Nők – Karinthy Ferenc-ősbemutató a Karinthy Színházban

Karinthy Ferenc (1921–92) Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg írói élményvilágában fontos helyet foglal el Budapest ostroma 1944–45 fordulóján, amit abban a belvárosi sarokházban élt át, ahol ma a Kamra Színház található. Ennek szépprózában és színdarabban egyaránt megvannak a bizonyítékai. Amikor 1972-ben megjelenhetett az Aranyidő című kisregény, az író már túl van olyan fontos háborús művein, mint a Budapesti tavasz (1953) és a Gellérthegyi álmok (1970). Talán a témája, vagy a feldolgozás módja – a zsidó- és holokausztkérdés – nem tetszett az akkori rezsimnek, amely miatt maga az alapmű sem jelenhetett meg sokáig, pedig az író Nők címmel szövegkönyvet is készített belőle a reá jellemző groteszk elemeket is alkalmazó realista stílusában. Tehát színdarabként is elképzelte, ami azonban nem jött létre. Fábry Zoltán szerette volna megfilmesíteni, de aztán a téma csak tévéjáték (1987, Katkics Ilona) és rádiójáték formában nyert új életet, mígnem most Karinthy Márton – Deres Péter dramaturggal közösen – megvalósíthatta édesapja álmát. Így a Nők egyszerre átdolgozás és Karinthy Ferenc színpadi ősbemutatója is egyben.

Élet a pincében.

A darab férfi főhőse egy zsidó menekült, bizonyos Beregi Józsi (Dányi Krisztián), aki 1944 karácsonya előtt állít be régi ismerőse, Nelli (Murányi Tünde) lakásába. Nelli, aki abból tartja fenn magát, amit alkalmi férfi vendégeitől kap, szerelmes a jóképű fiatalemberbe, így első szóra befogadja a nyilvánvalóan hamis papírokkal bujkáló Józsit. Csakhogy Budapestet egyre inkább körülzárják az orosz csapatok, a harcok és légitámadások is egyre közelednek, a bérház lakóinak és az ide bemenekülteknek tehát le kell vonulniuk a pincékbe, óvóhelyekre, miközben a nyilasok egyre vadabbul igyekeznek összeszedni a zsidókat és katonaszökevényeket. És egy ilyen bérházban mind anyagi helyzetüket, mind politikai nézeteiket tekintve mindenféle emberek élnek egyre nagyobb összezártságban. Így kerülnek egy élettérbe a jómódú, cselédet is tartó Ferencziné (Bencze Ilona) és 17 éves lánya, Adri (Gáspár Kata), az öreg, nyugállományú alezredes (Cs.Németh Lajos) és felesége (Tímár Éva), az antiszemita Huszárné (Vertig Timea), a kis kalauznő (Balázs Andrea), a sorsjegybizományos (Kiss Gábor)és még mások, akik Gyulavári légóparancsnok (Tóth Zoltán) dirigálásai közepette igyekeznek berendezkedni pincécskéikben a kényszerű együttlétre. Ittlétüket a bombázások és belövések mellett a vízhiány és a razziázó nyilasok, köztük az egyenruhás Mikuczné (Kerekes Viktória) zaklató és fosztogató tevékenysége is veszélyezteti. És ebben a közegben a csapodár természetű Józsi, mint holmi légó-selyemfiú elkezd nőtől nőig csapódni, részben, mert a vére hajtja, hogy a maga módján szépeket mondjon nekik – amit azok hallani szeretnének –, és az életben maradási esélyeit szerelmi szolgáltatásokkal is megnövelje. Még a halál árnyékában sem tud erről lemondani, és igaza van, mindent képes megúszni ezzel, még azt is, hogy Nelli ne dobja ki végérvényesen.

