Orbán ellenségként beszélt Brüsszelről

(Pálfi Rita) Az utóbbi napokban számos vezető európai politikus, köztük az Európai Bizottság elnöke és a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak az elnöke is aggodalmát fejezte ki a hétfőn a magyar parlamentben elfogadott felhatalmazási törvény miatt. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezekre a kritikákra reagált pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő ellenségnek minősítve azokat, akik bírálatot fogalmaztak meg. (Kép: MTI Foto/Máthé Zoltán)

Brüsszel „velünk foglalkozik, pedig a vírussal kellene” – mondta a magyar miniszterelnök egy, az EU-s intézményektől érkező kritikákról szóló kérdésre.

„Brüsszelben ülnek valami buborékban, és osztják az észt, ahelyett, hogy mentenék az életet ” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „ne hagyjuk magunkat provokálni”.

Tényszerűen hamis állítások azok, amikkel operálnak az ellenfeleink, ebben az esetben nyugodtam mondhatom, hogy az ellenségeink – mondta Orbán.

Teljesen nyilvánvaló, hogy itt egy politikai támadásról van szó. És az az igazság, hogy ez egy hálózat. Nem akarom ezt a mantrát ismét elmondani, de vannak Magyarországnak ellenfelei, vannak, akik fenik a fogukat erre az országra, szeretnék kifosztani, megszerezni ennek az országnak az erőforrásait. (Orbán Viktor)

Orbán szerint Soros György emberei vannak Brüsszelben azokon a posztokon, ahonnan most a kritikák jönnek.

Az utóbbi napokban többek közt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kritizálta a magyarországi felhatalmazási törvényt, 13 tagállam kormánya pedig az aggodalmát fejezte ki egy nyilatkozatban. Ez utóbbihoz csatlakozott a magyar kormány is. Péntek reggel pedig Dunja Mijatovic, emberi jogi biztos adott ki közleményt a magyar törvénnyel kapcsolatos aggodalmaival.

Orbán szerint az EU-s pénzekről szóló ellenzéki állítások tényszerűen nem igazak, „ingyen pénz sosincs, pénzt lehet osztogatni, de minden pénzt előbb vagy utóbb meg kell termelni”.

A kormányfő az interjúban kiemelte, hogy Magyarország eddig a Türk Tanácstól és Kínától kapott gyakorlati segítséget a védekezéshez.

Európai Bizottság: Magyarország 5600 millió eurót mozgósíthat az egészségügyre, a kis és középvállalkozásokra és a többire

Orbán Viktor miniszterelnök múlt péntek reggeli rádiós interjújában azt mondta: ha az Európai Unió segíteni nem tud, legalább ne hátráltassa Magyarországot a védekezésben. Az Európai Bizottság szóvivői szolgálata szerint „Magyarország 5,6 milliárd eurót mozgósíthat az egészségügyre, a kis és középvállalkozásokra és a többire”.

„A makrogazdasági keretszabályok rugalmassá tétele lehetővé teszi azt, hogy a magyar hatóságok a szerintük legmegfelelőbb lépéseket hozzák meg” – közölte Eric Mamer, a szóvivői szolgálat vezetője, aki azt is elmondta, hogy a Bizottság által kiadott iránymutatást „egyhangúlag üdvözölték a tagállamok, így Magyarország vezetői is”.

Új gazdasági csomag a jövő héten

Az idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak – jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök az interjúban az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani. A kormányfő azt is szorgalmazta: úgy küzdjünk meg a válsággal, hogy ne adjuk fel a céljainkat”.

„A nagy roham még előttünk áll”

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük – mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell.

A kormányfő hozzátette: 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak – , továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére.

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

500 ezer forint az egészségügyi dolgozóknak

„Harcolnunk kell minden egyes emberéletért” – jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal.

Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt – és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket is – tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szerdán dől el, hogy meghosszabbítják-e a kijárási korlátozásokat

Várhatóan szerdán hoznak döntést a múlt héten bevezetett kijárási korlátozások jövőjét illetően.

A kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem, közölte a kormányfő. „Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes” – fogalmazott.

A közelgő húsvétról azt mondta, hogy bár „vinné az embert a lába meg a szíve, de ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között. Hozzátette, a húsvét talán arra is alkalmas, hogy átgondoljuk, hogyan szervezzük meg az életet addig, amíg a koronavírus elleni vakcina megszületik.

Kedden mutatják be a gazdaságélénkítő tervet

A koronavírus miatti gazdasági válságról szólva Orbán Viktor közölte: hétfő délutánra készül el és kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb, négy fejezetből álló gazdaságélénkítési tervét, az első fejezet a munkahelyek megőrzéséről, a második pedig újak teremtéséről szól. Azt mondta, hogy „egy meggyőző, nagy erejű, a jövőre nézve reményt adó akciótervre van szükség”.