(Munkatársunk összefoglalója) A hét végén nem érkeztek hírek Tbilisziből újabb tiltakozó akciókról a november 26-i parlamenti választások eredményeinek (egyelőre csak) vélt elcsalása miatt. Az előző napokban ugyanis a grúz fővárosban erőszakkal oszlattak fel egy nagy kormányellenes tüntetést. Kisebb EU-párti megmozdulások voltak máshol: Batumiban, Goriban (Sztálin szülővárosában), Kutaisziben és Zugdidiben is. (Grúz kollégája ünnepélyesen fogadta Orbánt Tbilisziben; előtérben, balra: Szijjártó Péter, Nagy Márton, Varga Mihály, Schmidt Mária.

A biztonsági erők csütörtökön és pénteken vízágyút és könnygázt vetettek be a grúz (georgiai) parlament előtt összegyűlt tömeg ellen, a rohamrendőrök több tüntetőt, köztük újságírókat is bántalmaztak. A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások során mindkét oldalon jó néhányan megsebesültek. A miniszterelnök szerint a két nap alatt legkevesebb 150 embert vettek őrizetbe, ötven rendőr sérült meg.

Georgiában szinte folyamatosak a demonstrációk azóta, hogy az országot immár 2012 óta kormányzó Georgiai Álom nyerte meg az októberi választást, sokak szerint csalással és orosz támogatással.

A hatóságok a legmagasabb szintre emelték a törvényhozás biztonsági készültségét, miután ezrek gyűltek össze az épületnél csütörtökön, hogy tiltakozzanak a régi-új miniszterelnök, Irakli Kobahidze döntése ellen, amelynek értelmében a kormányzat 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval, és támogatást sem fogad el Brüsszeltől.

Az erősen kormánykritikus Szalome Zurabisvili államfő csütörtökön maga is csatlakozott a tüntetőkhöz. A nemzethez intézett pénteki üzenetében az elnök asszony felszólította a rendőrséget, ne alkalmazzon erőt a tiltakozókkal szemben. „Ez minden nap kézenfekvő: senki sem akar oroszosított, az alkotmányától megfosztott, valamint illegitim kormány és parlament kezében lévő Georgiát” – hangoztatta Zurabisvili. Az államfő kifejezte szolidaritását a tiltakozókkal. „Ezekkel az emberekkel vagyok. Az ellenállás elkezdődött, és nem is fog véget érni, amíg nem lesznek új választások” – mondta. Az elnök a téren szembefordult egy sornyi rohamrendőrrel, és azt mondta nekik, hogy kötelességük megvédeni az ország szuverenitását, valamint megkérdezte tőlük, hogyOroszországot vagy Georgiát szolgálják-e.

A demonstrálók élesen tiltakoztak az ellen, hogy a kormány határozottan távolodik az Európai Uniótól, inkább Oroszország felé tolja hazájukat. Az Európai Parlament előző napi állásfoglalásában új parlamenti választások kiírására szólította fel a kaukázusi országot, továbbá szankciókat sürgetett a Georgiai Álom vezetői ellen. A georgiai miniszterelnök a csatlakozási tárgyalások megkezdésének felfüggesztését bejelentve arra is kitért, hogy 2028-ig nem fogadnak el semmilyen támogatást az EU-tól.

„Nem koldulva, fél lábon állva fogunk csatlakozni az Európai Unióhoz, hanem méltóságteljesen, szilárd demokratikus rendszerrel és erős gazdasággal – fogalmazott Kobahidze, aki előzőleg még azt hangoztatta, hogy a cél a 2030-as EU-csatlakozás. – Készek vagyunk betartani, figyelembe venni minden, az EU által meghatározott feltételt, amely nem ellentétes nemzeti érdekeinkkel” – tette hozzá.

A magyar kormány szinte azonnal, az eredményhirdetést követően gratulált, Orbán Viktor pedig elsőként érkezett Tbiliszibe, hogy demonstrálja szimpátiáját a Moszkva-barát győztes Georgiai Álom pártnak és a miniszterelnöknek. Irakli Kobahidze teljes állami pompával, díszalakulat tisztelgésével köszöntötte a budapesti vezetőt, aki december végéiig az EU soros elnöki funkcióját is betölti.

Az egykori szovjetköztársaság, Grúzia tavaly decemberben tagjelölti státuszba került, az EU azonban befagyasztotta a folyamatot a kormány Nyugat-ellenesnek tartott politikája és egyes antidemokratikus intézkedései miatt. Az Egyesült Államok júliusban bejelentette, hogy szünetelteti a Georgiának nyújtott, több mint 95 millió dollár értékű támogatási programját.