Anélkül, hogy többet árulnék el a darabból, mint amennyit ildomos, ebből is sejthető: anélkül, hogy vígjátékká válnék, a Nők korántsem nélkülözi a frivol humort és groteszkséget, tehát a tragikusan reális világban is megtalálja a humorelemeket. Talán ez nem tetszett a pártállam ítészeinek, hogy a hősi pátosz helyett Karinthy Ciniből kibújik az apja vére és kineveti a halálos veszedelmet. Nincs ugyanis egyetlen eleme sem a darabnak, ami ne történhetett volna meg, sőt talán meg is történetek ilyesmik is, ha nem esik is róla szó. Egész egyszerűen ez egy jó darab, és minden ízében ide való, ebbe a színházba.

Karinthy Márton megint nagyon jól osztott szerepet, sokaknak adott lehetőséget jó színpadi pillanatok létrehozására anélkül, hogy bármi naturalista, ízlésromboló vagy egyéb, oda nem illő módon megjelenjék.Dányi Krisztiánkellően jóképű ahhoz, hogy elhiggyük neki, a nők nehezen állnának ellent a csábításának, de mégsem annyira macsó szépfiú, hogy töménnyé váljék a szexepilje. Józsi valószínűleg a háborútól eltekintve is sikeres udvarló a maga köreiben, de a sajátos helyzet azt hozza, hogy ezt a kisstílű úriembert a ranglétrán felette állók is elfogadják, védelmükbe vegyék. Neki ez a pincelét a veszélyei ellenére is aranyidő. Dányi képes a szerepben rejlő kaméleonságot is felmutatni, miközben nem válik romlottá, csak a helyzetek finom kihasználójává. Ezért sem kelt a nőkben igazi negatív indulatokat, kivéve Nelli féltékenységeit.

Murányi Tünde és Dányíi Krisztián.Hogy Nelli valójában prostituált-e, vagy ő is csak az életben maradásért teszi, amit tesz, az nem tudható, mindenesetre Józsiban több a strici, mint benne a prosti. Murányi Tünde nagyon szerethető, a párjáért mindent feláldozó és érte kiálló emberkének ábrázolja Nellit. Egyszerű, iskolázatlan lélek, de nagyon szeretne ő is tartozni valakihez, van benne büszkeség, tartás és nem szereti, ha mások elveszik, ami az övé.

Bencze Ilona úriasszonya sokáig tartja kifelé a látszatot, mígnem rá nem ébred, hogy hiába van férje, az csak társasági értelemben állapot, de mint nővel, vele sem törődik senki. Szeretetre és szerelemre vágyik, amit a házasságában valószínűleg sosem kapott meg. Amikor Józsival eljön a lehetőség, pici boldogságkeresés, pici bosszú munkál benne, míg le nem veti minden szemérmét és Józsi szeretője nem lesz. Bencze Ilona kiváló karakterábrázolással jellemzi Ferencziné női átalakulását egész odáig, amikor már azzal sem törődik, hogy mások mit szólnak hozzá. Kiváló az a szerepépítés is, amivel Gáspár Kata a serdülő lányt megformálja. Adri először csak egy szófogadó, de robbanni kész bakfis, aki megérzi Józsiban a férfit. Más, mint az eddigi fiúbarátok, rajta már ki tudja mutatni ébredező nőiességét. Ahogy Józsi nem épp tisztességesen anyáról a lányára lavíroz át, őt csak bátorítja, de amikor már nem tud parancsolni vágyainak, őszintén és szerelmesen adja magát a férfinak. Romlatlan és naiv hittel nem tudja, hogy ő sem a végállomás, csak egy epizód az életében, ha már az alkalom így hozta. 

Egész más karakter Mikuczné, akire mindenki, mint „hóhérra” tekint, csak Józsi nem. Nem tudni, hogy ezt a nőt mi vitte a nyilasok közé, talán ő is így próbálta meg biztosítani a maga jövőjét, ha már a férje jellemtelenül kihasználta. Ez a nő sokáig az elpusztítandó zsidót látja Józsiban, aki viszont bebizonyítja neki, hogy őrá is lehet nőként tekinteni. Az idegein már egyre kevésbé tud uralkodni, mégis ideig-óráig megkapja azt, amiben hiányt szenved, és ami bizonyára közrejátszott abban, hogy ilyenné lett. Harácsoló fosztogató, de amit szerzett, nem sajnálja a szeretőjétől, és már értelmét sem látja annak, hogy a Dunába lője, miközben másokkal még mindig megteszi. Szökése dramaturgiailag egy picit gyors, de végtére ő is az életét menti.Kerekes Viktórianemcsak a szörnyet, hanem az „elrontott” nőt is elénk állítja a maga saját tragédiájában. 

