Az áprilisi vereség után a magyar ellenzéki szövetség széthullott, Orbán Viktor pedig szélsőjobboldali „völkisch” arcélét mutatja – írja magyarországi politikai helyzetismertetésében a berlini Tageszeitung, a taz. A német „völkisch” szó eredetileg azt jelentené, hogy „népi”, de annak nyomán, hogy a második világháború alatt a Németország körüli országokban élő „népi németek” jórésze lelkesen csatlakozott a Harmadik Birodalomhoz, a „völkisch” szó igencsak rosszul hangzik a mai német közéleti szóhasználatban.
A taz azt írja, hogy újabb választási győzelme óta a magyar miniszterelnök minden korábbinál magabiztosabb, Erdélytől Dallasig provokál az üzeneteivel, az amerikai republikánusok körében kultikus figurává emelkedett, az EU-ban pedig élvezettel játssza a rossz fiút.
A német lap megállapítja, hogy a magyar ellenzék szűk öt hónappal a választások után erőtlen, és híján van a terveknek. A fáradságosan összekovácsolt ellenzéki szövetség már a választást követő éjszakán szétesett, és Karácsony Gergely egy interjúban azt is megkérdőjelezte, hogy a választók helytelenül döntöttek, amikor nem segítették kormányra az ellenzéket.
A cikk kitér a bűnbakkeresésre, a Jobbik gyenge szereplésére, és idézi Brenner Koloman jobbikos képviselőt, aki szerint a választás estéjén kiderült, hogy a párt nélküli, konzervatív Márki-Zay Péter rossz választás volt miniszterelnök-jelöltnek. Brenner szerint most minden egyes ellenzéki pártnak időre van szüksége ahhoz, hogy újra felálljon. Márki-Zay új jobbközép párttal akar nekivágni a 2024-i európai parlamenti választásoknak, de hogy mikor lesz meg ez a párt, az „csak a csillagokban van megírva”. Hadházy Ákos független képviselő szerint ugyanakkor nem a parlamentben, hanem az utcán kell politizálni, de ezzel egyedül maradt.
A taz felhívja a figyelmet arra, hogy az európai parlamenti választások szabályai alapján az ellenzéki pártoknak lehetőségük van a külön-külön megmérettetésre, de az önkormányzati választásokra mégis szövetségre kellene lépniük egymással. A német újságíró megszólaltatja Szelényi Zsuzsa volt liberális politikust, aki szerint jobb lenne, ha nem létezne ilyen sok ellenzéki párt.
A taz besorolása szerint jelenleg két szociáldemokrata, két liberális, egy-egy zöld, alternatív, polgári jobboldali és szélsőjobboldali – parlamenti, illetve parlamenten kívüli – párt áhítozik az Orbán-ellenes szavazók kegyére. Hadházy új centrumpárt létrehozására gondol, „el nem használódott arcokkal”, szlovén mintára.
A külföldnek szóló német közszolgálati média, a Deutsche Welle angol nyelvű portálja Végh Zsuzsanna politológus, társadalomkutató cikkét közli arról, hogy Orbán Viktor oroszpárti politikája semmit sem ígér, viszont annak következtében sok a vesztenivaló. A vendégkommentár kiemeli, hogy a kormányfő jó viszonyt ápol Moszkvával, és gyakran szólal meg a Kreml nyelvén.
Felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán Tusnádfürdőn Oroszország érthető biztonsági aggodalmairól is beszélt. A magyar miniszterelnök azt mondja, Oroszországnak nem Ukrajnával, hanem az Egyesült Államokkal kellene tárgyalnia.
Végh Zsuzsanna megállapítja: Orbán, ha nem veszi is védelmébe az orosz agressziót, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja Ukrajna szuverén jogait, és ezzel az orosz érvelést karolja fel, szemben azokkal az értékekkel és nemzetközi kötelezettségekkel, amiken Magyarország szövetségi beágyazottsága is nyugszik.
