműködő ellenzéki pártok hozzanak létre egy árnyék-kabinetet. Igen, tudom az ellenérveket, előbb legyen előválasztás, hogy kiderüljenek az erőviszonyok, meg különben is, ha valakit kijelölünk erre a posztra, az összes többi megsértődik és áskálódni kezd.

De hát éppen az lenne a lényeg, hogy sikerüljön bebizonyítani, hogy itt együttműködés van és nem egymás furkálása. Árnyékminiszterek, árnyékkormány – mögöttük egy lassan kialakuló program. Kompetens, hozzáértő emberek, akik nem csak azt tudják elmondani, milyen oktatást képzelnek el vágyálmaikban, hanem azt is, ebből a mai helyzetből miként lehet odáig eljutni.

Mivel, mit akarnak? Mi lesz az elrabolt egyetemekkel, az egyházaknak átjátszott és pénzzel kitömött iskolákkal? A focicsarnokokra eltékozolt/ellopott tíz- és tízmilliárdokkal? (Helyesbítek: száz- és százmilliádokkal).

Vajon a Mészáros Lőrincnek nevezett kisgömböc megtarthatja a rablott vagyont vagy azért visszakerül abból valami a közösbe? És így tovább.

Nem kell mindezekre egyből felelni, még van egy kevés idő. Gondolkozni, vitatkozni lehet még rajta. De arra nincs idő, hogy ez a hat párt valamiképpen érzékeltesse, képes együttműködni, minden áskálódás ellenére. Méghozzá, látványosan és hatásosan érdemes csak előlépni – a független sajtó elporladt az elmúlt években, hírmondó, ha maradt belőlünk, nem lesz egyszerű.

Azt, hogy miért nem lehet ezt sem megtenni, két perc alatt bármikor megmagyarázom. Nem egy nagy ügy, ezrével az ellenérvek, hogy miért nem érdemes, lehet, kell tenni semmit.

Csakhogy mintha most mégiscsak felcsillanna valami esély, kár lenne megint veszni hagyni.