Bencze Ilona és Gáspár Kata.Karinthy figurái mind jól jellemzettek. Vertig Tímea azt a Huszárnét mutatja be, aki a nyilas rendszernek egyértelmű támogatója, besúgója, ráadásul hasznot akar húzni a mások feladásából. Kisszerű jellemtelenségében is félelmetes és hiteles. Más ő, mint a propagandáknak bedőlő sorsjegybizományos, akit Kiss Gábor nevetségessé tud formálni a vak fanatizmusával. Nagyon érdekes karakter a Cs. Németh Lajos által eljátszott alezredes. Ő aza magyarkatonatiszt, akinek a hűsége már nem terjed ki a Szálasi-kormányra, aki jól látja, hogy a front közeledik, és a háborút elveszítjük. Jót szórakozik azon, hogy Ferenczit felszarvazza a felesége, elvégre megérdemli, és nem azonosul a nyilasokkal. Az alezredesné kicsiny szerepéből is emlékezeteset formál Tímár Éva, mint békebeli pletykafészek, akivel újra történik valami, mikor megérkezik számára a téma. A vallásba menekülő magányos kalauznő szerepe Balázs Andreának jutott, ebből sokat kihozni nem lehet. Ugyancsak jó epizódfigura a légóparancsnoké, aki aszerint forgatja a köpenyét, hogy honnan fúj a szél.A TóthZoltán játszotta Gyulavári utálja ezt a szerepet, de szeret fontosnak látszani, hát gyáva és sunyi módon, de teszi, amit tennie kell. Ezekben az emberekben mind megvan a tragikus és komikus vonás is, Karinthy pedig nagyon ért hozzá, hogy hiteles helyzetekben hitelesen működjenek. Inoka Péter, Földvári Péter, Rábavölgyi Tamás és a Nemes NagyÁgnes MűvészetiSzakközépiskola növendékei is jól megtalálják helyüket az előadásban, amely néhány pillanattól eltekintve jól pörgött a bemutatón.

Mindig megcsodálom, hogy a Karinthy Színház falatnyi színpadát hogyan tudják így bedíszletezni a tervezők! Juhász Kata nagyszerű munkával egész nagyszínpadi apparátust mozgat udvarral, lépcsővel, lakásokkal és pinceodúkkal, mindez egy rafináltan felépített, kis forgószínpadon, a nézőteret is felhasználva, ahol nem egyszer több mint tíz ember van jelen egyidejűleg. A szükség találékonnyá tesz, ez az előadás is azt bizonyítja: nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

A Budapesti tavasz című film zárójelenetében: Gábor Miklós és Ruttkay Éva.Nyitrai László zenéje nagyon jó hangulati felvezető és aláfestő eleme az előadásnak. Az előadás létrehozóinak még arra is volt ötlete, hogy a Budapesti tavasz emlékezetes „Megjelent a Szabadság!” újságos jelenetét hommage-jelleggel emlékezetünkbe idézze.

Karinthy Ferenc szerencsére még nem tekinthető elfelejtett írónak, de műsoros jelenlétea magyarszínpadokon hullámzó. Nagyon jó, hogy ez a darab ismét felhívta a figyelmünket arra, hogy ezt a remek szerzőt műsorra kell tűzni, élővé kell tenni, olvasni, játszani, ha kell, dramatizálni kell, mert vannak még benne ki nem aknázott lehetőségek. A Karinthy Színház ismét megjutalmazta a nézőket egy kitűnő előadással, éljünk hát vele minél többen!

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.