Bár az oroszpárti irányvonalból fakadó kedvezmények erősen megkérdőjelezhetők, semmi sem mutat arra, hogy Magyarország közeledni kívánna a vele kapcsolatban egyre frusztráltabb nyugati szövetségesekhez – írja, és hozzáteszi: az uniós intézmények és az Egyesült Államok jogállamisággal kapcsolatos bírálatai nyomán már megszilárdult az a kép, hogy Magyarország az EU „problémás gyereke”, de most ezen túl, az oroszokra vonatkozó magyar álláspontnak áldozatul esik az eddigi legfontosabb szövetség is, mégpedig a lengyel Jog és Igazságosság párttal.
A két másik visegrádi partner, Szlovákia és Csehország már előbb elfordult Orbántól, és a háború csak tovább élezte az ellentéteket. A lengyel kormányzó párttal való viszony megfeneklése ráadásul aláássa Orbán azon ambícióját, hogy új jobboldali szövetséget hozzon létre az EU-ban.
Bár az EU-ból – és különösen a NATO-ból – való magyar kilépés nem szerepel a lehetőségek közt, Magyarország nyugati partnereinek felkészülten kell fogadniuk azt, hogy Orbán rendszeresen a Nyugat alkonyáról mereng, és gesztusokat tesz a Nyugat kihívóinak, elsősorban Oroszországnak, de Kínának is – írja Végh Zsuzsanna a Deutsche Welle által közölt cikkében.
Szerinte miközben Orbán növelni próbálja Magyarország manőverezési lehetőségeit, a valóságban ennek az ellenkezőjét műveli: Nyugaton aláásta az ország hiteles partnerként való megítélését, és azoknak a külső kihívóknak a hasznos gyalogjává fokozta le Magyarországot, akik a nyugati szövetség meggyengítésére törekednek.
Végül röviden megemlítem, hogy Manfred Weber bajor keresztényszociális politikus, az Európai Néppárt vezetője a Die Presse című osztrák lapnak adott nyilatkozatában csatlakozott azokhoz, akik szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt indokolt lenne leállítani az Európába irányuló orosz turizmust.
A nemzetközi sajtószemle alábbi részének forrása: www.muosz.hu
Die Presse Manfred Weber megerősítette, hogy változatlanul eltérő a Bizottság kezdeményezésének fogadtatása, hogy a tagállamok önkéntes alapon 15%-kal fogják vissza a gázfogyasztást. Magyarország pl. ellenzi, Spanyolország pártolja. Az Európai Néppárt elnöke, aki sokáig védelmezte a Fideszt, amely akkor még az EPP tagja volt, azért fordult végleg szembe Orbán Viktorral, mivel az megakadályozta, hogy a bajor politikus az EU végrehajtó testületének elnöke legyen.
Weber most azt mondta, hogy a kérdést az ősszel csúcsértekezleten kell tisztázni. Ő maga egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy Oroszország végleg elfordítsa a gázcsapot, hiszen Moszkva arra is képes volt, hogy megtámadja egyik szomszédját. Ellenlépésként a német vezető támogatja, hogy korlátozzák az orosz polgárok részére kiadható vízumok számát, ám ez nem vonatkozhat azokra, akik végleg távozni akarnak az országból, vagy menedékjogot kívánnak kérni. Az orosz társadalomnak is éreznie kell azonban, hogy nem elfogadható a rendszer, élén a diktátorral.
Ugyanakkor az interjúalany nem tartja komoly ellenérvnek, hogy ez a lépés csak Putyin kezére játszik, mert minden szankció előtt ugyanígy terítékre került, hogy az intézkedések nyugatellenes érzelmeket keltenek.
Bloomberg Hal Brands, a Johns Hopkins Egyetem professzora úgy értékeli, hogy az egykori Szovjetunió a mostani háborúval ér véget, mert főleg a nagy birodalmak haláltusája lassú és nem békés. A viszályt az orosz elnök idézte elő, aki a független Ukrajna felszámolásával akarta helyreállítani az orosz állam nagyságát, de ami lejátszódik, az összefügg azzal, hogy jó 30 éve felbomlott egy óriási hatalom. Ám sajnálatos módon az utórezgések sorában nem ez lesz az utolsó fegyveres viszály.
