Jóformán azonnal válaszolt e-mailes megkeresésemre Marina von Neumann Whitman (a képen az édesapjával), Neumann János matematikus, atomtudós, a játékelmélet atyjának az amerikai Michigan államban élő, idestova 88 esztendős lánya. Nem tiltakozott, amikor online beszélgetésre invitáltam. A megbeszélt időpontban beült a digitális szférába, s látszott, otthonosan mozog abban is. Pár órával a magyarországi Neumann-év startja után beszéltünk, hisz’ édesapja születésének 120. évfordulója számos tudományos rendezvényre ad lehetőséget. A nyitó konferenciára videót küldött, s elmondta, meghatja, hogy emlékévet rendeznek édesapja tiszteletére. (A nyitó kép forrása: galaktika.hu)
– Édesapja, Neumann János magyar állampolgárként élte le az egyébként roppant rövid, 54 évét, holott 1929-óta élt az Egyesült Államokban, ott is halt meg – nem vette fel az amerikai állampolgárságot. Ön viszont nem vette fel a magyar állampolgárságot. Miért? Hogy tekint Magyarországra? Mit gondol az országról?
– Hogy tekintek Magyarországra? Nos, el kell mondjam, igazából sehogy, tulajdonképpen sajnálatot érzek iránta, látva a jelenlegi politikai helyzetet – fogalmaz szűkszavúan, jelezve: tisztában van az aktuális állapotokkal. Pedig 10 éve járt nálunk. Viszont nemegyszer elmondta interjúkban, hogy amikor a szülei elváltak, 1938-ban, akkor édesapjával abban egyeztek meg, hogy kislányként az iskolaévet anyjánál tölti, viszont a vakációkra megkapta őt az édesapja.
– Milyenek voltak ezek a vakációk, esetleg Magyarországon is eltöltött belőlük egypárat?
– Nem jártam gyakran Magyarországra. De várjon csak, amikor egészen kicsi voltam, akkor majd’ minden évben ott nyaraltunk, amíg a szüleim együtt éltek. Azt követően nem sokszor, talán csak kétszer-háromszor járhattam önöknél…
Amikor nagyobbacska lett, akkor cseréltek a szülők, és az iskolaévet töltötte édesapjával. Marina elmondja, akkortájt sokat utazott, egyik városból a másikba költöztek, mindig oda, ahol éppen John von Neumann – előadott az egyetemen.
– Milyen képet őriz róla?
– Természetesen briliáns elme volt, s ezzel egyidőben roppant játékos, játékrajongó ember. Mindig volt a keze ügyében valami játék. S most előjönnek azok a reggelek is, amikor együtt reggelizünk. Ő volt az, aki – mire felkeltem – reggelivel várt. Mostohaanyám nem volt koránkelő, ő ilyenkor még mindig aludt, amikor együtt reggeliztem apámmal, és valójában ilyenkor tudunk egypár szót váltani egymással.
– Mit szeretett édesapjában a legjobban?
– Hogy mit szerettem, jaj, hát nehezet kérdez tőlem. Talán azt, hogy komolyan tudott velem beszélni. Mint ahogy mondtam, szeretett játszani, s velem sokkal inkább komolyan elbeszélgetett, és többet is, mint amennyit játszott. De én ezeket a beszélgetéseket nagyon szerettem.
– Híre ment annak is, hogy híres vacsora-összejöveteleket tartottak, amikor még Marina kislány volt, Teller Ede, Winkler Ödön és Einstein… Csak hogy néhányat kiemeljünk a rendszeres vendéglistáról…
– Ezek is hihetetlenül régen voltak. De amikor már elég nagynak számítottam ahhoz, hogy velük leülhessek egy asztalhoz, Einstein már elmaradozott. Miután meghalt a felesége, nagyon magába roskadt, nem nagyon járt társaságba, persze, ettől függetlenül voltak vacsorák, és nemcsak tudósok, de művészek is jöttek, s nagyon élveztem ezeket az estéket.
Elmeséli, hogy mindenféle matematikai trükkökre volt képes az apja, amikkel mindig meglepte a környezetét. Például: nyolcévesen négyszámjegyű osztásokat tudott kiszámolni pillanatok alatt – fejben.
