Nyitnak a bárok, hotelek, múzeumok

(Alicantei tudósítás) Újra lehet találkozni a családtagokkal, barátokkal, a bárok, éttermek kinyithatják a teraszaikat, el lehet látogatni múzeumokba és a könyvtárakba – egyebek között ilyen lazítások lépnek életbe hétfőtől azokban a provinciákban és régiókban, amelyeket átengedett a kormány az 1-es fázisba. Több önálló közösség reklamál a döntés miatt: vannak, akik jogtalannak érzik, hogy a nulladik szakaszban kell vesztegelniük, mások, például Murcia pedig a könnyítések helyett inkább korlátozná még a szabad mozgást. (Kép: iNews )

Fél Spanyolország átléphet hétfőn a 0-ásból az 1-es karanténfeloldási szakaszba – így határozott pénteken a kormány. Szinte teljes Észak-Spanyolország, valamint az egész Murcia közösség csökkentheti a szigort, miközben Madrid, Andalúzia és Valencia reklamál. A főváros és tartománya felháborodott a döntésen, és már hétfőn be akarja adni az újabb kérvényt annak ellenére, hogy mindvégig ők voltak a járvány gócpontja. Andalúzia és Valencia értetlenül áll a korlátozások előtt: előbbi közösségnek két tartománya, Málaga és Granada kimaradt a könnyítésekből, pedig szerintük ez indokolatlan, ezért kérik a kormánytól a mielőbbi átengedésüket az 1-es fázisba. Valencia is reklamál, mert egyik provinciáját sem szabadíthatja fel május 11-én. Mindössze néhány egészségügyi terület élhet az engedményekkel.

Fotó: La Sexta

Murcia teljes egészében felszabadult, ám a közösség vezetője Fernando Lopez Miras a baszk Iñigo Urkulluval együtt azt kéri az ország vezetésétől, hogy korlátozza jobban a lakók mozgását, például ne engedélyezze a kulturális események megtartását, helyette legyenek inkább olyan ésszerű könnyítések, amelyek a gazdaság fellendülését célozzák, szemben az emberek szórakozásával, szabad mozgásával. Továbbá az autonóm közösségeknek szánt támogatások igazságos elosztását is szorgalmazzák.

Fotó: Twitter

Azok a régiók és tartományok, amelyek átmentek a kormány szűrőjén, hétfőtől komoly engedményeket adhatnak a lakóiknak.

  1. A bárok és éttermek kinyithatják a teraszaikat és vendégeket ültethetnek az asztalaik feléhez. A vendéglátóhelyeknek mellőzniük kell az étlapok használatát és egy asztalhoz maximum 10 fős csoportot ültethetnek.
  2. Azért 10 személy, mert hétfőtől ennyien találkozhatnak majd a családból, baráti társaságokból az utcán, illetve odahaza, megtartva az 1–2 méteres távolságot.
  3. Provincián belül el lehet majd utazni a második rezidenciákra, nyaralókba és ott is lehet tölteni az éjszakát.
  4. Azok az emberek, akik egy háztartásban élnek, utazhatnak egy autóban, maszk nélkül, tehát megszűnik a családtagok utazására vonatkozó, “egy autóban egy ember szabály”, a szupermarketbe azonban továbbra is csak egy személy mehet be egy famíliából.
  5. Újra lehet majd szobákat foglalni a hotelekben, turisztikai szálláshelyeken, ahol az éttermi részen is lehet majd dolgozni, de kizárólag a náluk elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki. A medencéket, spa-részleget, játszószobákat és tereket, edzőtermeket, diszkókat továbbra is zárva kell tartaniuk.
  • Az 1-es fázisba átengedett régiók lakói hétfőtől elmehetnek a természetbe kirándulni családonként, baráti társaságonként legföljebb 10-en.
  • A hivatásos sportolók is elkezdhetik a munkát: megnyitják nekik a sportközpontokat, ahová csak egy edzővel léphetnek be, és előnyben kell részesíteni az egyéni edzéseket. A sportklubok egyszerre 10 sportolóval dolgozhatnak. A szabadtéri sportlétesítményeket pedig csak előzetes egyeztetés és időpont foglalása után lehet megnyitni.
  • Kinyitják kapuikat a kulturális rendezvényeket, előadásokat tartó helyek is, de zárt térben csak 30 ember gyűlhet össze a programokon, szabadtéren pedig legfeljebb 200. Nem lehet majd prospektusokat, szórólapokat osztogatni és a ruhatárat sem működtethetik.
  • A múzeumok is kinyithatnak, de csak kapacitásuk harmadát használhatják. Az érintőképernyős készülékeket és audio guide-okat tilos üzemeltetniük, továbbá a csomagmegőrzési szolgáltatás is várat még magára.
  • A könyvtárakban újra lehet majd olvasni és kölcsönözni, de a számítógépek még nem lesznek elérhetők.
  • A filmforgatási munkákat is lehet folytatni május 11-től, de csak előre meghatározott higiéniai előírások megtartásával.
  • Kinyitják az oktatási és egyetemi központokat is, de kizárólag fertőtlenítési munkák elvégzése céljából. Az egyetemi kutatók bemehetnek a laborjaikba, ha saját kutatást végeznek. A papíralapú munkát azonban mellőzniük kell.
  • Hétfőtől minden, legfeljebb 400 négyzetméteres, kereskedelmi tevékenységet végző üzlethelyiség kezdheti újra a munkát, kivéve azok, akiknek a boltja bevásárló-központban található. Minden tulajdonos boltja a befogadóképességének 30 százalékát használhatja, a vásárlók között 2 méteres távolságot kell fenntartani. Ha ez nem kivitelezhető, akkor egyszerre csak egy vevő mehet be az üzletbe. A 65 évesnél idősebb klienseket előnyben kell részesíteniük.
  • Kinyithatnak az autókereskedések és a műszaki állomások, valamint a kertészetek is.
  • Újra fel lehet állítani a standokat a szabadtéri piacokon. Működtetésükről és a szabályok megtartásáról az önkormányzatok önállóan határozhatnak.
  • Meg lehet majd tartani a virrasztásokat, de zárt térben maximum 10-en, szabad levegőn 15-en gyűlhetnek össze.
  • A temetési szertartásokon szintén legfeljebb 15 ember vehet részt hétfőtől.
  • Kinyithatják az istentiszteletek megtartására szolgáló helyeket is, de csak a befogadóképességük harmadát használhatják.

A spanyol kormány a következő napokban határoz a repülőjáratok újraindításáról. Bár a járvány miatt nem tiltották meg a schengeni övezetből Spanyolországba a berepülést, az utazások száma megcsappant az utazókedv csökkenése miatt. A kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogyan és milyen feltételek, ellenőrzések mellett tudná újraindítani a légi forgalmat. A cél az utazók egészségének védelme a repülőgépek kabinjaiban és a repülőtereken egyaránt.

Fotó: Vox

Spanyolország megvizsgálja a többi ország, köztük a németek és franciák lépéseit ezen a területen és ezután határoz majd a saját biztonsági intézkedéseiről. A Lufthansa tegnap bejelentette, hogy június 1-jén újraindítaná járatait Mallorcára, de ezt nem a sziget vezetése, hanem a kormány hagyhatja csak jóvá.

Az elmúlt 24 órában 621 új fertőzöttet regisztráltak Spanyolországban és 143-an vesztették életüket a koronavírus miatt, ami március óta a legalacsonyabb szám a mediterrán országban.