Az első világháború hozta el a véget az orosz, az osztrák-magyar, az ottomán és a német birodalom számára. A 2. világháború után Tokió, Róma és Berlin temethette el nagyhatalmi álmait. A gyarmatosítás alkonyával a brit, francia és portugál uralomnak áldozott le. A hidegháború lezárulta a Szovjetuniónak vetett véget.
A Balkánon és a Közel-Keleten tapasztalható feszültség az osztrák-magyar, illetve a török idők öröksége. A Szovjetunió helyén instabil államok jöttek létre, ez pedig előrevetítette a küzdelmet az egykori központ, Oroszország és az új egységek között, amelyek szabadulni igyekeztek Moszkva szorításából. Megindultak az ún. örökösödési háborúk, és az utórengések még napjainkban is megingatják a nemzetközi rendszert.
Ukrajnának jutott a legrosszabb, mert a harcok különösen hevesek és Putyin az egész országot le kívánja törölni a térképről. Ennek közvetlen oka, hogy az orosz rezsim totalitárius, ezért egyrészt különösen agresszív, másrészt külső ellenségre van szüksége. De a válság azzal is összefügg, hogy annak idején Kijev kinyilvánította függetlenségét és ezzel újabb szeget vert be a szovjet állam koporsójába.
Bárhogy is zárul a konfliktus, továbbra is forrnak a régi ellentétek az egész régióban. Különösen nagy az erőszak veszélye Közép-Ázsiában, de erősen számítani kell fegyveres küzdelemre Belaruszban is, ahol a tét az ország helye Oroszország és a Nyugat között.
The New York Times Paul Krugman valami furát érzékel a levegőben: úgy tűnik föl, hogy a jelenlegi washingtoni kormányzat ért ahhoz, amit csinál. Ez normális körülmények között egyáltalán nem volna meglepő, csak hát miután a republikánusok erősen jobbra fordultak, a szakértelem hirtelen sokként hat. Szokásos blogjában a Nobel-díjas közgazdász óv azonban attól, hogy bárki túllihegje a legújabb eredményt, az inflációellenes törvényt, mivel az csupán apró részsiker ahhoz képest, amekkora gondokkal kénytelen szembenézni az ország.
Mert a jogszabály minden mércével mérve korszerűnek számít ugyan, de teljesen mindennapinak tűnnék föl, ha nem radikalizálódott volna ennyire az ellenzék. Ám azóta szinte lehetetlen valós megoldást találni a problémákra. A szakértő úgy értékeli, hogy Joe Biden három fő belpolitikai céllal lépett a szorítóba: közülük már nagyjából kipipálhatja az infrastruktúra fejlesztését, és hogy keményen szembeszáll a klímaváltozással. A szociális háló kiterjesztése ügyében viszont még bőven van mit tennie.
Az áremelkedés megfékezésére hozott törvénnyel a hatalom végre lép korunk legnagyobb veszélyforrása ellen. Hozzáértők úgy látják: elvezet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Az előirányzott összeg azonban egyáltalán nem annyira horribilis. Csak éppen a faramuci belpolitikai viszonyok folytán döbbenetet kelt, hogy olyan erő irányítja az USA-t, amelyik ért ahhoz, amit csinál és politikáját a valóságra alapozza.
Frankfurter Allgemeine Zeitung Oroszországgal ellentétben Kína nem úgy viselkedik a nemzetközi porondon, mint elefánt a porcelánboltban: finom pengével hasítja ki a számára szükséges részeket, hosszú távú stratégia alapján körmönfont módszereket alkalmaz. Nem lehet nem meglátni Moszkva agresszivitását, uralmi törekvéseit és azt a szándékot, hogy saját modellt állítson a nyugati renddel szemben. Ehhez a katonaságot veti be, amivel szemben tehetetlenül áll a nyugati szövetség, mert azt hitte, hogy az már kikerült a hatalompolitikai eszköztárból.