– Én ilyenekre, sajnos, sosem voltam képes, de ámulattal hallgattam, amikor kiderültek számomra is ezek a képességei.
– Azt, hogy milyen nagy formátumú embernek tartották, mi sem bizonyította jobban, mint hogy a tekintélyes brit lap, a Financial Times nem az év, hanem az évszázad emberének nyilvánította a 20. század utolsó előtti évében. Elmondja, az valóban emlékezetes év volt. Vallásossága, a hit kérdése sem volt egyszerű az életében. Sőt, egy időben agnosztikusnak is vallotta magát.
– Ez így igaz, ahogy mondja. Erről mindig így fogalmazott: a katolicizmus egy olyan vallás, amiben élni rettenetesen nehéz volt, viszont amiért érdemes meghalni. S ezzel ő azt a reményét fejezte ki, hogy van élet a halál után is.Tudvalevő, hogy zsidó családba született, de később, tekintettel a politikai helyzetre, jobbnak látta a családja kikeresztelni.
– Beszéltek-e egyáltalán magyarul otthon?
– Egy szót sem tudok magyarul. Pedig azt mondták nekem, hogy amikor kislány voltam, akkor németül és magyarul is kiválóan beszéltem. Németül a családommal, magyarul pedig a személyzettel. De sajnos, ezekre mind nem emlékszem. Mindössze egyetlen mondatot tudok: „Szeretek magyarul beszélni, de én nem tudok sokat” s ez, azt hiszem, tökéletesen jellemzi a helyzetet…
Büszke arra, hogy tíz évvel ezelőtti álma is valóra vált, végre magyarul is megjelent az apjáról és gyerekkoráról írt, „A Marslakó lánya” című könyve.
Marslakóknak hívták a Magyarországról emigrált zsidó származású tudósokat. Ők voltak John von Neumann baráti körének tagjai…Szilárd Leó, Teller Ede, Kármán Tódor, Wigner Jenő.
– Ön pedig egy igazi feministához illő karriert futott be. Azt tartják Marina von Neumann Whitmanről, hogy az amerikai autóipar első és igazán nagy tekintélyű női igazgatója volt. Alelnök volt a General Motorsnál, illetve sok egyéb terület igazgatói posztját is betöltötte.
– Abban az időben az ilyen poszt tényleg nagy szám volt. És persze rettenetesen elfoglalt voltam. Remélem is, hogy bizonyos mértékben én teremtettem meg az alapokat ahhoz, hogy a nők is bekerülhessenek az autóiparba. Ma már sok női felsővezető dolgozik ezen a területen is.
– Tudtommal dolgozott a Fehér Házban is, elnöki tanácsadói munkakörben…
– Nixon elnök gazdasági tanácsadó csapatának a tagja voltam. Hogy mit értem el nála? Nézze, azt nem én egyedül értem el, amit elértem. Briliáns elme volt, mindaddig, amíg egyéb, ismert politikai botrányok be nem árnyékolták elnöki tevékenységét.
– Amit ön is nagyon komolyan vett és fel is mondott Nixonnak.
– Igen, elmondtam, de igyekeztem a legnagyobb felhajtás nélkül megtenni, nehogy az újságok címlapjára kerüljek és ott engem idézzenek. Szép csendben leléptem. (A jobb oldali kép forrása: Fehér Ház, archívum.)
És aztán jött a Művészetek és Tudományok akadémiai tagsága, meg számos igazgatósági, illetve felügyelő bizottsági tagság Amerika igazán nagy és sikeres vállalatainál.
Amikor arról kérdem, hogy apja ismertsége teher volt-e a számára, hogyan tudott megfelelni az elvárásoknak, így válaszolt:
– Karrieremet bizonyos fokig ettől függetlenül fel tudtam építeni. Először is nem igazán Neumann lányaként éltem meg a hétköznapjaimat, sokkal inkább férjem, az egyetemi tanár Robert Freeman Whitman feleségeként. Én a magam útját jártam, nem apám nyomdokában – mondta befejezésül Neumann János magyar matematikus, a digitális számítógép elvi alapjai kidolgozójának a lánya, Marina von Neumann Whitman.