Orbán megpróbálhatja megzsarolni az EU-t, de az adu az Európai Parlamentnél van

Ha sokat makacskodik, Magyarország nem csupán a támogatások egy részéről mondhat le, hanem a befektetőket is maga ellen fordítja. Orbán Viktor szellemi kútforrás volt a választások meghamisításáról készült brit könyvhöz. Az osztrák kancellárnak nagy tervei vannak, hogy hidat építsen a Kelet és Nyugat között, csak kérdés, mire jut, miközben a koalíciós partner FPÖ szépíteni próbál a róla alkotott képen.

The Wall Street Journal: Az Európai Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke lát esélyt arra, hogy az alkudozások miatt ne legyen semmi a Bizottság tervéből, mármint hogy a támogatások visszafogásával bírja jobb belátásra a renitens tagállamokat, ám szerinte ez esetben az EP képes volna kellő hatást kifejteni. Mégpedig oly módon, közölte Gräßle, hogy addig megállítja a költségvetés jóváhagyását, amíg nem jön létre az új szankciós mechanizmus. Magyarország és Lengyelország ugyanis berzenkedik és megtehetné, hogy addig nem járul hozzá a következő hosszú távú büdzséhez, amíg nem veszik le a napirendről a héten ismertetett brüsszeli tervet, amelynek lényege, hogy vagy együttműködsz és tisztességesen kormányzol, ami ez esetben a bíróságok függetlenségét jelenti, vagy kevesebb pénzt kapsz. A politikusnő azt tapasztalta magán közvélemény-kutatása közben, hogy a képviselők többsége nagyon is pártolná ezt a megoldást.

A magyar és a lengyel kormányt ez különösen érintené, hiszen már eddig is összecsapott az EU-val a szabad sajtó, illetve a civil szervezetek korlátozása miatt. Amihez járult még a vita a bevándorlás kapcsán. Kovács Zoltán gyorsan megkérdőjelezte a vázolt mechanizmus törvényességét.  Csakhogy Gräßle szerint a legutóbbi vizsgálatok azt állapították meg, hogy az unió a magyaroknál, szlovákoknál és románoknál nem kellő határozottsággal lépett fel a demokratikus visszalépés megakadályozására, a jó kormányzás azonban alapvető ezen országok fejlődése szempontjából. Hozzátette, hogy idáig a szervezet fogatlan oroszlán volt a küzdelemben, ez azonban megváltozna, ha elfogadják a javasolt rendszert. Ráadásul, ha 2020-ig nincs megállapodása költségvetésről, akkor a szegényebb régiók nem kaphatnak pénzt új programokra. Az ING Németország fő közgazdásza hozzátette, hogy a szubvenciók megvonása kihatna a növekedésre és az már a külföldi befektetők kedvét is lelohasztaná.     

The Sunday Times: A lap a zsarnokok kézikönyvének nevezi azt a most megjelent kötetet, amely szerint a világban jelenleg hat módszer létezik a választások manipulálására. A szerzők, két brit professzor, úgy látják igen alapos kutatásaik alapján, hogy a demokrácia már legalább 10 éve mindenütt visszaesőben van, gátlástalan és befolyásos emberek hatékonyan élnek vissza a választási folyamat minden elemével. Az autokraták többé nem félnek az urnákhoz szólítani az embereket, mert előre be tudják biztosítani az eredményt. A választás fontos biztonsági szelepként működhet, de nem határozza meg, hogy ki irányítsa az országot, ha a győztes-mindent-visz elv van érvényben.  Ennek érdekében átalakítják a szavazókörzetek határait, voksokat vesznek. Ezt ott lehetséges, ahol nem ellenőrzik szigorúan a kampányköltségeket. Azután ott az elnyomás, ami a fizikai megfélemlítéstől a bürokratikus intézkedésekig terjedhet.