Viszont ott van még Peking is, a másik kétes atomhatalom, amelyik szintén fütyül a demokráciára és a jogállamra. Csak éppen sokkal rafináltabban jár el, miközben jóval erősebb, mint az oroszok. Adott esetben kész alkalmazni az erőszakot, lásd Tajvant, de leginkább a gazdasági kapcsolatokra épít. Ráadásul ezen a területen nemigen akad riválisa, a globalizáció során mind a négy égtáj felé kiterjesztette csápjait.
Európa középtávon meg tud lenni a Kreml nélkül, ám Kína nélkül semmiképpen sem. A Középső Birodalomban irányított piacgazdaság járja, amiben kibontakozhatnak a magáncégek, már ha nem keresztezik a párt útját és követik annak fejlesztési útmutatásait.
Az új Selyemút mellett Hszi Csin-ping elnök meghirdette a „Made in China 2025”-öt, amivel Peking részben önellátásra szándékozik berendezkedni, részben pedig meg akarja szerezni a technológiai fölényt. De mindkettő célja az, hogy az ország 2049-re a lehető legnagyobb befolyást érje el a világban.
Az ország a világkereskedelem révén nyersanyaghoz kíván jutni, igyekszik lekötni felesleges termelési kapacitásait, de egyúttal nem feledkezik meg geopolitikai, illetve biztonsági céljairól sem, hiszen azt tűzte ki feladatul magának, hogy a földkerekség vezető ereje legyen. Európában mindenképpen figyelemreméltó, hogy Magyar-, Görög- és Horvátország több fontos kérdésben is Peking oldalára állt a többi szövetségessel szemben.
Az EU csak nagy sokára ébredt rá a kínai felemelkedés veszélyére, de a keleti tömb összeomlása után egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy egy kommunista rendszerből komoly vetélytárs lehet. Peking ugyanakkor készséggel betöltötte a légüres teret, miután az Egyesült Államok Trump alatt hátat fordított a nemzetközi együttműködésnek. Csakhogy ennél falánkabb kecskére még nem bíztak káposztát.
És a Nyugat csak lassan találja meg az ellenszert. Ugyanakkor a háború miatt jelenleg háttérbe szorul a rendszerszintű verseny Pekinggel. De ha az Európai Unió hosszú távon le akar válni a kínai piacról – legfőbb kereskedelmi partneréről van szó -, akkor ahhoz egyidejűleg irányt kell váltania. Mert ha nem képes megváltoztatni egy rendszert, akkor jobb, ha kerüli azt.
Süddeutsche Zeitung Populista szellemiségű oktatásba vág bele Hollandiában az erősen szélsőjobbos Fórum a Demokráciáért elnevezésű euroszkeptikus, nacionalista párt. Vezetője, Thierry Baudet azért szánta rá magát egy magán általános iskola indítására szeptembertől, mert jobboldali, párhuzamos társadalmat kíván kialakítani.
18 gyerek már jelentkezett, ám idáig csupán egyetlen tanár akadt, viszont az épület már megvan. Két-három osztállyal kezdenének. A további cél másik öt elemi iskola, de azok már állami támogatással működnének. Az elképzelésnek alighanem még nagy visszhangja lesz, hiszen a diákokat a Fórum világképe, illetve értékei alapján oktatnák, de úgy is mondhatni, hogy annak megfelelően mossák át az agyukat.
Hogy ez mit jelent, az kiderül abból, hogy a pártvezér a 19. századot tekinti etalonnak, mert akkor még minden rendben volt: az európaiak egyértelműen különváltak az egyéb népségtől. A politikus újabban erősen radikalizálódott, sűrűn hangoztatja identitárius nézeteit. Putyint remek fickónak tartja, szerinte a klímaváltozás nem egyéb fake newsnál, a járvány elleni intézkedésekben pedig kísérletet lát a digitális önkényuralom bevezetésére.
Mind sűrűbben terjeszt antiszemita összeesküvés elméleteket is. Befolyása azonban ezzel együtt nő. Azokat gyűjti zászlaja alá, akik ellenzik a Covid-elleni oltást, gazdaként dühösek a kormányra és megcsömörlöttek az államtól.