Elsőként a media1.hu adott hírt arról, hogy Orbán Viktor magánszemélyként egy sor magyar újság, rádió és televízió – a 24.hu, a 444.hu, a Klubrádió, a Hírklikk, továbbá az Index.hu és az Economx – szerkesztőségét beperelte. (A nyitó képen: Deák Kázmér Előre! című, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége „Sajtószabadság 2024” című karikatúra-pályázatára beküldött rajza.)

A foglalkozását tekintve miniszterelnöknek azokkal a sajtószemlékkel támadt problémája, amik arról szóltak, hogy átalakította működését és Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét az osztrák tulajdonú SPAR üzletlánc, és aminek vezetése azt állította, hogy ezzel a lépéssel akar védekezni az ellen, hogy Orbán Viktor oligarchái megszerezzék a magyar piacon második legerősebb élelmiszer-kereskedelmi céget.

A témáról az Economx a többi között külföldi lapokat szemlézve számolt be, majd ezt vették át a szintén perbe vont orgánumok.

Az Economx és az index.hu elleni per azért is érdekes, mert a jelenlegi miniszterelnök Orbán Viktor nemcsak kormánykritikus lapokat citált bíróság elé, hanem még a Mészáros Lőrinchez közeli két portált is.

Azóta kiderült, hogy még további szerkesztőségeket is perbe fogott, sőt – a bíróságokon szokatlanul gyors ügymenetnek köszönhetően – jó néhány esetben első fokon már ki is mondták az ítéletet.

A kormányfő mérlege – persze szigorúan magánszemélyként, hiszen így indította a pereket – eddig nem túl kedvező: egy esetben ítéltek a javára, amikor is elmarasztalták a Klubrádiót, hét esetben viszont pert vesztett: az Economx, az Index, a Magyar Narancs, a Pécsi Stop és a 24.hu ellen, az RTL online szerkesztőségével szemben pedig kétszer is, ellenük ugyanis két keresetet nyújtott be.

A Fővárosi Törvényszék titokban akarta tartani az RTL elleni sajtóper – amúgy nyilvános – tárgyalásának időpontját, a media1.hu portál munkatársa mégis ott volt a helyszínen a kellő időben.

Az RTL ellen indított per tárgyalásakor a bíróság hangsúlyozta, hogy noha Orbán Viktor magánszemélyként perelte a portált, közjogi méltóságként mégis közszeplőnek minősül, a két állapot nem különül el egymástól, márpedig a közéleti ügyek megvitatásának, a sajtó szabadságának korlátozása lenne, ha nem idézhette volna a szerkesztőség a SPAR vezérigazgatójának egy osztrák lapban közzétett nyilatkozatát, mely szerint Orbán oligarchái elől menekít el vagyont Magyarországról.

A Pécsi Stop ügyét tárgyaló Pécsi Törvényszék részletes indoklásában kifejtette, hogy a sérelmezett állítás összességében annak a közéleti vitának a szerves része, ami a SPAR és a felperes által képviselt magyar kormány között zajlik, így csak a szövegkörnyezetbe beágyazottan bírálható el.

Orbán Viktor 444.hu elleni keresetének tárgyalására május 17-én reggel került volna sor, ám a kormányfő-magánszemély előző nap közölte, hogy eláll a sajtópertől. Az alperes 444.hu csak úgy járult hozzá a per megszüntetéséhez, ha Orbán kifizeti a jogi eljárással kapcsolatos összes költségét.

A 24.hu ügyében született ítélet szerint Orbán megalapozatlanul citálta bíróság elé a lap szerkesztőségét, a portál ugyanis minden tekintetben a sajtótörvénynek megfelelően járt el. További részletek a Media1.hu cikkeiben ittittittitt és itt.