Továbbá digitális eszközökkel befolyásolni lehet a vitát, de az eredményt is, utóbbi főleg  szovjet utódállamokra jellemző. Végül pedig meg lehet téveszteni, illetve vesztegetni a nemzetközi megfigyelőket.  Ezzel együtt a könyv azt állítja, hogy az önkényurakat le lehet győzni, főleg ha az ellenzék egyesül és a nemzetközi ellenőrök végzik a dolgukat. Csak éppen az emberek egyre kevésbé vágynak a demokratikus viszonyokra, miközben nagy civil kurázsi kellene a megfelelő választások kikövetelésére. Az olyan erős vezetők, mint Erdogan, Orbán és Putyin a jelek szerint még sok-sok évig hatalmon maradnak. Kitapasztalják, hogy melyik módszer működik. A demokraták viszont még csak nem is próbálkoznak.

Financial Times: Az osztrák kancellár arról álmodik, hogy hidat épít Európa két fele között, ám ez nem ígérkezik egyszerűnek. Kelet és Nyugat között az élezte ki a vitát, hogy mi tévők legyenek a menekültekkel. De egyre inkább úgy látszik, hogy átmegy a máltai javaslat, miszerint amelyik ország nem akar menedékkérőket átvenni, az kompenzálhatja ezt pl. úgy, hogy fokozottan támogatja a külső határ védelmét. De Kurz úgy tesz, mintha erről mit sem tudna, számára az a fontos, hogy országa erős szerephez jusson. Viszont az már egy számmal nagyobb feladat volna, amit szintén megcélzott a bécsi koalíció, hogy ti. nyugvó pontra jutassa a kapcsolatokat az EU és Oroszország között. Ez a program azonban már 1955, vagyis az orosz megszálló hatalom távozása óta napirenden van. Annak idején az osztrákok a szükségből kovácsoltak erényt, hogy megnyugtassák Moszkvát. És a hidegháború  idején valóban fontos közvetítőnek számítottak.

A jelek szerint a kormányfő most ezt a csillogást akarja visszahozni. A migránsok ügyében a terhek elosztása helyett arra kívánja helyezni a hangsúlyt, amikor a 2. félévben Ausztria lesz az EU soros elnöke, hogy a tömegek egyáltalán ne jöjjenek a földrészre. A kérelmeket adják be már Európán kívül, az ott létesítendő központokban. Az ötletet sokan támogatják, Keleten is. Ugyanakkor az oroszok ügyében Kurz érzékeli, hogy a Krím megszállása után megmerevedtek a frontok, ezért igyekszik minden párbeszéd-lehetőséget megragadni a Kremllel. Lehetőleg nem reflektorfényben. És itt tényleg sikerülhet egy mini hidat építenie. Putyin a maga részéről szereti Ausztriát.

Die Presse: A szélsőséges osztrák Szabadságpárt már egy ideje próbál új fazont adni pártjának, ám ez nem megy simán. 8 éve még az volt, hogy ellátogatott Jeruzsálemben a Yad Vashem emlékhelyre, de egy olyan kalappal a fején, amelyet annak a szélsőjobbos diákszervezetnek a tagjai hordanak, amelyhez Strache is tartozik. Azaz provokálta az osztrák zsidóságot, ugyanakkor üzent a saját híveinek. Az idén viszont már nyíltan az antiszemitizmus ellen foglalt állást, amikor felszólalt az ilyen diákszövetségek bálján. A váltást az magyarázza, hogy az FPÖ bekerült a kormányba és szeretne megszabadulni rossz hírnevétől, főleg külföldön. Csak éppen ez nem egyszerű, amikor pl. a frakcióvezető arról nyilatkozik, hogy Soros Györgynek szerepe lehet az illegális migráció gerjesztésében és a pártelnök igazat ad neki. Ily módon azonban kiteszi magát a vádaknak, hogy antiszemita összeesküvés elméleteket terjeszt.

Ez részben taktika, részben ügyetlenség. Ami Sorost illeti, az ellene irányuló kijelentés a bázis megnyugtatására szolgált, de a hasonszőrűek örülhettek Magyarországon is: az eredeti állítás ugyanis Orbán Viktortól származik. Ma egyébként Strache beszédet mond, amikor az államfő és a kancellár társaságában megkoszorúzza Bécs központjában a háború és a fasizmus ellen állított emlékművet. Utána Kurz tovább megy Mauthausenbe, hogy részt vegyen a láger felszabadulásának ünnepségein. Strachét azonban kifejezetten megkérték, hogy ne kísérje el.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.