(Magyar Ádám) Több mint két hónapnyi karantén után hétfőn újraindul az élet Olaszországban. A kereskedelmi egységek, a vendéglátóhelyek, a szállodák, a piacok, a játszóterek, a strandok, a múzeumok és a templomok is megnyílnak. A kormányfő szerint az ország társadalma és gazdasága nem várhat tovább.
„Kockázatos a dolog, de ezt el kell fogadnunk, különben soha nem fogunk újranyitni, várhatunk a védőoltás kifejlesztéséig és legyártásáig. Ezt nem engedhetjük meg magunknak” – nyilatkozta Giuseppe Conte, majd hozzátette: a járványgörbét sikerült laposítani, a kórházak intenzív osztályain növelték az ágyszámot, és működőképes egészségügyi ellenőrzési rendszert léptettek életbe. Mindez lehetővé teszi az újraindulást, de folyamatosan figyelni fogják a helyzet alakulását, és szükség esetén a korlátozások azonnali visszaállítását rendelik el.
Az utazás egyelőre még csak a tartományokon belül engedélyezett, de a tervek szerint június 3-ától külföldi turisták is érkezhetnek az országba, karanténkötelezettség nélkül. Conte elmondta: erre a az idegenforgalom talpra állítása miatt van szükség.
A francia belügyminiszter nem örül az olasz nyitásnak:„Alapvető fontosságú, hogy összehangoljuk a döntéseket európai szinten, különösen a Schengeni-övezetben. Ma ez még nem valósul meg. Spanyolország, majd Olaszország egyoldalú döntése nem könnyíti meg az együttműködést” – mondta Cristophe Castaner.
Az olaszok közül sokan úgy érzik, hogy az Európai Unió cserben hagyta őket a járvány kezdetén. Egy áprilisi felmérés alapján a kilépést támogatók aránya 26-ról 42 százalékra emelkedett.