Az Atlantic, az Egyesült Államok egyik kiemelkedően rangos folyóirata – Franklin Foer tollából – hosszú cikket szentelt Orbán Viktor államának, Soros Györgynek, a nyílt társadalomnak. A cikk fordítását két részben közöljük.
Egy vigasztalanul szürke budapesti reggelen Michael Ignatieff felvitt a Közép-európai Egyetem főépületének tetejére. Az újonnan emelt épület csupa üveg, jól látható acél és gyalult fa. A tetőt bevetették fűvel és vaspadok vannak itt, mintha a New York City High Line egy részét Magyarországra szállították volna. „Alighanem ez a kedvenc helyem az egyetemen” – mondta Ignatieff. Baseball -apkát viselt a téli hidegben; magán felejtett olvasószemüvege az orra végén fityegett. Alattunk a széles Duna és a város valamikori birodalmi múltjának épületei.
Ignatieff, tipikus értelmiségi, aki egyszer sikertelenül próbált Kanada miniszterelnöke lenni, karrierje nagy részét az emberi jogok és a nacionalizmus iránti ellenállhatatlan vágyódás tanulmányozásával töltötte. Mégis, amikor 2016-ban a CEU rektora lett, nem gondolta, hogy ez a munka a liberalizmusért való küzdelem frontvonalába repíti. Azt hitte, hogy ez inkább kellemes hazatérés lesz. Feleségének, Zsuzsannának szülőföldje Magyarország; s az asszony családjának rendszeres látogatásai során megismerte az országot. „Elértem egy bizonyos kort – mondta. – Azt hittem, ez pompás módja lesz annak, hogy a csúcson fejezzem be.”
A közeli kormányzati épületekre mutatott. Az egyikben Orbán Viktor miniszterelnök önkényuralmának kormánya, nem sokkal egy évvel Ignatieff érkezése után, elkészítette a CEU (Közép-európai Egyetem) kilakoltatásának tervét Magyarországról. Az egyetemet széles körben az ország legrangosabb posztgraduális iskolájának tekintik – itt képeztek elnököket, diplomatákat, sőt, még Orbán belső körének tagjait is. Ez a belső kör azonban az intézmény ellen fordult, és most az ország határain túl próbálja üldözni az iskolát. Ignatieff – miközben ezt magyarázta – megrázta a fejét. „Nem kellett volna, hogy így történjék” – jegyezte meg.
Valamikor Magyarországon működtek a posztkommunista Európa legjobb egyetemei. De Orbán kormánya szisztematikusan megsemmisítette őket. A kormány funkcionáriusai ellepték az állami egyetemeket, és szigorú ellenőrzést vezettek be. A kutatás finanszírozását valamikor egy független tudományos testület döntötte el, ma elsősorban Orbán lojális embere bocsátja a pénzt a kutatók rendelkezésre. Amikor Budapestre érkeztem, egy kormányhoz közeli weboldal éppen felszólította a hallgatókat, hogy tegyék nyilvánossá azoknak a professzoroknak a nevét, akik „megkérdőjelezhetetlenül baloldali politikai véleményt képviselnek”. Egy rezsimbarát hetilap „ellenséglistát” tett közzé, amelyben tucatnyi akadémikus, ahogy írják „zsoldos”, nevét tüntette fel, akik állítólag idegen érdekek képviselőjeként dolgoznak.
Mint Sztálin vagy Pol Pot, Orbán is az értelmiség engedelmessé tételéről, ennek megfelelő oktatásról és egy sokkal engedékenyebb nemzet kialakításáról álmodozik. De ő korszerű autokrata; megérti, hogy nincs szükség bunkóra, se éjszakai csengőfrászra. A civil társadalommal szembeni támadása jogi lepel alatt történik, s így ássa alá azokat az intézményeket, amelyek kihívást jelentenek tekintély uralmára.
A CEU magánegyetem, amelyet mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon akkreditáltak, és ezért különleges kihívást jelentett a rendszer számára. Az iskolát Soros György, egy budapesti születésű pénzügyi szakember alapította, akit Orbán csak úgy emleget, mint azt a gonoszt, aki beleártja magát a magyar ügyekbe. Soros úgy tervezte az iskolát, hogy a kommunizmus végnapjaiban technokraták egész nemzedékét képezze ki, akik majd új alkotmányt írnak, állami vállalatokat privatizálnak, és a posztszovjet világot a kozmopolita jövőbe vezetik. Közölte, hogy az egyetem „a nyitott társadalom prototípusa lesz”.
De a nyitott társadalom pontosan az, amelyet Orbán vissza akar szorítani; s ehelyett illiberális demokráciának nevezi – nem kis eufémizmussal –, az általa épített államot. A miniszterelnök és szövetségesei mindent megtettek azért, hogy kellemetlen legyen az élet a CEU számára. 2017 áprilisában, a magyar parlament törvénybe foglalta azokat a feltételeket, amelyek azzal fenyegettek, hogy illegálissá teszik az országban a CEU folyamatos jelenlétét. Ignatieff minden reménye szertefoszlott, hogy a nyugodt tudományos életre rendezkedjék itt be. Nyolcvanezer tüntető töltötte meg az utcákat.
