Jogi lépéseket helyezett kilátásba Magyarország ellen az Európai Bizottság elnöke, ha Orbán Viktor túl messzire megy olyan rendeletek meghozatalában, amelyeket a koronavírusra való hivatkozással parlamenti felhatalmazás nélkül vezet be – írja honlapján a Deutsche Welle.

A külföldre is sugárzó német közszolgálati rádió szerkesztői azt az interjút foglalják össze megjegyzésekkel sem takarékoskodván, amelyet Ursula von der Leyen adott a Bild am Sonntagnak adott interjúját foglalták össze megjegyzésekkel megtűzdelve. A cikk az előzményeket ismertetve kiemeli, hogy a törvénynek nemcsak az a baja, hogy korlátlan ideig ad felhatalmazást Orbánnak, de az is, hogy a parlament jóváhagyását is kiiktatta a rendeleti kormányzás idejére. A rendeleti kormányzás máshol sem ismeretlen, csak éppen nem ilyen feltételekkel és koncentrált hatalommal. Orbán a törvény elfogadását követő uniós kritikákat azzal verte vissza, hogy nincs ideje most ezekkel foglalkozni, de még hozzátette azt is, hogy néhány tagállam szívesen kifosztaná Magyarországot.

A Deutsche Welle egyébként nem először foglalkozik a témával és Orbán intézkedését egyenesen koronavírus-puccsnak titulálta.

A Bild am Sonntagnak adott von der Leyen interjúban egyébként még egy nagyon fontos témáról beszélt a bizottsági elnök: 2020 végére elképzelhető a koronavírus elleni védőoltás gyártása. A tárgyalásokat már el is kezdték azokkal a gyártókkal, akiknek hatóanyagai ígéretesek. A világszerte elkezdődött kutatások közül három kiemelkedő van, s abból kettőt Európában fejlesztenek. Persze hátra vannak a klinikai tesztek, az engedélyek megszerzése és a tömeggyártás megindítása is.

Nos, az interjúból sok sajtóorgánum csak a Magyarországra vonatkozó részeket vette át. Például még az írországi InTallaght is. Ebben leginkább azt emelte ki Brian Adam a bizottsági elnök mondatai közül, amelyek a szabadságjogok korlátozására vonatkoztak.

Egyébiránt nem előzmények nélküli Ursula von der Leyen vasárnapi nyilatkozata, mert az Európai Parlament egyik alelnöke, Katarina Barley, az SPD politikusa egyértelmű üzenetet küldött (tudható meg a Deutsche Welléből) Magyarországnak és a bizottsági elnöknek is, amikor úgy fogalmazott, jogi lépéseket kell tenni a magyar kormány hatalmi terjeszkedését megállítandó.

A Die Zeit Online hosszú elemzésben jut arra a következtetésre, hogy ezúttal nem lesz elég csak figyelmeztetni a magyar kormányt. Az elemzés szerint Orbán az unió „támadásait” könnyűszerrel vissza tudja verni azzal, hogy neki hazafias kötelessége megvédeni a magyarokat a koronavírussal szemben. Sőt, a pénzügyi megvonások miatt is az unióra kenheti a felelősséget a járvány tragédiái közepette. A cikk hasonlata: Orbán politikai vírussal fertőzi a világot, mert tudja, úgysincs rá még vakcina. A cikk odáig megy, hogy Orbán az elmúlt 10 évben már minden hatalmat magához ragadott, s a mostani intézkedése nem a vírusról, hanem magáról az Európai Unióval való harcáról szól. Orbán büszke: a világ egyik központi figurája lett azzal, hogy a bírálatok kereszttüzében áll egyfolytában. Ami pedig a koronavírust illeti, felvetődik a gyanú, hogy mivel nincs elég teszt, ezért úgy halnak meg a fertőzött emberek, hogy még csak nem is diagnosztizálták őket. A kormány megtiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy nyilatkozzanak, és a vírusbeteg-számokat alacsonyan kell tartani. Megjegyzi, a migráns-szindróma a koronavírus esetében is kiválóan működik.

A Die Welt Varga Judit igazságügyi miniszterrel készített interjút, aki szerint hamis híreket terjesztenek azok, akik szerint a felhatalmazási törvény a demokráciát ássa alá. Szerinte liberálisok diktatúrája van ma Európában, s szavai a német kormány elleni nyílt támadásként is értékelhetőek. Azt ígérte Varga, hogy amint vége a járványnak, úgy a rendkívüli helyzetnek is azonnal. Ugyanakkor hangoztatta, a magyarországi rendkívüli helyzet feloldásának nem feltétlenül kell egybeesnie más országokéval, mert minden államnak jogában áll maga dönteni a helyzet megítéléséről. Sőt, szerinte azzal, hogy majd a parlament fogja feloldani a rendkívüli állapotot, ami a magyar terminológiában a veszélyhelyzetnek felel meg, Varga szerint ezt csak a parlamentarizmus intézményét erősíti meg. 

A cikkíró hozzáértéssel megjegyzi, csakhogy Varga nem beszél arról, hogy a parlamenti kétharmad azt fogja megszavazni, amit a kormányfő diktál. És persze arra hivatkozni, hogy a nép döntött erről a kétharmadról, enyhén szólva is csúsztatás. Varga megjegyzi mellékesen, és két év múlva a nép újra dönthet szavazatával. Arra is felhívja a tárcavezető a figyelmet, hogy hamis híreket terjesztenek Nyugaton, amikor azt állítják, hogy a parlament nem működik. Június 15-ig, a nyári szünetig ülésezni fog. Hasonlóképpen működnek a bíróságok és az alkotmánybíróság is, úgyhogy világos: továbbra is működik a fékek és ellensúlyok rendszere – állította Varga Judit.

Elővette Michael Roth Európa-ügyekért felelős külügyminisztert is, aki szintén élesen kritizálta a rendeleti kormányzást, s Varga arra panaszkodott, hiába szólította fel Rothot arra, hogy mutasson rá a szerinte kifogásolható passzusokra, nem tette. S azt sem érti, hogy kereszténydemokrata barátai miért nem szolidárisak a Fidesszel, holott tudják, semmi sem úgy van, ahogy azt a nyugati média tálalja.

Varga szerint az Európai Néppárt vezetése fölöslegesen gerjeszt feszültséget a pártcsaládon belül Magyarország ellen, ráadásul a többség nem is ért vele egyet. Igaza van Orbán Viktornak – állítja, amikor a CDU elnökének levelet írva úgy fogalmazott, hogy különösen most van nagy szükség az összetartásra.

A 140 céghez, intézményhez kirendelt katonákra vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy az állampolgárok és az érintett társaságok is pozitívan fogadták azt intézkedést, nem kellene többet beleolvasni a törvénybe annál, mint amennyi benne van.