Ezzel a nyelvtani értelemben kissé egzotikus, politikai és katonai értelemben viszont meglehetősen nehezen értelmezhető igeidővel – ínyenceknek: has started losing – fogalmazza meg helyzetértékelését Michael Kimmage, a washingtoni Wilson Központ George Kennanről elnevezett intézetének az igazgatója, a Foreign Policy című folyóirat internetes oldalán megjelent elemzésében. Fő állítása az, hogy a trend katonai szempontból Putyin ellen fordulhatott. Nem biztos, hogy fordult, de fordulhatott.

Ukrajna nem Szíria, és nem is Grúzia – utal a szerző Oroszország két korábbi katonai vállalkozására. Szíria távol eső kaland volt, ahonnan az orosz visszavonulást a szőnyeg alá lehetett söpörni, Grúzia pedig azóta is Oroszország és a Nyugat között ingadozik, ami nem tragédia Moszkva számára.

Ukrajna azonban igen, ott megállították az orosz hadsereget, növekszik a halottak és a sebesültek száma, és Putyin számára nincs olyan kiút a háborúból, amely ne érne fel a vereség valamiféle beismerésével. Lassan, még nem hirtelen, Oroszország kezdi elveszíteni a háborút – fogalmaz Kimmage. Az elemző szerint a hosszan tartó háborúk integrált erőfeszítést követelnek. Amikor a háború jól alakul, illetve, ha az egyértelműen védekező háború – mint a második világháború Nagy Honvédő Háborúja –, akkor a diplomácia a perifériára szorul, a gazdasági nehézségek pedig elviselhetőek, a politikai elégedetlenség féken tartható.

Ukrajnában ezzel csaknem teljesen ellentétes a helyzet. A szerző a konkrét harctéri helyzetről megállapítja, hogy bizonyos technikai értelemben a katonai lendület az orosz fél oldalán van ugyan, ami több négyzetkilométer ukrán terület elfoglalását jelenti, de ez nem vezet sehova, hiszen például hónapok óta nem képesek bevenni Pokrovszk városát. Ez év végére az orosz emberveszteség eléri az egymilliót, és Oroszország stratégiai helyzete nem lesz jobb, mint 2022-ben.

A Foreign Policy által közölt cikk fontos megállapítása, hogy Oroszország diplomáciai hibákat vétett a Nyugattal való kapcsolatokat illetően. Eltékozolta azokat a lehetőségeket, amelyeket a bevallottan oroszbarát Trump-kormányzat kínált februárban, márciusban és áprilisban, és ezzel Trumpot Ukrajna és Európa felé tolta el. Eközben Moszkva nem találta meg annak a módját, miként tudná leválasztani Európát Ukrajnáról.

Putyin azon megszállottsága, hogy nem veszíthet Ukrajnában, károkat okozott az orosz gazdaságnak. Megszűnt a növekedés, 10 százalékos az infláció, és a csökkenő energiaárak miatt romlik a költségvetés helyzete.

Romániában a megismételt elnökválasztással sikerült elkerülni az autokráciát, de a demokrácia továbbra is veszélyben van – írja Veronica Anghel, az olaszországi székhelyű Európai Egyetemi Intézet Robert Schuman központjának a professzora, a másik nagy mérvadó amerikai külpolitikai folyóirat, a Foreign Affairs hasábjain.

A szerző szerint Nicusor Dan győzelmével meg lehetett ugyan állítani az ország lecsúszását az autokráciába, de ez még nem oldotta meg a mély politikai válságot. George Simion a leadott 11 és félmillió szavazatból megszerzett 5,3 milliót, és továbbra is kérdés, hogy sikerül-e megállítani a szélsőjobbot, ami a demokratikus intézmények aláásására törekszik. Simionról egyebek közt azt is megírja Veronica Anghel, hogy dicsőítette Orbán Viktor magyar autoriter vezetőt, és azt ígérte, hogy az ő politikáját fogja megvalósítani Romániában is.

Donald Trump trójai falovát Írországnak hívják – állítja Eoin Drea, az Európai Néppárt brüsszeli agytrösztjének, a Wilfried Martens központnak a vezető kutatója a Politico brüsszeli portálon közölt véleménycikkében. Mint kifejti, Washington globális dominanciát igyekszik biztosítani az amerikai high-tech vállalkozások számára, és ebben a törekvésében, úgymond, barátra lelt az Európai Unión belül, mégpedig Írországban. Az EU – fejti ki – nem egységes ennek a területnek a szabályozásában, és e tekintetben Írország évtizedek óta partnere az Egyesült Államoknak abban, hogy miként lehet minél inkább meggyengíteni az uniós előírásokat. Írország az európai székhelye a Metától a Microsoftig az összes technológiai cégnek. „Felejtsd el Grönlandot, az észak-atlanti térségben Írország az a sziget, amely már az Egyesült Államoké” – fogalmaz a szerző. Adatai szerint az írországi munkaerő 15 százaléka – mintegy 400 ezer ember – közvetve vagy közvetlenül amerikai vállalatoknak dolgozik. Írország adóbevételének közel 30 százaléka származik nagyvállalati befizetésekből – Német- vagy Franciaországban ez az arány csak mintegy 6 százalék –, és ennek a 30 százaléknak a forrása túlnyomó részben amerikai technológiai vagy gyógyszergyártó cég.

Ha Brüsszel komolyan gondolja azt, hogy biztosítani akarja saját előírásait a technológiai vállalatokat illetően, akkor nem is annyira Washingtonra kell figyelnie, hanem arra, hogy a szabályozást ne Dublin határozza meg – hangsúlyozza a Martens-központ kutatója.