A CEU eltávolítására tett erőfeszítések a világ minden táján aktivizálták a liberálisokat. Az akadémiai szabadság – mindannak lényege, amelyet a Nyugat képvisel – eltűnni látszik egy olyan országban, ahol az már szilárdnak bizonyult. Az egyetemek siettek kifejezni a szolidaritásukat; 17 Nobel-díjas írt levelet. Még az Egyesült Államok is, amelyet egy olyan elnök vezet, aki nem rajong George Sorosért, felajánlotta, hogy segít az egyetemen.
Tehát az elmúlt két év nagy részében a CEU olyan civilizációs küzdelem barikádja lett, ahol a liberalizmus védekezett a jobboldali populizmus ellen. Az egyetem sorsa annak próbája volt, hogy van-e a liberalizmusnak kellő taktikai érzéke és érzelmi ereje ahhoz, hogy visszaszorítsa új ideológiai ellenségét.
Elbűvölő tény, hogy Soros György tanácsadói és barátai csupa excentrikus, nagydumás értelmiségi és elméleti szakember. Közöttük van egy Rév István nevű történész. Ő a főnöke a CEU levéltárának, amely a kommunizmus és az ellenállási mozgalom emlékeit, tárgyait őrzi. Rév rosszul megvilágított helyiségben, egy íróasztalnál, egy antik rádió mellett dolgozik. Amikor behívott az irodájába, azt mondta: „Én voltam az első egyetemi alkalmazott itt, és remélem, hogy nem én leszek az utolsó.”
Amikor Rév találkozott Sorossal, a nyolcvanas években, a férfi már fantasztikusan gazdag, de kevéssé ismert volt. Soros éppen elkezdte költeni vagyonát, és belevetette magát a jótékonysági munkába. „Amikor megérkezett Budapestre, egyedül jött, egy aktatáskával – emlékezett vissza Rév. – Hosszú utazás után azt mondta,hogy Nagyon értékes ügyeket találtam, amelyekre 10 millió dollárt is költhetek, és nagyon boldog vagyok.”
Kevés Soros korú zsidó tért volna vissza Budapestre ilyen jótékony szándékkal. Tizenhárom éves volt, amikor a nácik megszállták a várost. Soros elrejtőzött, és hamis papírokkal Kiss Sándor néven élt. A felszabadulás újabb borzalmakat hozott. Soros holttestek fölött lépkedett az utcán. Évekkel később tudta meg, hogy az orosz katonák megerőszakolták az anyját.
A háború traumáját lerázva,
Soros megpróbálta Londonban újrakezdeni életét. Pincérként és vasúti
rakodóként dolgozott, majd végül beiratkozott a London School of Economics-ba.
Hamarosan olyan órákon ült, amelyeket egy hozzá hasonlóan külföldi bevándorló
tartott: Karl Popper bécsi filozófus, aki intellektuális hősévé vált.
Popper „A nyílt
társadalom és ellenségei” címmel könyvet írt a hidegháború időszakának
liberalizmusáról. Azt írta: a nyitott társadalom a tolerancia és az
intellektuális szerénység etikáját követeli meg. Demokratikus vita útján egy
nemzet küzdeni képes a tudásért, ám végső igazságok nincsenek. A társadalom
csak az intellektuális kísérletezés útján haladhat előre, folyamatos kritikának
vetve alá az elképzeléseket, és, ha ellentmondásosak a bizonyítékok,
akkor elhagyhatja azokat.
Amikor Soros elgondolkodott azon, hogyan segítheti átalakítani szülőhazáját,
amely éppen kifelé haladt a kommunizmusból, Popper hangja még mindig a fülében
csengett. Magyarországot, mint az összes szovjet típusú társadalmat,
elkülönítették az ismeretek, a tudás szélesebb világától.
Soros az általa létrehozott
alapítvány révén megpróbálta orvosolni ezt. A haldokló rendszer utolsó
évtizedében több száz Xerox-gépet importált az országba, ahol mindaddig csak 12
ilyen létezett. A fénymásológépek forradalmasították a magyar
kommunikációt, lehetővé téve a szamizdatok gyorsabb, hatékonyabb terjesztését.
A berlini fal leomlása után Soros még szélesebb körben kezdte alkalmazni ezt a
modellt. Gazdaságosan, különösebb bürokratikus akadályok nélkül. Trencsényi
Balázs, a CEU történelem-professzora először diákként hallott Soros
alapítványáról. Előre megbeszélt időpont nélkül belépett az irodába, kitöltött
néhány űrlapot, és úgy távozott, hogy támogatást kapott egy filmvetítés-sorozat
finanszírozására. Tipikus élmény volt. „Az összes kulturális folyóiratot Soros
finanszírozta – mondta Trencsényi. –Baloldali, jobboldali. Nem számított. Soros
célja az volt, hogy olyan intézményeket hozzon létre, amelyek életképessé
teszik a nyitott társadalmat, hogy ne mi határozzuk meg, melyik oldal dominál
majd a vita során, amelyet ezek az intézmények előmozdítanak. (Folytatjuk.)
A cikk eredetije itt olvasható, tessék kattintani!