Hős vagy furfangos hadvezér, a férji hűség megtestesítője vagy szoknyabolond, mindent ismerni vágyó ember vagy kalandor – talán mindez együtt. Odüsszeusz, Trója legyőzőinek egyike, aki az istenek akaratából tíz évig bolyong a tengeren, aki haza vágyik, aztán mégis marad, mert veszélyességében is oly izgató a szigetek világa, csábosak, ragaszkodók, kegyetlenek a nők, bódító a szirénhang… A Katona József Színház Závada Péter és Szabó-Székely Ármin átiratában, a rendező Székely Kriszta víziója szerint, Nagy Ervinnel a főszerepben mutatta be az Ithakát. (Gergely Beatrix felvételei)
Homérosz Odüsszeiájának színpadra álmodott, vizualitásában és gondolkodásában egyaránt varázslatos változata az Ithaka. Csillogó kék a világ, akárcsak az esti égbolt és a tenger. Balázs Juli díszletében, Bányai Tamás fényei és Varga Vince mozgóképei közt Pattantyús Dóra jelmezeiben a kék árnyalatait viselik a nők is, akik a „héroszok hérosza”, Odüsszeusz körül keringenek. Óvják és imádják, vagy éppen gyűlölik, vágyakoznak utána és magukhoz kötik, maguknál tartanák. Itt vannak mind, történeteikkel, ahogy azt Homérosz leírta eposzfolyamában, és ahogy jambusokkal itt-ott tűzdelt szabadverseléssel, a hősköltemény asszociációival felidézik a szerzők. Benépesítik a színt a kortárs szemmel nézett és láttatott mitológiai alakok. Megjelenik a hűségesen várakozó hitves, Pénelopé, dalol a Szirén, itt van Kirké, a varázslónő, aki disznóvá változtatta a hős társait. Atlasz leánya, Kalüpszó, a nimfa, hogy hét évig magához láncolja a férfit s még halhatatlanságot is ígérjen a halandónak, ha mellette marad. A bájos, szerelmes, csalódott Nauszikaá, hogy áhítattal hallgassa a férfi históriáját. Persze nem maradhat ki ebből a vízióból sem a találkozás az Alvilágban az anyával, Antikleiával, sem a küzdelem az egyszemű óriással, a Küklopsszal. Odüsszeuszt végigkíséri útján, játékos-komolyan kalauzolja, vezeti és segíti, új kalandokra viszi örök mentora, a lazán androgün árnyalatban tetszelgő Pallasz Athéné.
A szövegkönyvíró Závada Péter és Szabó-Székely Ármin meg a rendező Székely Kriszta hármasa szabadon és könnyedén kezeli a régi históriát, bohókás játékossággal, néhol komolyra fordítva a szót, ha elrajzolva is, megőrzi az alakok kontúrjait, a kalandok fő elemeit. Ám gördülékeny asszociációval úgy használja őket, úgy építi fel rendszerét, hogy akár napjaink története is előbukkanhat belőle. A magát, útját, helyét kereső férfié, aki csábítások, veszélyes és izgalmas helyek, helyzetek és emberek között válogatva és lavírozva, nemes és nemtelen eszközök segítségével is igyekszik meglelni a maga világát. És a mikor megtalálta, vége a csillogásnak – a színpadi jelzés szerint leomlik a ragyogó kék függöny. Megérkezett. Tényleg ezt kereste? Ezért bolyongott, ezért gázolt át mindenen és mindenkin, ezért pusztított? Ezt akarta? A kérdés kérdés marad… Miként az is, a nők valóban ezért a férfiért tettek meg mindent, igazán őt akarták, ő lenne a férfiideál, ő teljesítené be vágyukat?
Székely Kriszta sodró, lendületes, groteszk fintorokkal tűzdelt színpadi víziója minden lehetőséget megad színészeinek, akik Hód Adrienn ógörög szobrokról, rajzolatokról ismert mozdulatokat is felidéző, de humort sem nélkülöző koreográfiájának segítségével különleges színpadi mozgáskultúráról és technikáról is tanúbizonyságot tehetnek. Mészáros Blanka remekel Pallasz Athéneként. Nemcsak narrátora az előadásnak, de sejtetni engedi, neki magának sem mindegy, merre tart hőse. Rezes Judit férjét váró, némileg idézőjelbe tett Pénelopéja kétségeit alig titkolja. Bodnár Erika Antikleia, az anya alakjában meg tudja mutatni a szeretet, a féltést és az elengedést. Az előadást a nagyon pontosan megrajzolt karakterek teljesítik ki: Kalüpszó szerepében Fullajtár Andrea, Kirké megformálója Ónodi Eszter, Szirénként Jordán Adél, Nauszikaá alakjában Rujder Vivien, Küklopszként Kiss Eszter.
Nagy Ervin néhol harci pózban tetszelgő, detronizált héroszt formáz biztos érzékkel. Hőst játszik, aki hősködik s megesik, nemcsak fitogtatja erejét, de használja is. Aztán előfordul, hogy maga sem érti, miért. Ízig-vérig kortársunk, aki a csábítások, a lehetőségek közt imbolyog, nem leli helyét, nem találja magát, de talán nem is akarja.